Hej Hej!
Ismételten egy rakás emlékkel és élménnyel gazdagodtam a márciusi kirándulás jóvoltából. Ebben a bejegyzésben megpróbálom összeszedni Koppenhágához és Christianiahoz fűződő élményeimet...
Skandinávia északi részét már felfedeztem decemberben, közepével folyamatosan ismerkedem és végre a déli részből is láthattam dolgokat, gyűjthettem tapasztalatokat és emlékeket. Indulás előtt izgatottan vártam az utazást, mert nagyon kíváncsi voltam Koppenhágára, ugyanis ott még sosem jártam. Jó persze amikor beteg módon busszal jöttem ki, akkor érintettük Koppenhágát is, de huszonvalahány óra utazás után nem nagyon törődik már az ember azzal, hogy épp melyik városon megy keresztül. Nem beszélve arról, hogy ugyebár csak átutaztunk rajta. Már megint arról beszélek, amiről nem kéne...
A lényeg, hogy Alex barátomhoz és a barátnőjéhez Diához mentünk 20.-án Koppenhágába Vikivel közösen vonattal. A tőlem megszokható, be nem áll a szám stílusban szeretnék most erről írni kicsit bővebben, mint Alex a blogukban.
A vonat szuper volt, nem csak a tisztaság és a kényelem miatt, hanem azért is, mert mindig izgatott vagyok amikor X2000-sel utazhatok, mert ennek a vonatnak a végsebessége 200 km/h és nagyon simán siklik (nem zötyög). Ennek köszönhetően az út Linköpingből Koppenhágába csak 3,5 óra volt. Mi azért Vikivel jó magyarok módjára felkészültünk erre a hatalmas utazásra szendvicsekkel, itókával. Az állomáson várnunk kellett fél órát és ebben a fél órában mit találtam a Pressbyranban... nah mit... angol Top Gear autósújságot. Már sokszor sasoltam az újságárusokat, hogy hátha találok angol nyelvű autósújságot, de hogy pont Top Gear-t tudtam venni, az maga volt a Kánaán. Imádom a tévés műsorukat, és most már mondhatom, hogy az újságukat is ugyannyira. Megint arról beszélek, amiről nem kéne ilyen sokat… De azért egy érdekességet még nem hagyhatok ki. Szerintem tipikusan magyar szokás, hogy csomagol az ember magának kaját az útra és amikor még csak az állomáson az álló vonaton sikerül elfoglalni helyét, még az indulása előtt elkezd már szöszmötölni és enni. Nah mi ezt úgy fokoztuk, hogy az állomás épületében a vonatra várva már megtettük ezt a kedves magyar szokást, fel se kellett szállnunk hozzá a vonatra. Az út egyébként jó volt, már amennyire egy vonatút lehet. Jó, hogy mindig kulturált és tiszta a WC, ezt használtam is kb. 3-szor a két söröm elfogyasztása után.
Az időjárásról annyit, hogy indulás előtt megnéztük a neten az előrejelzést és végig esőzést, vagy durva esőzést jósoltak az egész utunkra. El is kenődtünk egy kicsit, hogy így azért nem lesz olyan mókás várost nézni, meg gondoltam, hogy majd az új helyeket amiket látni fogok biztos nem fogom megszeretni az időjárás miatt. Mese nem volt, mert jegyünk megvolt, úgyhogy csak bizakodtunk. A vonatos utazásunk felénél el is kezdett szakadni az eső, és ahogy esett az eső, úgy a jó kedvünknek a szintje is zuhant a béka vizes segge alá. Nálam a mélypontot akkor érte ez el, amikor az én látatlanba is kedvenc hidamon robogtunk át szélsebesen, mégpedig a Öresund hídon. Ez egy fantasztikus mérnöki teljesítmény, építmény a szememben, amit feltétlenül szerettem volna látni. Hogy láttam e, arról majd később, de átmenni rajta mindenképpen átmentem vonattal. A probléma az volt, hogy szakadt az eső és köd volt, így sok mindent nem láttam, sőt gyakorlatilag semmi. Emlékem csupán annyi, hogy láttam néha, hogy milyen mélyen van alattunk a tenger, szóval legalább azt megtapasztaltam, hogy tényleg bazi magasan fut a hídpálya. Ezután teljes elkeseredettségemből és személyi válságomból próbáltam kilépni és inkább a közeli jövőre koncentrálni.
