Hej Hej!

Bár egyetemre már két hete nem járok, ezt a tárgyat is befejeztem már egy jó ideje, de mindenképpen szeretnék írni Nordic Culture című tárgyamról, mert enyhén szólva rendkívüli...

Kezdeném először az órákkal, mármint a „sima” előadásokkal. Akinek eddig még nem esett le, ez a tárgy az északi országokról szól, és hogy ezekről az országokról minél többet megismerjünk. A cím azért kicsit megtévesztő, mivel szinte csak és kizárólag Skandináv országokról szólt a tárgy és nem az összes északi országról.

A tárgy címét ismerve gondolhatjátok, hogy nem deriválással és integrálással foglalkoztunk az előadásokon, hanem sokkal lazább dolgokról. Bevezető óra után például történelemről és művészetekről volt szó röviden, majd arról, hogy itt hogyan élnek a városon kívül élő emberek. De volt a Skandináv zenetörténelemről is órám, egy másikon pedig egy klasszikus svéd filmet néztünk meg.

Voltak laborjaim is. Az első az nagyon vicces volt, mert ott festenünk kellett. Igen, jól hallottátok. Először mindenkinek le kellett írni három dolgot, amit hitt, tudott Svédországról mielőtt idejött, utána pedig három dolgot, amit itt tartózkodása során tudott meg. Ezután párosával kellett dolgozni, össze kellett beszélni, hogy a hat-hat leírd dologból, melyik három-három a legfontosabb, legjellemzőbb, majd a párok kaptak melléjük még egy párt és el kellett dönteni, hogy melyik pár melyikről készít képet. Azaz minden négy fős csapatban kettő ember az előtte ismertekről készített képet, a másik kettő pedig arról, amiket ittléte során ismertek meg. Én Gonzalo spanyol barátommal kerültem össze és nagyon vicces volt. Kapott mindenki egy A1-es rajzlapot és arra kellett rajzolnunk ceruzával, zsírkrétával, temperával. Persze ekkora lapot legkönnyebb temperával, illetve nagy ecsettel kitölteni, főleg hogy nem sok időt hagytak rá. Mi is alig bírtuk befejezni, bár ez lehet a sok röhögésre elfecsérelt időnek is köszönhető, illetve a hitetlenkedésért, hogy mi most tényleg festünk az egyetemen és ezért még kreditet is kapunk. Nekünk olyan dolgokat kellett festeni, amiket tudtunk Svédországról kijövetel előtt. Meg is festettük a hatalmas északi fényt az égre, rénszarvast, tavat fákkal és vörös színű házat fehér szegélyekkel és mivel a maradékot nem tudtuk már kiszínezni így fehér maradt, így a sok havat is sikerült ábrázolnunk.:P Így utólag belegondolva ez az ábra inkább olyanra sikeredett, amiket itt tudtunk meg Svédországról, azaz ezek annyira tipikusan svéd dolgok. Nah mindegy, a lényeg, hogy vicces volt, illetve ezután a többi csoportnak prezentálnunk kellett, hogy mit alkottunk és mesélni róla, hogy mit miért rajzoltunk le és mit gondolunk róla, ilyesmiket. Voltak egész jó rajzok, egy kínai csapat meg iszonyat durvát alkotott, pedig tényleg nem volt sok idő rajzolgatni. Olyan mangát alkottak, hogy én csak sasoltam, pedig mondom kínaiak voltak, nem is japánok.

Ezen kívül volt tervező labor is, aminek gyakorlatilag semmi köze nem volt a tantárgyhoz. Nekem már nem volt vicces, mert előző félévben a terméktervezés tantárgyamon belül egyszer már volt szerencsém ugyanazt végig hallgatni. Talán írtam is róla a blogomban, hogy egy vicces bácsika sztorizgat, meg előadja, hogy dolgozott a világon kb. minden országban, mutogat vicces és meghökkentő dolgokat, amiket a világ összes országából kukázott össze. Elregélte még egyszer, elsőre vicces volt, meg jó, másodszor már csak nagyképűnek hangzott. Most több ideje volt, úgyhogy kicsit azért kibővítette azt a verziót, amit én már hallottam, illetve habszivacsból nekünk is kellett kreálnunk valami futurisztikusat csapatban és szokás szerint utána rövid prezentációt kellett tartani róla. Én spanyol barátaimmal együtt egy rádiót alkottunk, amin direkt semmi szokványos sem volt.

