Hej Hej!
Aki otthon körmét rágva izgult értem, hogy ebben az évben kihagyom a sonkaevést, illetve a locsolást húsvétkor, nah nekik szól ez a bejegyzés...
Több mint egy hónapja történt már mindez, de lustaságom és egyéb elfoglaltságaim miatt csak most írok a svéd-magyar húsvétozásomról...
Igen különleges hétvégének bizonyult a húsvét, ugyanis Viki meghívott anyukájához Söderköpingbe, hogy ott húsvétozzak velük. Anyukája volt olyan kedves és el is jött értünk autóval Linköpingbe, így az úttal nem kellett bajlódni. A táj lenyűgöző volt, egyszerűen tényleg hihetetlen, hogy itt bármerre megy az ember, mindig szép környezetet és tájat lát. Megvan a tipikus hangulata, amin még mindig képes vagyok ámulni, pedig már nem egyszer láttam, nem tízszer, talán 100-szor.
Viki anyukájáról annyit kell tudni, hogy nem Söderköpingben él benn a városban, hanem nem messze tőle az erdőben, egy házban a svéd élettársával. Abba a gyönyörű környezetben, amiről próbáltam írni az előző bekezdésben. Viki már mesélt többet erről, illetve hogy tipikusan svéd házban laknak, így izgatottan vártam hogy odaérjünk. És valóban Söderköpinghet elhagyva, 10-15 kilométer után a hullámvasutat idéző kanyarokkal és emelkedőkkel teli jó minőségű útról le is tértünk egy kis földes-kavicsos útra. Innen persze sokat már nem kellett befele mennünk az erdő fele, de muszáj volt megkérdeznem ennek láttam, hogy itt télen hogy lehet járkálni. Persze svédben evidensnek számító választ kaptam, ugyanúgy takarítják rendesen, mint mindenhol máshol, illetve a téli kisebb útszétcsúszásokat is betömködték és megcsinálták már egyből. Pedig ez az út tényleg csak egy maréknyi háznak van kialakítva, de a hó takarítás miatt ott sem kell aggódni. Lenyűgöző.:)
Ezután megérkeztünk a házhoz, ami a nem túl hosszú földes útnak majdnem a végét is jelentette, utána már csak egy ház van és ennyi. Ezen kívül más házat, illetve civilizáció nyomát nem nagyon látni, ha épp ott kitennének nem tudnám kitalálni, hogy 2010-ben járunk, vagy 1980-ban. Nah jó az autókról ki tudnám találni, úgyhogy tegyük fej egy női neműt raknak ki oda és neki kell megmondani, hogy melyik évben járunk.
A ház nekem iszonyatosan, nagyon tetszett. Annyira, de annyira tipikusan svéd volt, hogy ennél jobban nem is lehetne és örültem, hogy végre be is mehetek egy ilyenbe, nem csak kintről nézhetem, hogy aha-aha-aha, ez szép. Szerintem ti is el tudtok képzelni egy tipikusan svéd házad, de címszavakban azért leírom. Vörös tető, vörös faborítású falakkal és fehér ablak-keretekkel, illetve fehér házsarkokkal. Jah és persze az elmaradhatatlan kis tornác is megvolt. Ami itt nagyon jellemző és ott is megtalálható motívum volt, az a ház előtt zászlóárbocon megtalálható lengedező svéd zászló, illetve a további kiegészítő házikók, amik ugyanolyan vörös-fehér festésük miatt beolvadnak a környezetbe. Gondolok itt a kerti szerszámos házikóra, illetve a nem olyan kicsi, 3 autónak való garázsra. Erre a garázsméretre szükségük is van, de a benne található csemegéről majd csak később. Visszatérve a házra az volt még hihetetlen, hogy a ház kívülről egyáltalán nem tűnt nagynak. Ne értsetek félre, nem is az a kis fajta ház, de belépve a házba az első benyomásom egyből az volt, hogy kívülről a ház nagyon csalóka. Belül sokkal tágasabb, mint hinné az ember és bőven elég nagy volt egy nagyobb család számára is. Tágas előtér, tágas nagyszoba, nagy konyha, két fürdő, egy hálószoba, egy gyerekszoba, két dolgozószoba... ezek mind megtalálhatóak voltak.