Egyébként az egész úton mondtam a Vikinek, hogy figyeld meg, hogy szép időnk lesz. Szóval nem kicsit pozitívan álltam hozzá az úthoz, erről egy rajz is tanúskodik. A vonaton unalmamban rajzoltam a telefonomba egy képet, amin egy vonat szerepelt Copenhaga vasúti pályaudvar felirattal és épülettel, két pár emberrel, akik örülnek egymásnak, illetve egy idióta közülük magyar zászlót lenget a kezében és fent az égen süt hétágra, vagyis pontosan 15 ágra a nap. Aki azt gondolja, hogy a jövőt próbáltam ábrázolni annak most igaza van.
Tényleg megvolt a magyar zászló, gondoltuk majd azt lengetjük kedvesen az állomáson, akkor garantáltan meg fogjuk találni egymást, illetve szerintem mókás is az ilyen. Készültem is a zászlóval a kezemben, amikor szálltunk le a vonatról és néztem körbe, hogy vajon melyik irányba fogom megpillantani Diát és Alexet. Éreztem, hogy valami nem stimmel, mert bár kicsit késett is a vonatunk, de sehol nem láttam az említett embereket. Azért zászlólengetést nem hagytam ki, az kellett, még ha nem is volt közönsége. Hívtam is őket, hogy most mi van, meg merre mennyünk fel: a felüljáró felé vagy az épület felé, ezután a következő kérdést hallottam: „Miért ti melyik állomáson vagytok?”. A lényeg, hogy tényleg különböző állomáson vártunk egymásra, mi a központi pályaudvaron szálltunk le, és mint kiderült egyel később kellett volna. No para, ez is csak egy pár perces kellemetlenség, szerencsére Diáéknak a jegyük még érvényes volt 1 óráig. El is jöttek oda, ahol mi szálltunk le és utána sikerült a magyar zászlóval való találkozás.
A szó pozitív értelmében, de fura volt őket látni. Nekem itt kinn mindig be van programozva az agyam, hogy meddig nem láthatom egyik otthoni ismerősemet se. Jelen esetben az agyamban az volt, hogy kb. június közepéig nem láthatok senkit. Ez a programozósdi szerintem azért jó, mert tényleg így vagyok felkészülve, így nincs honvágyam se emiatt. Nah ez a program összeomlott, hogy láttam őket akkor. Emiatt a furcsaság, de örültem nekik nagyon. Körülbelül ott az állomáson vesztettem el a kontrolt az állkapcsom izmai felett is, mert ott kinyílt a szám és onnantól kezdve tátott szájjal figyeltem mindent körülöttem. Szeretek minden kis hülyeséget megfigyelni, ha új helyen vagyok. Ejjj, hogy mindig moderálnom kell magam, hogy elkalandozok erre-arra, egy rakást írtam már, de Koppenhágáról még mindig szinte semmit... :D
Szóval kezdődött az egész azzal, hogy váltottam pénzt, aztán vettünk 10-es gyűjtőt az ottani tömegközlekedéshez. Harmadszorra meg is találtuk a megfelelő irányt, bár kiderült, hogy elsőre is jó volt, csak mi ezt akkor még nem tudtuk. Hév és metró keresztezéséből lett vonatra felszálltunk és mentünk azzal Alexék szállása felé. Itt az első érdekesség, ezen a közlekedési eszközön biciklis rész is volt. Szerintem nem kicsit király, hogy gondolnak erre, hogy például külső részről bejön az emberke a biciklijével és utána a városban benn, vagy akár a külső részen tud erre-arra menni vagy akár hazamenni biciklivel. A szerelvény amúgy kb. másfélszer szélesebb volt, mint nálunk bármelyik vonat és teljesen modern volt. Sőt, bocsi de nem hagyhatom ki: svédiesen szép volt.:P Egyébként nem ez volt az első emlék, hanem az hogy már a vonatból is néztük, hogy mennyire csúnya és fura, hogy mindenhol graffitit látni. Tényleg mintha Magyarországon lettünk volna annyira olyan volt, és több hónap teljesen graffiti mentes Svédország után nem szép és furcsa látvány volt. Megpróbálom azért nem összehasonlítgatni az országokat ígérem. A másik pedig, hogy külföldi kártyámmal nem tudtunk jegyet venni automatából és egy megkérdezett dántól meg is tudtuk, hogy azért mert csak dán kártyával lehet azt használni. Dia azt mondta, hogy valahogy pedig lehet magyar kártyával is használni, de ettől függetlenül sokszor jártunk tényleg úgy Dániában, főleg Helsingorben, hogy nem tudtuk használni a magyar, vagy svéd bankkártyánkat.