Azt hiszitek, hogy filmnézéssel, festegetéssel, tervezgetéssel töltöttük csak az időt? Hát nem! Kérem szépen sütögettünk is. Volt egy főzőcskézős laborom is. Már meg se próbálom megérteni, megfejteni, hogy miért van ehhez kialakított jól felszerelt terem az egyetemen. Amikor feszegettük ezt a témát, akkor egyik olasz gyerek mondta, hogy haverja Uppsalában az egyetemen iglot építettek a csoportjával, nekem meg ezután nincs több kérdésem. Itt is csapatokban dolgoztunk, én egy olasszal és három spanyollal alkottam egy csoportot. Minden ilyen csoportnak más-más témájú ételeket kellett elkészíteni. Mindent szakácskönyv segítségével kellett megcsinálnunk és rájöttünk, hogy nem is értjük minden fűszer nevét angolul. Illetve a nem SI-beli mértékegységek is zavaróak voltak. Mi konkrétan készítettünk kötbullart, azaz húsgolyót, amiről már meséltem, hogy tipikusan svéd. Ezen kívül csak halas ételeket kellett elkészítenünk és eddig direkt nem nagyon foglalkoztam a halallergiámmal a blogomban, de most már nem tudom kikerülni a témát. Talán mindenki tudja, aki ezt olvassa, hogy halallergiám van, sőt sokszor attól is befulladok, ha nem is eszem, csak mellettem sütik, főzik. Volt is párszor kisebb problémám emiatt itt Svédországban, de hagyjuk ezt a témát. A többi étel elkészítésében így nem vettem részt annyira aktívan, pedig eleinte vicces volt, ahogy a lányoknak fogalmuk sem volt, hogy most mit hogyan kéne, hogyan kéne nekikezdeni, a két fiú a csapatban meg értette a dolgát. Például én ötször gyorsabban vágtam apróra egy hagymát és pucoltam krumplit, mint a lány csapattagok. Ezzel nem magamat fényezem, hanem a mai kor lányait minősítem.:P Halakhoz nagyon nem értek, de annyit még tudtam, hogy lazactálat csináltunk, citrommal díszítve. Nagyon íncsiklandozóan nézett ki, de meghalni nem szeretnék, úgyhogy csak nézegettem. Egyébként a lazac itt nagyon gyakori, mivel a fél sós vizet kedveli, abból meg itt van bőven. A többi halas étel hal fajtáit nem ismertem föl. Persze csapattagoknak el kellett mondanom halallergiámat, akik ugyanolyan hitetlenkedőek voltak, mint mindenki elsőre, illetve a több százszor hallott tipikus vicceket is elsütötték ezzel kapcsolatban. Ezután fél órára rá, a csapatok által feldíszített teremben vacsora következett, ahol gondolom mindenki kipróbálhatott mindenféle ételt. Én elmondtam a tanárnak az allergiát, illetve hogy nem lenne túl bölcs döntés részemről, ha mennék a vacsorára, mert bár lehet van pár (tényleg nagyon kevés) hal nélküli étel, de az is baj ha valaki akár véletlenül is megfogja azt előttem halas kézzel, illetve a halgőzös levegőnél is tudok szebbet képzelni magamnak. A tanár megértő volt, sőt sokszor bocsánatot kért meg sajnálkozott, hogy ő erről nem tudott és sajnálja. A vacsorához tartozó sört azért odaadta vigasztalásképpen, úgyhogy nem csak filmezgetek, festegetek, tervezgetek, főzőcskézek az egyetemen, hanem tanártól kapott sört a tanár előtt el is fogyasztom bent az egyetemen. Gondolom kapizsgáljátok már, hogy mindig mindenki hitetlenkedett a tárgyal kapcsolatban, illetve... majd később, előbb a többiről.

