Hej Hej!

Most azokról a bizonyos kimaradt fekete foltokról lesz szó. Pontosabban Helsingørről és a komppal való közlekedésekről, ahogy erre már utaltam az előző bejegyzésben. Az említett várost pontosan Helsingørnek írják, de remélem megbocsátjátok, hogy nem fogom a továbbiakban áthúzott o-val írni, ezzel is kímélve a ctrl és a v billentyűket...

Kicsit megbontja az időrendet Helsingorről való beszámolóm, mert kétszer néztük meg, így ezek időpontjait most átlagolom és úgy teszem be a blog szerinti időrendbe. A vonatútról már beszámoltam úgy, hogy nem számoltam be az előző bejegyzésben, úgyhogy ezzel most nem is traktállak titeket.

Útközben rábeszéltem Vikit, hogy Helsingorbe érkezve, ne mennyünk át egyből Svédországba komppal, hanem kicsit nézzük meg Helsingort, vagy legalább a Kronborg-kastélyt, mert ki tudja, hogy fogok e még arra járni valaha. Így megérkezve, egyből elindultunk a kastély fele, ami távolról is már jól látható. Ezzel az egész városnézősdi dologgal csak két bibi volt, az egyik, hogy végig cipeltük magunkkal a csomagjainkat, a másik pedig, hogy az időjárás se volt a legjobb, elég borús és szeles idő volt. Szél az persze állandó tényező, lévén, hogy tengerparton fekszik ez a kis 46000 lelket számláló városka (meg egy csomó lelketlen is biztos van).

Én azért rendíthetetlen voltam, ezért többször én vittem Viki csomagját is, amivel a lépkedés már nem volt olyan egyszerű. Továbbá hatalmas nagy szerencsékre csak nagy kerülővel lehet elmenni a kastélyhoz... A lényeg, hogy azért odaértünk és még levegőt is kaptunk. A várárokszerű mesterséges domborzati viszonyok egyből megtetszettek a kastély környékén, ezt a látványt csak fokozta a méltán oly híres kastély közelebbi látványa. 1580-as bővítés óta hívják Kronborg-kastélynak, de leginkább az tette híressé, hogy Shakespeare Hamlet című darabjának helyszíne. A színdarabot a mai napig rendszeresen előadják ott szabadtári színpadon.

El is kezdtük gyorsan körbejárni, mármint a kastélyt körbe. Sokáig nem jutottunk, a cuccokkal annyira nem volt izgalmas sétálni, úgyhogy lementünk a tengerpartra, letettük a csomagokat és kicsit járkáltunk a parton, gyűjtöttünk kagylókat, megérintettem a tengert szerintem életemben először Skandináviában és csináltunk egy csomó képet. Az idő ekkor pont jobbra is fordult, ami azt jelenti, hogy kisütött a nap. A szél meg hideggel meg a nap se tudott mit kezdeni. Ez után azért elmentünk a kastély mellett végig, hogy lássuk más szemszögből is, ahol láthattunk is ágyúimitációkat, illetve egy szépen lobogó dán zászlót. Majd megnéztük, hogy nyitva van e a kastély udvara, de sajnos zárva volt.

Abban a pillanatban már főleg azt gondoltam, de előtte is elég sokszor emlegettem Vikinek, amikor caplattunk a csomagjainkkal, hogy ide nem így kellett volna jönni, hanem csomagok nélkül, rászánva pár órát, nem csak így sebtében útközben. Bosszúságommal nem tudtam mit kezdeni, úgyhogy visszaindultunk a komphoz és a csomagok cipelésével vezettem le feszültségemet. Útközben azért megpihentünk egy szobornál, ami 3 táncoló hölgyről készült, aztán folytattuk az utunkat, közbe én azért egy-kétszer elmormoltam, hogy ide jobb lett volna átkompozni egyik nap és jobban megnézni. De a csattanó nektek már le van lőve ugyebár, de én akkor még nem tudtam, hogy 3 napra rá újból ott fogok járkálni, mégpedig úgy ahogy szerettem volna – csomagok nélkül. Ezen kívül a komphoz vezető utunkat kibővítettük egy kis kerülővel is és vettünk szeszesitalokat, mert főleg a tömények fele annyiba se kerülnek Dániában, mint Svédországban. Helsingborgból is oda járnak át rendszeresen bevásárolni és emiatt nagy táblákkal és akciókkal csalogatják a szeszturistákat, illetve van két kártyalehúzójuk, az egyik kimondottan svéd bankkártyákhoz. Én is vettem vodkát, illetve egy hatos pakk Carlsberget, Viki pedig borokat.