Kis séta után megérkeztünk Alexék lakásába, ahol egy dán csajjal laknak közösen és van külön szobájuk, illetve egy dolgozó szoba szerűség is van, ami a mi hálószobánk lett ideiglenesen. Ezen kívül a lakáshoz tartozik egy viszonylag nagy nappali is, illetve egy teljesen felszerelt konyha is. Tényleg szerencsésen kifogták azt a szállást. Aki olvassa Alex blogját is annak nem lesz új, de azért itt elmondom, hogy a fürdő viszont katasztrofális. Szívesen mondanám hogy túlzok, de sajnos nem. Diáéktól tudom, hogy ez Dániába teljesen normálisnak mondható, de amúgy teljesen normálatlan. A sok hülye ökör, például egy 80 négyzetméteres lakáshoz, aminek csak a nappalija mondjuk 25 négyzetméteres, ahhoz tartozik egy 1,5 négyzetméteres fürdőszoba. A poén, hogy abban a lakásban a fürdő már így is nagyobb volt, mint amekkora volt előző szállásuknál, ahol gyakorlatilag teljesen a wc felett kellett zuhanyozni. Amiről viszont nekem is vannak most már élményeim, az úgy nézett ki, hogy egy másfél mosdókagyló széles szobának egyik felébe be van rakva mosdó- a másik felébe a WC-kagyló és a közte lévő minimális helyen lehet zuhanyozni és csókolom, ennyi. A zuhanyrózsa gyakorlatilag egy cső volt, körbe behúzva a zuhanyfüggönyt a függöny érintette a mosdó- és a WC-kagylót is, úgyhogy gondolhatjátok, mennyi hely van. Értem én, hogy más kultúra, de nagyon furcsa, hogy nem igényelnek legalább egy kicsivel komfortosabb fürdőszobát. Ott tartózkodásom után, ha megkérdeznék, hogy mit tudnék legnehezebben megszokni Dániában, akkor egyértelműen azt mondanám, hogy a fürdőszobát. Egy csomó kihasználatlan hely van a lakásban és plusz egy négyzetméternyi fürdővel már 6-szor komfortosabb lenne. Nah mindegy, nem ragozom tovább, de tényleg nagyon furcsa és mindig minden tiszta víz a fürdőben emiatt. Minden rosszban van valami jó: gyakorlatilag állandóan takarítva van az egész fürdőszoba.
Miután elfoglaltuk a hideg szobánkat a matraccal, utána kitűnő házigazdához illendően megvendégeltek minket finom meleg és friss vacsorával. Korgó gyomrok zaját ezután a paprikás krumpli kanalazása váltotta fel, utána pedig jóllakott sóhajtozások zaja illetve sörösüvegek összekoccanása, „egészségedre” jelmondat közepette. A kaja tényleg finom volt, egy csipetnyi hozzáadott sóval pedig tökéletes.
