Hej my friends!

Köszönésről: a tanárunk mindig így köszönt, illetve így is szólított meg, úgyhogy most hogy végeztem a tárgyával, megérdemel ennyit.

Most viszont következzen a nagy sikernek örvendő Vacsora partik 1.1-nek a folytatása. Ebből nem lesz trilógia, úgyhogy ragadjatok magatokhoz egy mázsa popcornt, meg egy hektó kólát, mert most az utolsó rész olvashatjátok ebből.

Kicsit tompa bár az agyam a tegnapi buli után, de azért megpróbálom normálisan leírni a germán kölkök eledeleit. Először Matthias eledeléről, illetve vacsora estjéről írnék. Nem is tudom már mikor volt, túlságosan csúsznak a dolgok itt a blogomon, de így legalább a leülepedett lényeg van csak az agyamban, a sok körítés meg már elreppen.

Szóval egyik pénteken Matthiashoz ment a csapat (Alex, Carlo, Lukas és én – természetesen) és mire odaértünk már terülj-terülj asztalkám volt. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere, csak egy bibi szúrta ki egyből a szememet. A probléma az volt, hogy a hús számomra még félig sem volt átsütve, jó véres volt mind. Tudom, hogy ezt többen szokták így fogyasztani, de nekem a hús jól átsütve hús, amúgy meg véres izé, amit fél óráig kell rágni és a szememnek sem tetszik. Én minden vacsorára úgy mentem, hogy bármit is raknak elém (amire nem vagyok allergiás), azt megkóstolom, sőt eszem belőle sokat és megköszönöm. Itt azért különböző kultúrák találkozásáról van szó, ezért szerintem ehhez ilyen hozzáállás kell. Ahogy Alex fejét néztem, azért a németek körében se mindenki komálja a véres husikát, mert a feje arról árulkodott, hogy kicsit ő is meglepődött, illetve ennek még voltak jelei. A lényeg, hogy leült mindenki a maga helyére, megköszöntük Jehovától kezdve a Buddhán keresztül még Jackonak is (nah jó ezt én találtam ki – szerk.). Elkezdtük szedni ki a dolgokat innen-onnan, el is tartott egy ideig ez a folyamat, mert egész sok építőelemből állt össze a vacsora. Arra emlékszem, hogy mindenkinek volt egy ilyen zöld, betekert valami (Etipek nem kell rosszra gondolni, kajáról van szó), tepsiben krumpli x-szel meg y-nal, illetve volt egy z ízű szósz is hozzá. Ezeket az ismeretleneket nem tudom mik voltak, de mindegyik nagyon jó volt. Ezen kívül volt ugyebár a hús. Alex további jele, amit már említettem, hogy ő is egyből lecsapott a végekre, illetve az olyan részekre, ami nagyjából át volt sülve. Én is próbáltam ilyet halászni, persze nem túl feltűnően. Mint kiderült fele rénszarvashús volt, egyből meg is jött a kedvem hozzá. Imádom a rénszarvashúst. Az a zöld valami nem volt az igazi, de azon kívül minden nagyon finom volt. Ha az ember elvonatkoztat a véres hús látványától, akkor még az is egész jó, nekem legalábbis ízlett. A végére már ráraboltunk a véresebb részekre is, kicsit fura volt néha, hogy véres lötyiben tocsog a húsom, mielőtt elfogyasztom, de ha csak az ízt nézzük, akkor egész jónak mondható. Viszont volt egy-két inasabb rész, aminek az elfogyasztása lehetetlen volt, mint a perpetuum mobile feltalálása. Vagy ha valaki rácáfolna és megalkotná, akkor pont annyi ideig tartott volna elrágni, mint ameddig megy az a szerkezet. Vacsora után ismét következett az aktív pihenés. Matthiasnak mindig kegyetlen jó játékai vannak, most is kerültek elő sorra. Előkerült megint a Bluff nevezetű táblás, kockás játék, illetve ha jól emlékszem azon az estén került elő a mostanában kedvenc kártyajátékom. Én csak Market card game-nek mondom. A szabályokat most nem fogom ismertetni, de tényleg iszonyat, kegyetlen jó. Elsőre csak szívsz folyamat, de aztán következőre már, amikor már valamilyen taktika szerint játszod, akkor nagyon jó. Ezen kívül darts-bajnokság is volt. Azt is úgy játszottuk, ahogy én még sosem. 13 feletti számokat illetve a bullokat kellett 3-szor eltalálni. Aki mindegyiket 3-szor eltalálja, az nyer. Higgyétek el nem olyan egyszerű, nem is sikerült végig játszani, pedig nekem is a nagybullon kívül már minden megvolt 3-szor. Ezen kívül megint előkerül a Playstation, úgyhogy megint verekedtünk egyet azon az éjszakán is. Ezen kívül Matthiaséknál a folyosón van egy érdekes szerkezet, amit gondolom egy előző Erasmusos hagyhatott ott. Egy húzódzkodó illetve hozzá egy ilyen belépő szerkezet. Ezt értsd úgy, hogy egy régi síbakancsnak ki volt vágva az orra, a talpára fel volt csavarozva egy 5 milli vastag laposvas, melyre rá volt hegesztve egy másik darab, úgy hogy ez a kettő egy kampós bakancsot eredményezett. 2 kötél segítségével így be tudod ezeket a cipőket akasztani a húzódzkodóba és máris lehet fejjel lefele lógni és hasizmot erősíteni. Ötletes volt és eléggé jó hasizom gyakorlat. Remélem most több mindenkinek adtam ötletet, gondolok itt főleg lakótárs Mátéra, meg Etipekre.:) Nah ezt is kipróbáltuk azon az estén, fejjel lefele sört is nehezebb inni, hogy ezt miért tudom... hát nem is tudom.:P Kb. éjjel 2-3-ig így elszórakoztunk, de most következzen Alex estéje.