Komp gyakran megy, így gondoltuk megyünk az elsővel, amivel tudunk, nem néztük meg előre, hogy mikorra kell odamennünk. A szerencsénk az volt, hogy kicsit sietve pont el is értük az egyiket, így 1 percet se kellett várnunk. Jegyünk a kompra is szólt, mert Koppenhágába sikerült vonat-komp kombinációjú jegyet vennünk, ami olcsóbb volt, mint csak simán külön a vonatút. Jó volt megpihenni kicsit a nagy csónakon:), ami egyébként teljesen fényűző volt. Éttermek, kávézók, kilátók stb. és persze az elmaradhatatlan vámmentes bolt, amit minden egyes út alkalmával kirabolnak a vásárlók pénz segítségével. Ami viszont nagyon vicces, hogy a Helsingor-Helsingborg közötti távolságot a komp körülbelül 20-30 perc alatt teszi meg, de csak a fele útig, a dán oldalon lehet alkoholt venni (Dániában nincs Systembolaget, ott nem állami boltokban lehet csak alkoholt kapni = olcsóbb sokkal az alkohol), cigit és dohányárut pedig csak az út második felén, a svéd oldalon szabad (gondolom legfőképp snuss miatt, mert az Svédországban legális, Dániában viszont nem). A kikötés elmebeteg módon gyorsan megtörtént, a kompnak két szimmetriatengelye van, tehát ugyanolyan a hátulja-eleje így nem kell forgolódnia. Ezen kívül úgy néztem, hogy kiköt nagyjából (de azért elég pontosan kell neki) és utána befogják megfogó pofák közé és az utolsó centiket azzal állítják be és már nyílik is az összes ajtó és mehetnek a gépjárművek meg az emberek.

Innentől a fejlemények megtalálhatóak az előző bejegyzésben. Ezen kívül a következő napi Helsingborg városnézés is és a terv szerinti másnapi Malmö városnézős nap pedig a következő bejegyzés lesz. Malmö utáni napon viszont volt még egy teljes napunk, gondoltam Helsingborg úgyis elég nagy,(agglomerációkat is a városokhoz csatolva a negyedik legnagyobb Svédországban), így azon a plusz napon is majd Helsingborgba járkálunk – gondoltam én. Így is lett, így találtunk rá véletlenből az utcai piacra, amiről a stréber olvasóim már tudhatnak. Ezután még járkáltunk biciklivel, aztán egyszer csak Vikinek támadt egy nagyon jó ötlete. Mégpedig, hogy nem megyünk e át Helsingorbe, mert ott Helsingborgba már úgysem tudtunk nagyon semmi érdemlegeset csinálni. Nem is tudom, miért nem nekem jutott eszembe, de nem is ez a lényeg, hanem az hogy ezt az ötletet tovább is vittük, nem hagytuk eltűnni a süllyesztőben. Eredetileg azért gondoltuk, hogy útközbe nézzük meg Helsingort, mert azt hittük több ideig tart megnézni Helsingborgot, illetve nem tudtuk mennyire drága kompozni egyet oda-vissza potyára.