A terv az volt, hogy megyünk este Erasmus buliba. Meg is örültem e hír hallatán, mert kíváncsi voltam, hogy ott vajon milyen lehet egy Erasmus buli. Google maps barátunkkal tudtuk is, hogy hova kell menni és busszal meg is közelítettük amennyire csak tudtuk. Aztán valami nem stimmelt, egy hátsó zárt bejáratnál lyukadtunk ki. Kis kérdezősködés után ráleltünk azért a megfelelő helyre, ahol végül is nem tipikus Erasmus buli volt, úgyhogy nem is abból fogom leszűrni hogy milyen a cserediákélet Koppenhágában. Ami viszont biztos, hogy életem valaha volt legolcsóbb Erasmus bulija volt és lesz is szerintem. Ez egy kisebb helyen lévő buli volt, ingyen bejutottunk, mert időbe mentünk és a ruhatár is ingyen volt. Ha mindez nem elég, akkor mondanám el azt, hogy még a sör is ingyen volt 10 és 11 között. Ez azért nem kicsit durván jó. Gyorsan magunkhoz is vettünk annyi sört, amennyit csak bírtunk. Fél 12-re zsúfolásig lett a hely, tényleg nem volt nagy hely, úgyhogy annak minden négyzetméterét szépen kitöltötték a cserediákok. Homoszexuális vizuális élménnyel ott is gazdagodtam, két csávó a színpad előtt pajkosan jártak egymás szájában. Ezután az ingyen sört nem kívántam már annyira, mint előtte, de azért csak-csak lecsúsztak. Amit viszont kicsit sajnálok, hogy fáradtak voltunk mind a négyen, illetve Vikit nem akartam otthagyni egyedül, pedig erős ismerkedési kényszerem volt aznap este. Kíváncsi lettem volna ottani diákokra, de csak két emberrel elegyedtem szóba, velük is csak pár szó erejéig. WC-nél sorbaállás közben például egy franciát győztem meg arról, hogy Görögország rohadtul nem szomszédos országa Magyarországnak. Szerintem a gyereknek az agyában lévő térképet ezzel jól összekevertem, legalábbis a nagyon értelmes tekintete is erről árulkodott.:P Nem is tudom meddig voltunk a buliba, kicsi nyugdíjas táncolás után eltettük magunkat inkább holnapra, hosszú városnézős nap várt ránk. A buli végül is jó volt, meg örültem, hogy Alexékkal együtt tölthettük az estét Koppenhágában.
Az oda és visszajutás közben is néztem mindent az utcán, amit csak tudtam és már akkor megfogalmazódott bennem, hogy nagy város létére mégis mennyire biciklibarát város. Egyébként a világ 3. legbiciklibarátabb (ez de szép szó) helye Koppenhága. Amit tényleg nem vonok kérdőre. Aznap este elsétáltunk Tivoli bejárata előtt is, talán már ti is hallottatok erről a nagyon híres koppenhágai vidámparkról. Már a bejárata is csodálatos és bár sötét volt és esett is, de benézve a parkba egyből boldogabb lettem és gyereknek éreztem magam tőle. Mi lenne, ha egyszer bejutnék oda nappal és ki is tudnám próbálni a dolgokat... Egyébként egész koppenhágai kiruccanásunkkor csak az első este esett az eső, mindig vagy borús, szeles idő volt, vagy sütött a nap, ami azért mérföldekkel jobb, mint amire számítottunk.
Másnap aztán következett az egész napos városnézés. Elkezdtük róni a kilométereket sétálva és csak úgy kattogott a fényképezőgépem egyfolytában. Jó persze ez az én túlbuzgóságomnak is köszönhető volt, de tényleg sok szépet láttunk.:) Oroszlánszoborral, templommal, utcákkal való pózolás után meg is érkeztünk az első tóhoz. Egy rakás tó, csatorna, folyócska és egyéb vízforrás van Koppenhágába, ami nekem nagyon tetszik. Itt aztán elkezdtük etetni a mindenféle szárnyas állatokat. Viki ragyogó szemekkel és kivirult arccal érezhette magát újból gyereknek akkor és ott. Aztán mentünk tovább, ekkor láttuk az egyik egyetemi épületet, majd az állomást ahol le kellett volna szállnunk, különböző nagykövetségeket, biciklitengereket, valami svéd épületet, fagyott folyón álló megbolondult madarat, majd kiértünk a tengerpartra. Elsőre meg is néztük a fő attrakciót, Dánia első számú jelképét a Kis hableányt. Mint kiderült hatalmas mákunk volt, mert pár napra rá a sziklán üldögélő kis hableány elhagyta helyét életében először. A szobrot ugyanis vitték, sőt szerintem ebben a percben is viszik Kínába, mert a sanghaji világkiállításon lesz látható a dániai pavilonnál. Aki épp arra jár, az ott is meg tudja nézni majd. Ezután folytattuk utunkat, és sok szép dolgot láthattunk még aznap délután a félig felhős félig napsütéses időben. Egy hajó kikötése után, letaperoltam jó szokásomhoz híven egy régi mechanikus tengeri darut is, majd láttuk az operaházat is a kikötő felöl.