Volt egy laborom, ami arról szólt, hogy konkrétan Linköpinget ismerjük meg jobban. Örültem is neki nagyon, bár én eddig is olvastam többet Linköpingről, illetve bejártam amennyire csak lehet biciklivel, de tudtam, hogy sok újat meg fogok tudni róla pluszban. Ez azért mégiscsak jó, ha már itt élek tíz hónapja és második otthonommá vált. Ezen kívül nagyon sok ismerősöm nem is ismeri Linköpinget, csak Rydhöz tartozó részeket, illetve a nagyon szűk városközpontot, nekik főleg hasznos az ilyen. A foglalkozás a tartományi múzeumban kezdődött, ahol volt egy rövid előadás is, illetve antropológiai megfigyeléseket mondtak el nekünk. Megismerhettük, hogy réges-régen és szimplán csak régen, hogy nézett ki Linköping, mit csináltak itt, hogyan éltek, milyen kultúra volt jellemző és a többi. Majd ezután a tanárunktól kaptunk feladatot. Persze most is csoportokban kellett „dolgozni”, és megint három spanyollal kerültem össze, illetve amcsi Lukas is velünk volt. A poén, hogy mindig spanyolokkal voltam, de mindig másokkal. A feladat pedig az volt, hogy minden csapatnak meg volt jelölve három kötelező hely, ahol meg kell jelenni az adott időben, ezen kívül pedig egy listán szereplő látnivalók közül képet kellett készíteni a csapatról minimum tíz helyen. Persze kaptunk egy térképet is, amin be volt jelölve az összes látnivaló. Így aztán felfedeztük Linköpinget egy kicsit más szemszögből, illetve viccesek voltak azok az emlegetett kötelező helyek. Mindegyik helyen egy emberke várt ránk korhű ruhában és korhű stílusban előadta a látnivaló érdekességeit, történelmét. Nem tudom, hogy színészek voltak e alapból is, de igen jól és viccesen adták elő a dolgokat.

Laborokon kívül volt úgynevezett live in seminarok is. Erről akartam a legtöbbet mesélni, de már így is annyit írtam, hogy megpróbálok rövidebben írni róla. Sőt ezekről külön-külön bejegyzéseket akartam megjelentetni, csak lusta voltam. Persze nem az elsőre, ami ütközött egy másik tárgyam laborjával és emiatt nem tudtam elmenni rá. Az a foglalkozás egyébként arról szólt, hogy elment az egész csoport Norrköpingbe és ott idegenvezetéssel megnézték az itteni egyetemem ottani részét, illetve a textil, múzeumot, művészeti és városi múzeumot.

Inkább a másik alkalomról mesélek, amire én is el tudtam menni. Nem elég, hogy filmezgetek, festegetek, tervezgetek, főzőcskézek, sörözöm a tanárral az egyetemen, de még egy ott alvós táborba is elmentem. A foglalkozás célja az volt, hogy a városon kívüli életet ismerjük meg, lássunk bele, tapasztaljuk meg. Erre a Kinda környékét választották, ami tényleg lenyűgöző, már ami a tájat és környezetet illeti. Kezdésnek egy szabadtéri múzeumhoz mentünk, ahol megmutatták, hogy régen hogyan éltek a módosabbak, illetve hogy a házához, milyen kiegészítő épületek tartoztak a szolgáknak és másik épületben az állatoknak. Itt következett még egy döbbenet. A két napos barangolás során végig volt egy udvari bolondunk is, aki mindig vezetett minket és csinálta a jó hangulatot. Kezdésnek ki kellett alakítani egy nagy kört, amit csak melonának hívott (ezt a szót százszor hallottam a két nap alatt) és gitárkísérettel elénekelte a jó napotot egy rakás nyelven. Tényleg nagyon sok nyelven tudta, és amikor körbement és mindenkinek egyesével el kellett mondania a nevét és hogy honnan jött, akkor én mondtam, hogy Magyarországról, erre ő egyből mondta, hogy jó napot, illetve bocsánatot kért, hogy kihagyta a dalból a magyar verziót. De amit nagyon nem értettem, hogy egy ilyen udvari bolond feladathoz miért kell idehívni Svédországba egy embert Csehországból. Főleg úgy, hogy egy hetet lesz itt, mert csak azért jött, hogy három csoportnak előadja mindig ugyanazt a két napot és ezen kívül szegény szerencsétlen még ide se tudott repülni a vulkán miatt, így autóval jött. Reggel nyolcra ért Linköpingbe tizenvalahány óra vezetés után és tízkor meg már nekünk műsorozott, de olyan pörgősen és frissen, hogy el sem tudom képzelni milyen lett volna, ha repülővel jön és kipihenten érkezik.