Kommunikációs problémáim azért egész hétvégén voltak, ugyanis a Tony (remélem jól írom, vagy két n?) nem tudott angolul, csak svédül. Azt a rengeteg svéd tudásomat, amit eddig magamra aggattam, azt most használhattam. Ez most jól hangzott nem, pedig ez nem jelenti azt, hogy tudtam volna nagyon kommunikálni, úgyhogy mondom a valóságot: Viki, vagy az anyukája fordították mindig az aktuális beszédtémát kettőnk között. Anyukájának egészen hihetetlen módon természetes a magyar, illetve a svéd nyelv is, ez abban nyilvánult meg, hogy párszor reflexből felém fordulva svédül mondta, amit szeretett volna nekem mondani, de párszor pedig a Tonynak mondta magyarul, mindezt úgy, hogy csak akkor vette észre, ha szóltunk neki. De jó lenne én is így tudnék két nyelvet, mondjuk a magyaron kívül az angolt.:)
Az egész hétvégére elmondható, hogy jól éreztem magam, illetve nem éreztem magam soha kényelmetlenül, természetesen tudtam viselkedni, ellenni. Egy kis svéd-magyar kommunikáció után, de még a vacsora előtt elmentünk kicsit sétálni is négyen. Elég vicces volt, mert Tony elkezdett kekeckedni a hölgyekkel és lökdösni őket a nem kis mennyiségű hóba. Ott még bőven volt, itt Linköpingbe szerencsére akkor már csak hébe-hóba foltokban. A csatára visszatérve én nem igazán akartam csatlakozni és agresszívoskodni a frissen megismerkedett emberekkel, de azért vicces volt nézni. A legjobban az tetszett nekem, hogy ott van Viki anyukája és a Tony és nem befásult emberként viselkedtek, hanem röhögve-rötyögve lökdösték egymást a hóba, sőt mindkettőjüknek sikerült hemperegniük is az árokban a hóban, mint két fiatal szerelmes párnak és az ilyet szerintem jó látni. Nekem legalábbis tetszett ez, főleg hogy ez nem csak akkor volt jellemző. Hogy mennyire nincs messze a betonúttól a házikó az akkor derült ki, ugyanis pár perc után már kereszteztük is és kicsit tovább mentünk a másik irányba a földúton. Ott egy viccesen színes kuka után fordultunk vissza és mentünk vissza vacsorázni.
Ezelőtt viszont még mindenféleképpen szeretném elmondani, amit Tonyval sikerült beszélnem visszafele úton. Tolmács akkor épp nem volt, úgyhogy akkor tényleg használtam, amit tudtam svédül, illetve mondtam angolul, hátha érti, de megértettük egymást alapjaiban a használt konyhanyelv segítségével. A lényeg pedig az, hogy... nem is tudom, hogy mondjam, mondom a lényeget: hogy Tony olyan életet él, amit megálmodott magának, azaz sikerült az álmait megvalósítania. Ekkor kicsit féltékeny is lettem rá, hogy neki tényleg sikerült és elgondolkodtatott engem is és elkerülhetetlen módon eszembe jutottak megint a svéd magyar különbségek is. És belegondolva tényleg megvalósította álmait, mert az út során kétszer is mondta, hogy ez álmai otthona, ő ott akart élni mindig is abban a nyugodt, erdőben lévő hangulatos házban, illetve van egy élettársa akivel boldog, illetve családja is és a másik álmát is sikerül valóra váltania, egy régi amerikai autóról van szó. Pontosabban egy Pontiac Firebird-ről. Meg is mutatta nekem az autót, illetve be is akarta nekem röffenteni, amire nagyon kíváncsi is voltam, de sajnos ez nem sikeredett az akku miatt. Viszont tetszett nagyon a kocsi, a hatalmasnál is 2 számmal nagyobb V8-as motorral, kicsit kopottas belsővel és ami a legjobb, hogy 88-as a kocsi. Mondtam is neki egyből, hogy nekem az a születési évszámom, ő meg mondta kedvesen, hogy ez akkor a te álomautód igazából.:) Annyira jó volt hallgatni, ahogy a megvalósult álmairól beszélt, hogy én is elgondolkodtam, hogy mik az álmaim. Most kicsit nagyobb általánosságban beszélek nem csak az ott töltött másfél napomról: mégpedig, hogy őszintén szólva nem nagyon tudtam mit is akarok igazán kezdeni az életemmel a jövőben, de itt Svédországban többet gondolkodtam rajta és rájöttem sok dologra. Kicsit bővebben talán majd később egy másik bejegyzésben, de a konkrétumokat úgyis megtartom csak magamnak. Térjünk vissza az eredeti témához.
Sétálás közben rotyogott és puhult a hús folyamatosan a finom magyar pörköltben, ami nem sokkal később kész is lett. Kérdezés után megtudtam, hogy Tony is szereti a magyar ízeket, a magyar konyhát, bár el nem tudom képzelni, hogy kinek ne ízlene az. Nah jó tudom, egy vegetáriánusnak. A pörkölt finom volt nagyon, belegondolva nem is ettem tavaly nyár óta, mert mindig csak paprikás krumplit csináltam itt Linköpingbe. A nokedlit meg főleg élvezettel ettem. Ezután jobban körbenéztem a házban, volt is pár kérdésem, pl. hogy ott az erdő közepén, mindentől távol, hogy fűtik a házat. A kommunikáció ekkor elég döcögősre sikeredett, mert a szakszavakat nem tudták nekem lefordítani, de a végére azért csak megoldódott a talány. Elektromos kazán van, illetve valami intelligens szellőző, keringető rendszer hozzá, mert a zuhanyzásnál, főzésnél keletkezett hőt is felhasználja a rendszer, ezen kívül pedig a legzordabb téli napokon a nagyszobába ott volt a hangulatos kis kandalló is.
