Hej Hej!

Pontban 6:50-kor kelek a hangos bimm-bimmmm-bimm ébresztőre, álmosan dörgölve a szememet realizálom, hogy bár reggel van, de teljesen sötét van kint. Egyrészt fázom, libabőr lepi el testemet, másrészt ráfordultam a vállamra, amelyik fáj a malacinfluenza oltás miatt. Felszisszenek, de sebaj, legalább ez is hozzásegít a frissülésemhez. Papucsomat lábammal kitapogatva megkeresem, majd azt felvéve kibotorkálok a fürdőbe és egy reggeli zuhannyal próbálom magam felfrissíteni. Nem nagyon megy. Állok a zuhany alatt, agyam még mindig készenléti állapotban, egyszerűen a vízsugarak sem tudják beindítani a fogaskerekeket. Egyszer mégiscsak felcsillan a remény és legalább egy valami eszembe jut: tusfürdő. Használata után tovább állok álmosan a zuhany alatt, de legalább egy kicsit átmelegszem. Kilépve a zuhany alól realizálom, hogy úgy is nézek ki, mint ahogy érzem magam. Gondoltam legalább a fogaim nézzenek ki valahogy, így azt megmosva, majd felöltözve visszatérek a szobámba. Agyam még mindig nem melegedett be, de sebaj, voltam olyan okos és bepakoltam mindent a táskámba előző reggel. Egyszer csak hangokat hallok a közös nappali felöl, kimegyek, éreztem a két német sorstársammal fogok találkozni. Jó kívánságokkal visszatérve szobámba, már-már frissülten elkezdek beöltözni a nagy utazásra. Pontban 7:20-kor sikerül elindulnom, percre pontosan, ahogy terveztem. Nagy nap ez a mai, életemben először megyek cicanadrágban és persze egyéb ruházatban vizsgázni. Mikor kilépek az ajtón, egyből érződik, hogy ez a skandináv idő most már nem viccel, határozottan hideg van és esik a hó, jah és persze teljesen sötét van még. Kicsit elgondolkozom, hogy engem otthon mindig azzal hitegettek, hogy nagy hidegben nem esik a hó és hogy akkor itt számos esetben csodát látok, mert -15°C-ban is szívbaj nélkül esik a hó. Biciklimhez érve zárammal bajlódom, a hidegben valahogy az sem szeret működni. Megtolva bringámat hátrafele következik napom első sikerélménye, biciklim éppen hajlandó működni. Most már mindig belekalkulálom vizsgára menetelnél, hogy lehet gyalog kell mennem, ugyanis az én bicajomnak lelke van, ami szeret megsértődni nagy hidegben. De most minden pengén működik, azaz ha tekerek, akkor az továbbítódik a kerék felé, a hátsó fék azé persze nem működik, de miért is kéne mindennek klappolnia. A nagy hideg tűszúrásszerűen bökdösi arcomat, ettől már-már fel sem tűnik, hogy néha-néha megcsúszik a bicikli alattam a jeges úton. Ugyebár éppen vizsgára siettem, amikor egyszer csak megcsapott valami. Megcsapott a karácsonyi érzés, erre is csak a svéd egyetem képes. Kereszteznem kellett az egyetem központi terét, ahol a havas táj közepén egy karácsonyfa árválkodott világításokkal, és hogy ne búsuljon ott szegény egyedül, ezért karácsonyi zenéket játszanak neki a nap huszonnégy órájában. Ez így együtt, egy karácsonyi hangulat feketelyuk, ami magába szippant mindenkit, aki a közelébe kerül. Eddig egyetemi területen nem sokszor találtam ilyen fajta feketelyukat, még egy dolog amit eltanulhatunk. Makacs kis biciklimet letámasztva, fagyos ujjaimmal próbálom előkotorni a zár kulcsát. Ujjaim nem éreznem semmit, nem éreznek különbséget a papír és a műanyag érintése között, így nehéz megtalálni bármit is. Összeszedem tartalék energiáimat és megtalálva kulcsomat lezárom biciklimet. Mivel az én kis kétkerekűm hajlandó volt működni, így kicsit korán értem a tett színhelyére és meglepetéssel konstatálom, hogy az ajtaja az épületnek zárva van. Veszem elő LiU-cardom, azzal sem megy. Ilyen se volt még soha, de sebaj 5 perc múlva már az épület melegében állok. Megyek a terem felé, kérik hogy regisztráljak. Érintőképernyős kis kütyüjük elé helyezve LiU-cardom regisztrálok a vizsgára, majd elfoglalom helyemet. Figyelmeztetés után elhelyezem a telefonomat és a számológépemet a táskámba, táskámat és kabátomat pedig tisztes távolságba helyezem. Vizsga elkezdődik, óra kattogása hallatszik, agyam még mindig csak melegszik, de már kezdenek értelmes mozdulatokat közvetíteni a kezemben lévő tollam felé. Testem azért működik megfelelően, óránként ki is kéretőzik  a mellékhelységbe. Egyszer csak csippan valami, éppen a Norbi zsebe felöl. Nah mondom Norbert enyje-benyje ennek nem szabadna ott lennie. Tanár vérszemet kap, megy is egyből hozzá és jót diskurálnak. Én koncentráltam a vizsgasorra, meglepően sok adatot szolgáltat az agyam, majd egészen megelégedve megyek ki a vizsgáról. Norbit faggatom, mondja, hogy ami történt az itt félig puskázásnak számít, amiből eljárás lesz, írt is gyorsan tanárnak, hogy most mi meg hogy, ő megnyugtatta a körülmények ismeretében, hogy nem kell félnie. Itt a vége, fuss el véle.