Ezután a csoport egyik fele jómagammal elment megnézni egy fűrésztelepet. Gépészmérnök hallgatóként nekem ez volt a legérdekesebb. Egy rövid, tényleg rövid előadás után körbevezettek minket és minden munkafolyamatot megmutattak, elmagyaráztak egészen a farönk beérkezésétől a feldolgozáson át a kész lécekig, gerendákig. Láttam sok érdekes, brutál és meghökkentő gépezetet, szerkezetet, megoldást, de ezzel most itt nem untatom az olvasóközönséget. Környezet védelemről és tiszteletéről még írok később, de a teleplátogatás során is elég feltűnően megmutatkozott ez. A farönk minden egyes szálkáját feldolgozzák, ha más nem a maradékból hőt, illetve energiát nyernek ki, de ezen kívül nagyon foglalkoznak a fák újratelepítésével is, illetve, hogy az energiafogyasztásukat környezetkímélő forrásokból nyerjék (szélerőművek, napelemek). Persze messze a legkörnyezet-szennyezőbb a kamionok és egyéb munkagépek dízel üzemanyag fogyasztása. Sajnos már nem emlékszem a konkrét mennyiségre, de egészen meghökkentő volt a telep napi fogyasztása. Külön üzemanyagkútjuk van, illetve emlékszem még arra, hogy napi szinten több millió forint csak az üzemanyagra megy el. Egyébként ahol voltam, az az egyik legnagyobb fűrésztelep Svédországban, úgyhogy gondolhatjátok, hogy egész komoly és nagy volt. Üzemanyag fogyasztásról még annyit, hogy utolsó fél évben sikerült ezt 10%-kal csökkenteniük, persze ezzel nem váltják meg a világot, de ez is előrelépés. Persze értem én, hogy a cég környezettudatossága nem kimondottan csak a vezetők környezetbarát beállítottságának köszönhető, hanem az állami irányításnak, ami örvendetes, mert gondolom akkor más gyárak is, illetve más területeken is próbálják minél inkább óvni a természetet.