Este még megnéztünk egy filmet, meg kipróbáltam valami szúrós bütykös izét, amit le kell teríteni és ha ráfekszel serkenti a vérkeringésedet. Ebbe hiszek is, de elvbe nyugtató, relaxáló hatású is, ha nagyon hiszel benne, akkor biztosan az is igaz rá. Ezután mentünk aludni, Vikivel mi a gyerekszobát kaptuk meg. Ez Vikinek van fenntartva, ő ott alszik, amikor megy anyukájához, illetve a Tony unokájának.
Másnap pedig elérkezett húsvét vasárnap. Tony családja is megérkezett még dél előtt. Attól kezdve jóval több svédül tudó ember tartózkodott ott, mint magyarul tudó, úgyhogy gyakran nem igazán tudtam, hogy mi történik körülöttem. Persze szinte mindig tudom, hogy mi az aktuális téma, miről beszélnek, mert annyit azért értek svédül. Amikor Viki beszél svédül telefonba, általában azt is értem, hogy épp miről beszél. Nah mindegy, a lényeg, hogy Tonynak van egy lánya és egy fia, a nagyobbik gyerekének, azaz a fiának pedig egy kislánya. A gyerekei hozták a párjukat is. A kislány csak pár éves, de halál cuki. Tipikus kis svéd szőke lány és bár előre mondták, hogy épp morcos korszakát éli, de ezt én nem nagyon vettem észre, aranyos volt végig. Az különösen tetszett, ahogy svédül beszélt, arra emlékeztetett, ahogy én beszélek svédül.:) Őt legalább meg is értettem, úgyhogy kb. egy pár éves gyerek nyelvi tudásáig sikerült eljutnom svédből.:P
Következett a családi ebéd. Sokat nem tudtam kommunikálni, illetve ritkán azért Tony lánya kérdezett párat angolul, meg Viki és az anyukája fordított többször nekem svédről. Annyira azért nem volt ez nagy gond, hogy ne érezzem magam jól. Jó volt így családdal húsvéti ebédezni, még ha nem is az én családommal. Jó volt belelátni egy svéd család életébe. Ott azért nem úgy viselkednek, mint az idegenekkel, gondolok itt arra hogy nyitottak, mosolygósak, jó fejek. Persze ez természetes, de én eddig ezt az oldalt nem láthattam ugyebár. A húsvéti főtt sonka sem maradt el, örültem hogy nem törik meg a hagyomány és itt Svédországban is tudtam enni ilyet. A halallergiám miatt se volt szerencsére semmi problémám a hallal, nem fulladtam be meg semmi. Az ebéd finom volt, a vendégek meg csak pár óráig maradtak, utána mind hazamentek. Sok beszélgetés után, Viki anyukája minket is hazavitt vasárnap késő este.
Pár dolog azért kimaradt, ezeket még pótolni akarom mindenképpen, csak nem emlékszem pontosan az időrendre. Az egyik, hogy Vikit arcát kifestettem nyuszinak, elég viccesen nézett ki. Ezen kívül tojást is festettünk, az is mókás volt. A beszínezett tojások élete nem volt hosszan tartó, mert a cuki kislány élvezettel törte össze azokat.:) A másik, hogy kihasználtuk a verőfényes napsütést és elmentünk Vikivel sétálni be az erdőbe a ház mögött. Kerítés persze nincs a ház mögött közvetlenül ott az érintetlen erdő. Minden teljesen át volt ázva, illetve még hó is volt, én meg a Kirunába használt bakancsomat nem vittem, így csak körültekintően és óvatosan tudtunk haladni befele az erdőbe. Szerencsére, szerencsétlenségünkre nem láttunk jávorszarvast vagy rénszarvast. Látni jó lett volna, Viki viszont félt, hogy hátha megtámad minket, ha találkozunk egyel. Itt amúgy is szinte mindig mindenhol nagyon nedves a talaj, úgyhogy mint a világ legpuhább szőnyege, mindenhol vastag moha található az erdőben. Persze ez csúszós is, de az most mindegy. Nagyon hangulatos volt az erdőben sétálni, szinte már kicsit zavaróan nyugis volt. Budapest után hírtelen odamentem volna, biztos zavart volna a teljes nyugalom, és hogy nem történik semmi körülöttünk, ha mi nem csinálunk semmit.
Mindent egybevetve, amennyire csak lehet svéd húsvétom volt, ami tetszett nagyon és ez is egy örök emlékként marad meg a fejemben, meg pár bit formájában azért a gépemen is, amiket majd ti is meg tudtok nézni Facebookon. Ráadásként pedig még csak ennyit, hogy másnap is követtem a hagyományt és Vikit egy pohár vízzel a nyakába és egy személyre szóló, egyedi versel keltettem ki az ágyból. Kicsit morci volt, de én csak a kötelességemet teljesítettem... Mikor kicsit lenyugodott, akkor meglocsoltam még egyszer a parfümjével és unalmas, átlagos húsvéti verssel.