Majd egy kert nézegetése közbe jutott eszébe Diának, hogy 15 perce kezdődött a mindennapi királyi őrségváltás és elmentünk hátha tart még. Szerintem pont a legunalmasabb részről maradtunk le, mert a következő 5-10 perc is unalmas volt. Csak cserélgették le egyesével az emberkéket a kapuk mellől. Aztán a rendőrök terelgették a jónépet, hogy hova szabad állni és hova nem, gondoltuk végre következik valami izgi is. Így is lett, kezdtek bevonulni sorba a katonák, katonás fegyelemmel ugyebár. Aztán jött a rezes katona banda meg a dobosok, ők is felsorakoztak aztán tettek egy kört. Nah jó ez a kör egy hatalmas kör volt, és eltartott kb. fél óráig amíg körbeértek és nagyon ünnepien tették mindezt. Fényképeztem egy rakást, még mindig jó kis móka az ilyen a 21. században is. Lehet, hogy a királynő is végignézte velem együtt az egész ceremóniát, mert a zászló fenn volt, azaz a királynő ott tartózkodott. Ezután következett a kötelező pózolás egy mozdulatlan őrrel, katonával a bejárat mellett. Alex pont közölte velem előtte, hogy valahol olvasta, hogy nem léphet fel sehogy a katona, csak figyelmeztethet egészen 8 alkalomig és csak utánna. Nah én ki is próbáltam mikor figyelmeztet, azaz csak szerettem volna közelebb állni mellé egy kép erejéig. Lassan odasomfordáltam és persze hogy arra az oldalára, amelyik oldalon a fegyvere volt. Amikor kb. 30 centire voltam tőle, leütötte a fegyverét a macskakőre. Nah én ebben a pillanatban már barnára színeztem a nadrágom hátsó felét, tényleg ijesztő volt. Meg persze rám nézett és mondott is valamit, gőzöm sincs hogy mit, de az volt az első figyelmeztetés. A másodikat inkább nem vártam meg és mentünk tovább.
Ezután még sétáltunk a belvárosban, aztán elértünk Nyhavn részhez. Szerintem az a legszebb része Koppenhágának. Középen csatorna hajókkal, két oldalt pedig sétálóutca nagyon régi, hangulatos házakkal és mindenhol kiülős vendéglátó egység. Sok helyen látni hasonlót, de engem még mindig magával ragad az ilyen. Ennek van egy tipikus hangulata, amit még nem sikerült megunnom. Aznapra még volt egy-két apróbb érdekesség. Például az egyik téren egy feka gyerek egy csajjal olyan zenét nyomtak, hogy csak na, illetve elmentünk Tigerbe. Ez olyan mint a 100 forintos bolt otthon, csak sokkal jobb. Csomó mindent hasznos és kevésbé hasznos dolgot lehet kapni és mindennek az ára 10 koronával osztható maradék nélkül. Láttam nagyon kompakt kis fésűt lányoknak, Sudokus WC-papírt, vicces szemüvegeket és egyéb fantasztikusan haszontalan tárgyakat. Vettem egy pici, de működő Rubik kockát 380 Ft-ért, majd kifúrom és csinálok belőle kulcstartót. Sok órai járkálás után hazamentünk és a kedves vendéglátóink megint kitettek magukért. Nem elég, hogy egész nap kísérgettek (ők is most láttak több dolgot először, szóval hasznos volt nekik is), de csináltak finom házi pizzát. Recept egyenesen egy olasz pizzériából való, szóval a siker félig garantált volt. Másik felét se cseszték el, úgyhogy finom pizzával töltöttük meg a gyomrunkat aznap este. Ezután dumaest következett egy kis Uno kártyázással megfűszerezve. Ezután Viki kidőlt, nem bírta tovább, mi hárman meg beszélgettünk tovább, illetve elkezdtem rajzolni a Tigerbe vett filctollakkal eközben. Megörökítette ottlétünket, ez a kép is a többi százvalamennyivel megtalálható a Facebookon. Jó hangulatú este után és élményekben gazdag nappal után mentünk csicsikálni.