A csoport másik felével cseréltünk, így következett egy másik skanzen szerű múzeum meglátogatása. Öreg és tipikus svéd házak, egyikben múzeummal. A múzeum megint olyan volt, mint itt az összes többi itt Svédországban. Nagyon sok régi eszköz volt megtalálható, kb. minden, amit el tudok képzelni a régi időkből. A régi zárakon és fényképezőkön kezdve a vadászó fegyvereken és főzéshez használt edényeken keresztül a régi hintókig és sítalpakig minden volt ott. Amikor azt mondtam, hogy ugyanolyan volt, mint az összes többi itt Svédországban, akkor arra utaltam, hogy itt is mindent lehetett taperolni, nem „minden csak a szemnek, de semmit a kéznek” elv volt. Bebújtam régi fényképező szoknyája alá, kipróbáltam a régi zárszerkezeteket, de még a ruhamosáshoz használt tárgyakat is megfogdostam, megnéztem. Persze nem felügyelt minket senki, hogy mit törünk szét, mit rontunk el, mit nem teszünk vissza a helyére, mit lopunk el, de ez itt teljesen felesleges is, ugyanis miért csinálna ilyet bárki is? – ugye magyar honfitársaim?! Persze ennyi komoly dolog már sok egy ilyen laza tantárgyon belül, úgyhogy utána azért következett egy kis móka a melonás emberkével. Tényleg nagyon vicces játékokat játszottunk, a végére már fájt a hasam meg a szám a röhögéstől. Az emberke azért érti a dolgát, de még mindig nem tudom, hogy ehhez miért kell 1500km-ről hívni egy erre alkalmas embert. Ezután mi más következett volna, ha nem „fika”. Tudjátok, itt ez nagyon népszerű, mindig mindenki fikát tart és Erasmus társaim meg mindenki átvette ezt a szót, ami persze csak nekem magyarnak vicces és jelent mást. Persze most már én sem asszociálok a takonyra, ha meghallom, mert annyiszor hallottam ezt a szót és annyi fikán voltam már. Szóval fikát tartottunk hidegkajával, kávéval, teával.

Mikor ezzel végeztünk, akkor mentünk a szállásunkhoz. Ez egy tábor volt és most ne hightech és elszeparált szobák tucatjait képzeljétek, ami itt jellemző, hanem egy „normálisat”. Egy szobában 2 emeletes ágy és közte sincs sok hely, illetve házanként kb. 10 szobával és egy fürdővel. Azaz a fürdőszobában el voltak szeparálva a fürdőhelyek is és a WC-k is. Ami vicces volt, hogy mint az általános iskolában a fiúk és lányok nem lehettek egy szobában, sőt egy épületben sem. Ez azért elég vicces ennyi idősen és persze volt pár keveredés, mert nem érdekelt senkit ez a szabály. Én a Bécsben élő magyarral, egy spanyollal és egy némettel voltam egy szobában. Volt eligazítás, meg pénzbefizetés meg ilyesmi, úgyhogy úgy elment az idő, hogy következett a vacsora. Ez svéd svédasztalos volt persze egyféle főétellel és sok kiegészítővel csak, de mindenki úgy tele ette magát, hogy mozdulni nem bírt egy óráig. A vacsora előtt és után is mentünk sétálni az erdőbe, illetve le a tóparthoz, ami gyalog kettő és háromnegyed percnyire volt. Persze a táborunk az erdőben volt, ha eddig nem lett volna világos. Vacsora utáni erdőben való sétálgatás után, illetve Gonzaloval való majomkodás után visszatértünk a főhadiszállásra, ahol beszélgető közösségek alakultak ki, illetve az épület másik részében lehetett svéd filmeket nézni angol felirattal. Én is megpróbálkoztam végignézni egy filmet, de tíz percnél tovább nem bírtam nézni, régi volt, nyálas volt, unalmas volt. Beszélgetés után aztán jöttek a csintalanságok is. Napközbe a spanyolok már elkötöttek egy csónakot, amivel öt méter átmérőjű kört tettek csak meg, de kitaláltuk éjjel egy körül, hogy mekkora poén lenne most elkötni a csónakot és csónakázni. Persze hogy a viharba ne lettem volna ebbe benne, ez is egy jó móka. Volt egy tároló nem messze a tábortól, ahol volt kis kocsi is, amire ráülve vittek is egy kört, úgy hogy két ember húzott minket futva, persze a végén felborítottak minket. Nah azon a helyen aztán lehetett találni minden jót, többek között szélesebb faléceket is. Nah ezt vettük kölcsön evezőnek és mentünk is a hajóhoz. Két turnusban járattuk meg a kölcsön vett (lopott) csónakot és evezgettünk kicsit erre-arra. Idő tiszta volt (tiszta hideg) és a sok csillag fényébe csak pár ház világítása rondított bele. Tök sötét volt és csak telefon fényét tudtuk használni, amikor elkötöttük a csónakot, amikor vízre bocsátottuk, majd amikor visszaraktuk a helyére, úgyhogy gondolhatjátok, hogy vicces volt. Még ott voltunk a parton egy ideig aztán ment mindenki aludni.

