Hej Hej!

Basszus megint lemaradtam a blogírással...

De annyira nem is baj, mert például szerda elég idegesítő volt, de így hogy aludtam pár napot, már másképpen tekintek rá. Csütörtök reggel 8-kor volt a jegyértékesítés a Sea Battle-re, ami hajón való bulizást és Tallinn megnézését takarja. Mondták, hogy akkora az érdeklődés erre, hogy előző este szoktak beállni a sorba, hogy reggel jegyhez jussanak. Magyarán ott kell éjszakázni. Elsőre nem akartam elhinni, de amikor több helyről is ezt hallottam, akkor ledöbbenve elhittem. Nem hiába kerül mindig szóba itt Svédországban a sorban állás, itt tényleg mindenhol az van és minden svédnek az a hobbija. :P Tényleg már meg sem lepődöm, ha sort látok valahol, ahova megyek. Persze ezt nem úgy kell elképzelni mint Magyarországon, hogy mindenki liheg a másik nyakába, meg ki a nagyobb az jut előre elv érvényesül, itt szépen, fegyelmezetten kivárják a sorukat. Persze ha az egyetemen van sor az más, mer ott sok a cserediák. :) Nah szóval a lényeg az, hogy odamentem este 6-kor, laptoppal, kenyérrel, felvágottal, piával, Kex-szel és kispárnával:), hogy akkor most következik minimum 14 óra sorban állás. Odaértem erre kiderült, hogy pöppet megszívtam, mert más a rendszer mint hittük. A lényeg az, hogy egy terembe beengedték az első 140 embert (ennyi jegyük volt csak) és felírták őket egy listára, aki ezután jött az csak várólistára került. Így kerültem én is várólistára. Így utólag nagyon vicces az egész, majd egyik következő bejegyzésemből megtudjátok miért, de akkor nagyon ideges voltam. A jegyértékesítés pedig úgy volt, hogy a teremben tilos volt aludni, hangosan filmet nézni stb. stb. és óránként felolvasták a neveket, hogy ott van e a 140 ember, mert ha nem kihúzzák őket és hívják a várólistán lévő következő emberkét. Ezek a beteg állatok így vártak akár 24 órát is. Mármint én is az a beteg állat szerettem volna lenni, mert nagyon szerencsésnek éreztem őket, hogy mehetnek. A szembe szomszéd spanyol Davidem így várt a jegyére 22 órát, haverja 20 órát és még sorolni lehetne... ez tényleg valami hihetetlen.

Ez is egy nagy feszültségforrás volt a szerdámban, de alapból igen feszült hangulatomban voltam, ugyanis az egyik tárgyam házijának leadási határideje péntek volt és szerdára szinte mindenki megcsinálta, mert hogy úgyis visszadobja elsőre a tanár. Nah én 3 törökkel kerültem egy csoportba, akiket nem volt könnyű rávenni, hogy csináljuk már meg végre a házinkat. Végül is szerdán délután 1-kor sikerült összehozni a találkát, de hogy ezek mind mekkora ostobák voltak az valami hihetetlen... Három ennyire hülye gyerekkel összekerülni, el sem hiszem... Vagyis kettő biztos, hogy nagyon idióta volt, a harmadik meg nem nagyon mozgott a másnaposságtól, de gyanítom az se volt nagyobb IQ-fighter. Szóval azzal telt el 3 órám, hogy nem nagyon csináltunk semmi érdemlegeset. Tényleg nagyon dühösen jöttem haza, és hazafele úton megfogadtam, hogy emiatt a három kebabos hülye miatt nem fogom elbukni a tárgyat és megcsinálom egyedül a házit. Ezzel csak az volt a baj, hogy 4 ember munkáját kellett megcsinálnom egyedül. Ez nem volt éppen egyszerű, meg félbe is hagytam hogy megyek a sorba ugyebár... Ott megint jött a feszültségadag, aztán hazatérve onnan befejeztem a házit. Remélem a néni elfogadja, a három török meg lábon csókol... Ez volt a szerdám.