Alex estéje kicsivel több, mint 1 héttel ezelőtt pénteken volt. Kaptam délután az SMS-t, hogy Carlo corridorjába mennyünk este 8-ra. Kicsit csodálkoztam miért nem a sajátjába megyünk. Mikor odaértünk meg is kérdeztem és mondta, hogy mert rühelli az új corridorját és mert ott mindig retkes a konyha – hozzáteszem az én corridoromhoz képest ott tisztaság van, köszönöm ezúton is legfőképpen az iráni szomszédomnak. A konyhában a füstöt vágni lehetett volna, illetve Alex is rutintalan módon és nagyon kapkodva fordult erre-arra a konyhában. Azért megkérdeztem segíthetek e és mivel azt mondta, hogy nem, inkább hagytam nyugiba egyedül a konyhába. Fél órára rá meg is érkezett a kreálmánya. Miután szedtem mindenből, azután a tányéromon egy vastag palacsintába becsomagolt hús volt batyu formájában, rajta áfonyalekvárral és sok salátával. És a kaja valami istenkirály volt. Tényleg nagyon ízlett. Mint kiderült nagymama receptje, aki Észtországból származik és ez tipikusan észt kaja. Nem tudom, hogy igaz e, de azon kívül, hogy nekem kicsit sótlan volt (mint általában minden egy magyar embernek külföldön) iszonyat finom volt. Az 5 milliméter vastag palacsintának is jó íze volt, de a beletöltött hússal nagyon jó kis batyut alkottak. Saláta volt dögivel, az áfonyalekvár meg nagyon illett ehhez. Az egész vacsorával egy gondom (de ahogy néztem gondunk) volt, hogy bár nagyon finom volt, de nem volt elegendő. Mindenki kapott egy ilyen termetes batyut és ennyi. Mindenki meg is ette szó nélkül, csak a rágást zaját lehetett hallani közben, de utána vártuk volna a repetát. Kicsit kellemetlennek is éreztem a szituációt, mert látszott, hogy mindenki arra vár, de 15 perc alatt csak kiderült, hogy ennyi volt a vacsora. Max felböfögve érezhettem még annak a batyunak az ízét, pedig szívesen benyomtam volna még egyet. Pozitívum a negatívumban, hogy legalább nem volt teljesen tele a hasunk, tudtunk mozogni és nem álmosodtunk el teljesen. Előkerült megint a Market card game, az én kedvenc játékom mostanság. Ezután annak rendje és módja szerint a Playstation is, de most nem verekedtünk, hanem vezettünk. Miután minden futamot megnyertem, a többiek megunták, úgyhogy következett a tenisz. Azt eléggé bonyolult volt irányítani, sok mindenre kellett figyelni, de a végére csak belejöttünk. A többiek nagyon megunták, mert mindig csak a levegőbe ütöttek, meg bénáztak. Viszont mi Carloval ráéreztünk az ízére és ezután nem is tudtuk lerakni a játékot, annyira izgalmas és kiegyenlített csaták következtek. A móka ugyancsak éjjelig tartott.

Soha életemben nem játszottam Playstationnel mielőtt kijöttem Svédországban, vicces hogy pont itt játszok ezzel ennyit. Viszont ami ennél fontosabb, hogy így pont körbe ért a kör, mindenki visszahívott mindenkit vacsorázni és be is zárult a kör valószínűleg örökre. SAJNOS! NAGYON NAGYON NAGYON SAJNOS! De erről még lesz egy bejegyzés a napokban. Gratuláció Alexnek, nálam ő nyerte a vacsoracsatát.