A következő ötlet már az volt, hogy biciklivel keljünk át, meg hogy mennyünk gyorsan a kompállomáshoz megkérdezni, hogy ez hogyan kivitelezhető, illetve mennyiért. Svéd pénztáros meg csak csodálkozott, amikor Viki megkérdezte, hogy mikor tudunk átmenni, illetve hogy olyan jegyet szeretnénk venni, amivel biciklivel is át tudunk és hogy ez mennyivel drágább. A pénztáros meg csak nézett, hogy miért lenne drágább... Úgyhogy egy petákkal se volt drágább, mint a gyalogos jegy, illetve olcsóbb ott átkelni, mint a Balatonon. A pénztáros még elmondta, hogy nekünk emiatt ugyanott és ugyanúgy kell mennünk, mint az autósoknak. Ezután én is halhatatlan svéd hősnek éreztem magam, mint Ghostrider és cikáztam az autók között 299km/h-val és leszabályzásig pörgetett motorral... nah jó nem, inkább furcsa volt a sok autós között és tipikusan autós placcon biciklivel közéjük vergődni és amúgy is maximum sebességünk szerintem nem lépte túl a 12,4 km/h-t a pedáltekergetés közepette. Magyarországon ilyen helyzetben szerintem jó eséllyel meghaltunk volna, de itt azért másképpen mennek a dolgok, főleg a biciklisekkel szemben, sokkal jobban odafigyelnek és udvariasabbak, türelmesebbek velük szemben.

Amikor beálltunk az egyik kocsis pénztárba, akkor fullra az jutott az eszembe, amikor három gépésztársammal beálltunk gyalogosan, futva a McDrive-hoz és brümmögtettük a képzeletbeli kocsit, sőt csikorogva álltunk meg és indultunk el, csak most véresen komolyan álltunk be biciklivel ahhoz a bizonyos pénztárhoz. Pénztárosnak persze nem volt furcsa, simán meg tudtuk venni a jegyet és mutatta, hogy a 13. sávban kell mennünk. Az a sáv külön csak a bicikliseknek volt, úgyhogy ezután gondoltuk jó helyen vagyunk, meg biztonságban. A kamionok mellett azért még mindig furcsán éreztük magunkat, de ez csak addig tartott ameddig nem jött több biciklis. Rajtunk kívül még két ember érezte magát mindenhatónak, és szeretett volna áttekerni a tengeren egyik országból a másikba. Zöld lámpánál pedig az ottani forgalomirányítók nekünk mutatták, hogy először, hogy mennyünk-mennyünk, így behajtottunk a komp feneketlen gyomrába. Egy kis időt is hagytak nekünk, utána engedték csak a kamionokat, akik dübörögve (,körülményekhez képest) beszáguldottak a kompba, aztán jöttek a kulturáltabban gépet hajtó autósok is. Mi meg leparkoltuk a bringát a legelejébe oldalra, ahova kocsi úgyse fér el és ezzel jól végezve dolgunkat felmentünk a luxuskörülmények közé. Most csomagok nélkül szabadabban tudtunk mozogni, úgyhogy ezt ki is használtuk.

Megérkezve Helsingorbe, ismét minket engedtek először, út szélén a kivezetőn végig volt egy kis rész a bicikliseknek, de amikor a kamionok közvetlenül mellettünk elszáguldoztak, akkor kicsit keskenynek éreztem a nekünk fenntartott helyet. Összességében azért szép dolog, hogy a biciklisekre tényleg mindig tekintettel vannak, gondolok itt a helyzetekre is meg az úthálózatra is. Be is jártuk még egyszer ugyanazt a kastélytúrát, de most dimenziókkal élvezetesebb volt az oda út, mert a csomagok miatti nehézségek helyett csak ülnünk kellett és tekerni. Az idő is szép volt, úgyhogy bár elsőre is tetszett Helsingor, akkor abban a pillanatban még egy fokkal megszépült a szememben. Hab a tortán, hogy most a kastély is nyitva volt, úgyhogy be tudtunk menni az udvarára. Ezután pedig leparkoltuk a félelmetes járműveinket és körbesétáltuk a kastélyt, hol a fal mellett, hol a tengerparton. Komolyan nagyon szép az egész környék, aki teheti mennyen el arrafele (,akár két viszonylag nagy csomaggal is).

Ezután visszapattantunk a nyeregbe és mentünk meghódítani a várost is. Bementünk a fősétáóutca elejéhez és ott ismét leparkoltunk. Ott aztán nagyot sétáltunk és nagyot ámultunk. Nagyon hangulatos kis sétálóutca volt és iszonyat jó boltokkal. Láttam igazi magyaros boltot is, regiment sonkával, szalonnával, kolbásszal és egyéb számomra íncsiklandozó dolgokkal, meg persze láttunk több sajtboltot végtelen fajta és féle sajttal, meg persze voltak az említett alkoholboltok is, illetve ott is bementünk a Tigerbe, ahol sok haszontalan dolgot lehet venni jó áron. Egyik cukrászda kirakatába pedig láttunk egy Budapest nevezetű sütit, aláírva, hogy a nap legjobb sütije. Sokféle halat is látni lehetett, azokat annyira nem nézegettem, a többség tudja, hogy miért.