Másnap pedig mentünk túrázgatni kicsit, persze korai kelés és kiadós reggeli után. Nah most jön az a rész, hogy mennyire tisztelik a környezetet. Már sokszor le akartam írni, de mindig elmaradt. Egyrészt tényleg hihetetlen szép itt mindenfele a táj, főleg azt szeretem, ahogy kikandikálnak a sziklák, vagy akár sziklafalak a nagy zöld mezőn, vagy az erdőben. Ehhez még hozzájön, hogy ezt meg is óvják és tisztelik az itt élő emberek. Nem próbálják lerombolni vagy megcsúnyítani természeti adottságaikat és megtanultak a természettel együtt élni, mindezt a természet kára nélkül. Persze itt is járkálnak kocsival, meg ilyenek, de ha látnátok tudnátok, hogy most miről beszélek. Én a túrázásom alatt például egy pici szemetet sem láttam az erdőben, a tisztásoknál, a tavaknál stb. Ezen kívül a legtöbb itteni patak, tó és egyéb víz iható minőségű, amin annyira nem is csodálkozom. Ezen kívül az is tiszteletreméltó, hogy mennyire tisztelik a hagyományokat. Városon kívül szinte csak és kizárólag vörösre vagy sárgára festett házakat látni faborítással és fehér ablakkeretekkel, házszélekkel. Mondjuk aki itt ezt nem követi, azt ki is nézik és azt mondják csak, biztos gazdag stockholmi építi, építette. Tényleg mindenhol a fent leírt tipikus svéd házak láthatóak és ez is adja a báját a táj összképének. Ezen kívül még megemlítendő, hogy sokszor igen érdekes helyekre húzzák fel ezeket a házakat.

Nem tudom, hogy írtam e már, de itt a vidéki élet sokkal jellemzőbb, amerre megy az ember mindenfele elszórtan házakat lát, mindig csak párat egy helyen hihetetlen nyugalommal, csenddel, friss levegővel és szinte érintetlen természetben. Ezen kívül itt soha senki nem stresszel, úgyhogy nem csoda hogy japán után itt a legmagasabb az átlagéletkor. A túrázás egyébként jó volt, hát persze, hogy csapatokban kellett menni. És hát persze, hogy tartottunk fikát egy igen érdekes helyen. Egy sziklafal tetején, ahol volt egy másik sziklarész, ahova ki lehetett menni. A két rész között fél méter volt, de több tíz méter mély, úgyhogy sokan nem mertek odamenni. Persze a kirándulás melonával ért véget és gitárkíséret közepette elénekelte a viszontlátásrát minden nyelven, amin csak tudta. Akkor már nem hagyta ki a magyar verziót. :)

Ezen kívül volt még egy foglalkozás, ami kimondottan csak gyalogtúráról szólt, persze érdekességekkel, de sajnos arra sem tudtam menni.

Jó hosszan leírtam a tárgyamat, ami szerintem a ti véleményetek alapján is meghökkentő. Minden előadáson, mindig előkerülő téma volt a diákok között, hogy ez valami hihetetlen. Egyetemen egy tantárgy keretén belül filmezgetünk, festegetünk, tervezgetünk, zenét hallgatgatunk, főzőcskézünk, tanárral sörözgetünk, fikázgatunk, túrázgatunk, táborozgatunk és mindezért hat (igen: 6!!!!!!!!!!) kreditet kapunk... ezt senki sem tudta felfogni ép ésszel. Én is kicsit feldúltan mondtam többieknek, hogy nekem otthon a legnehezebb tárgyaim érnek hat kreditet, amiért igencsak sokat szívatnak és nem alszom, itt meg egy ilyenért kapok hat kreditet, ez tényleg hihetetlen. Ahogy ilyenekről beszélgettem másokkal, kiderült, hogy náluk is ugyanez a helyzet mint Magyarországon. Persze értem én, hogy ez kimondottan külföldi diákoknak van, és hogy ők ismerjék meg a környék kultúráját, zenéjét, történelmét, életvitelét, hagyományát és a hat kredit is motiválja őket. Ha így nézzük, akkor ez azért szép dolog.