Aztán újra gurulva folytattuk utunkat és elmentünk a vakvilágba körbejárni a városkát. Tényleg nem olyan nagy a város, biciklivel gyorsan kiértünk külsőbb részekhez is. Ami meghökkentő volt még nekem, hogy ott kijjebb láttam egy használtautó kereskedést, ahol a kirakott autó mindegyikénél feltűnően és egyértelműen kinn volt az ár, illetve ki volt nyitva a motorháztető, így egyből jobban meg tudják vizsgálni a kocsikat, akik épp szeretnék. Szerintem jó csalogató az ilyen, illetve hasznos is.

Sok járkálgatás után megéheztünk. úgyhogy visszamentünk a szépséges sétálóutcába és valami elfogadható kajáldát kerestünk. Másodszorra is ugyanúgy tetszett az az utca, talán a leghangulatosabb sétálóutca, amit láttam eddig itt Skandináviában. Gyorsan szerettünk volna valamit legyűrni a hasunkba aztán folytatni utunkat, úgyhogy végül egy olcsó kebabosnál kötöttünk ki, ahol vettünk két pitát. Majdnem ott kellett maradnunk mosogatni is, a patkányhús feldolgozó részlegükkel közvetlen szomszédságban, ugyanis kiderült, hogy nem tudunk fizetni se az én bankkártyámmal, se a Vikiével. Számomra nagyon meglepő módon, csak dán kártyával lehetett fizetni. Ez nem az egyetlen ilyen hely ott, mert ahol pár nappal előtte vettük a szeszes italainkat, ott is a két kártyalehúzó közül az egyiket csak dán kártyával lehetett használni. Amikor viszont kiderült a kebabosnál, hogy nem tudjuk használni egyik kártyát sem, akkor egy pillanatra megfagyott a levegő körülöttünk. Átgondoltam, hogy mit lehetne tenni most, forintom nem volt, pedig azt biztos elfogadta volna, euróm se, de még csak svéd korona is alig. Vikinél meg ugyanígy szinte semmi készpénz. Szerencsénkre viszont elfogadta a svéd koronát, annyi meg még pont volt nálunk. Utána kiszámoltam és teljesen korrektül számolta át a dán koronából. Otthon ilyen kiszolgáltatott helyzetben kíváncsi lettem volna, hogy osztottak szoroztak volna ilyen esetben. Az életünk megmenekült, sőt éhen se haltunk, mert elmajszoltuk a két kebabot.

Ezután még sétáltunk kicsit, aztán mentünk vissza Ghostriderkedni a kocsik meg kamionok közé. Megint minket engedtek először és nem uszították ránk a gázolajzabálókat egyből. Nah gyerekek így kell biciklivel közlekedni tengeren két ország között! Egyébként hatalmas móka volt, így elmesélés alapján gondolom nem tűnik annyira annak, mint amennyire volt valójában. Egyébként rengeteg kép készült, ezeket is mind megtalálhatjátok a Facebook közösségi portálon, tudjátok olyan, mint a magyar Iwiw (csak mer volt kérdés többször, hogy hol találhatóak meg a képek, utána pedig hogy mi az a Facebook). Kép szerintem tényleg mindenről van, amit leírtam, a kastélytól a kompig, a Budapest sütiig mindenről. Halsingborgot már halálra dícslértem előző bejegyzésben, de mint látjátok van még egy előnye, amit csak most akartam elmondani ezután a bejegyzés után. Ez pedig az, hogy közel van Dánia, ami egy végtelen olcsó szeszforrás a svédeknek, csak át kell kompozniuk. Ezzel még egy svéd negatívum megoldva.

A dél-skandináviai beszámolóm folytatódik, mégpedig egy utolsó bejegyzéssel, Malmöről. Ha minden jól megy, még ma olvashattok erről is!