Azért számonkérés is volt, nem csak sok –getés (most nem sorolom el megint:)). Az első beadandó az csak két oldalas volt és a vidéki két napos kirándulás benyomásairól, ott szerzett élményekről és tapasztalatokról kellett írni. Ezen kívül még arról, hogy hogyan képzeljük a vidéki életet és annak környezetét, körülményeit 2030-ban. Egy észrevételt, gondolatot is le kellett írni a vidéken látottakról, amihez tudományos hátteret is kellett keresni és hivatkozni rá (csak, hogy érthető legyen például turizmusról, gazdasági fejlődésről – én az alternatív energiaforrásokat választottam). A második beadandót a linköpingi városnézés és városismereti laborról kellett írni. Ezt csapatban kellett és min. 4 oldal terjedelmű beadandót kellett készíteni, amiből 1 oldal a különböző helyeken elkészített képeket tartalmazta. A harmadik, a végső és legnehezebb beadandó pedig egy 10 oldalas esszé volt. Könnyűnek tűnő témáról, mint például kultúra definiálása, mit jelent számomra a kultúra, véleményeim a tantárgyról, élményeim és tapasztalataim a tantárgy keretén belül és konkrétan az északi országok kultúrájáról. Ez mind szép is jó és könnyű róla írni... pár oldalt! De higgyétek el 10 oldalt erről azért nem is olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Sok embernek persze azzal volt baja, hogy túl kocka és nem tud csak úgy a semmiről írni, vagyis csak nehezen, mert jobban szeretnek tudományos dolgokról írni, vagy egy konkrét feladatot megoldani. Nah mint azt látjátok, nekem a halandzsával nincs problémám (ezúton is köszönöm Ida néninek, hogy kétszer Tancsa-halandzsának csúfolt általános ötödikben), erről a tárgyról is írtam nektek 5,5 oldalt 11-es Calibri betűtípussal... De azért ehhez még jön még egy tényező, hogy nem elég, hogy nem olyan könnyű 10 oldalt írni erről a témáról, de 10 oldalt angolul írni sem egyszerű alapból. Nekem is lassan ment, több délutánom ráment, mire végeztem vele. A sikerélmény nem maradt el, bár még a jegyet nem tudom, meg hogy elfogadta e, de mindenképpen sikernek könyvelem el, hogy könnyebben ment az angolul való fogalmazás mint régen. Sokkal könnyebben, sokkal kevesebbszer kellett szótáraznom, illetve most is átnézettem Vikivel a beadandómat, mint mindig. Első félévben volt olyan fogalmazásom, aminél kb. minden 3. szót át kellett írni, vagy átfogalmazni a teljes mondatot, ezzel szemben most a 10 oldalas szövegemben volt körülbelül négy hibám. Örülök, hogy sikerült ennyit fejlődnöm.

Jah és ami még megdöbbentő, bár azért sejthető: ahogy néztem utána az északi országok dolgainak, mindig azzal találkoztam, hogy mindenben ők a legjobban a világon. Átlagéletkor, munkanélküliségi ráta, iskolázottak aránya, női-férfi egyenrangúság (bocs férfi-női!:P), környezetvédelem stb. stb. Általában az első ötben három az északi országok közül való.

Bocsánat, ha sok a helyesírási hiba, de túl hosszúra sikeredett a bejegyzésem, úgyhogy nem olvasom át még egyszer. Ezen kívül tényleg sok dolgom van még, mielőtt hazamegyek.

Befejezem ígérem. Pont.