Másnap kicsit döcögősen indult a napunk, fáradtak voltunk mindannyian, úgyhogy reggeli után jött egy kis időelcseszés. Azaz csak Alexnek meg nekem, mert mi idióta játékkal játszottunk gépen, a Dia viszont angol háziját írta szorgalmasan. Később el is indultunk hárman, Dia otthon maradt írni a háziját tovább. Szóval Alex, Viki meg én ismét nekivágtunk feltérképezni a nagy Koppenhágát. Kezdtük egy régi egyetemi épülettel, ami évekkel előtte korházként üzemelt még. Magyarországi egyetemi épülethezhez tudnám hasonlítani azt az épületet. Egy új kiegészítő épületben viszont, ahol csak egy nagy előadó terem volt, az viszont már nagyon skandináv volt, szinte tök ugyanúgy nézett ki, mint amiket itt Linköpingben lehet látni az egyetemen.
Ezután elmentünk a királyi kertbe, ami még így kora tavasszal is nagyon szép volt. Etettünk ott is szárnyasokat, az egyik hattyú például betámadta Vikit. Az a hattyú kinyújtott fejjel akkora volt majdnem, mint a Viki és amikor lépett a szárazföldön akkor olyan hangja volt, mint amikor egy gyerek a tengerparton csurom vizesen kijön búvárpipával a szájában és nagy békatalppal a lábán a tengerből. Nah a békatalpas betonon való járkálásnak pont olyan hangja van, mint amilyen volt annak a hattyúnak. Ezután kicsit túrtam még a királynő orrában (szobornál – Facebook...), illetve kinyomtam magamból két méter kerületű tojást (ismételten Facebook...) aztán bejártuk a kertet. Jól néztek ki a téglatestre vágott fák, illetve a csomós fák, amik úgy néztek ki, mint egy viszonylag normál ágas-bogas fa sok pattanással.
Ezután mentünk egyenesen Christiania felé, ha már Koppenhágába jártunk, akkor azt semmiképp sem szabadott kihagynunk. Előtte csatlakozott hozzánk Dia is, így négyen közösen mentünk a híres szabadváros felé. Nah ez talán a legbetegebb hely, amit láttam eddigi életem során. Fényképezni sajnos tilos, de pár szóba megpróbálom azért leírni az ott látottakat. A kinézetét egy szóval is tudom akár jellemezni: gettó. Egy közösség él azon a területen, ahova csak két bejárat van, amúgy körül van kerítve Koppenhága szívében. Normális épületet ott gyakorlatilag nem lehet találni, minden csak úgy össze van tákmányolva. A helynek csak pár szabálya, ha úgy tetszik törvénye van, mégpedig hogy tilos fegyvert viselni, tilos lopni, tilos motoros bandáknak bemenni és tilosak a nehéz drogok. Jól hallottátok a nehéz drogok. Tehát hasist, illetve füvet szabad árulni, illetve használni is. Nah ebből adódóan, az utca úgy néz ki, hogy mindenhol nagy képekkel jelzik, hogy tilos fényképezni, összetákolt bódék vannak és a szuvenírek, CD-k és egyéb hülyeségek mellett ki vannak pakolva a nem kicsi és nem kevés hasis téglák és marihuánás cigik. Komolyan kb. egész Christiániában egyszer sem pislogtam, mert annyira nem mindennapi volt a látvány. A környezetet tényleg nem tudom jól leírni, kb. úgy nézett ki, mint egy lepukkant romatelep, de ami például a kinézettel teljesen ellentétes volt az az, hogy teljesen biztonságos az a hely. Ezen kívül mindenhol szétcsúszott embereket látni, akik szétszívták az agyukat. Ezen kívül nem egy tipikus gettó, mert sok kreatív dologgal találkozni, illetve vannak szórakozóhelyek, bárok is. Sok fiatal oda jár bulizni. Mi is kipróbáltuk az egyik bárt, a helyiségen belül tilos volt a drog használata. Vettünk 1-1 sört, méghozzá Christiania sört, aminek a címkéjén nemes egyszerűséggel csak a város címere volt, íze meg teljesen snassz volt. Kinn ittuk meg, ahol a levegő olyan volt, mint a legtöbb helyen Christianiában, azaz kő keményen fűszag terjengett. Mást nem nagyon tudok írni erről a teljesen igénytelen helyről, ezt mindenkinek a saját szemével kell látnia, tényleg megdöbbentő. A másik, hogy láttam sok teljesen kulturált embert, akik odamentek csak simán beszélgetni és közben füvet szívni. Mindezt hétfő délután. Értem én, hogy így legalább ott használ mindenki konnyű drogot és nem kint a városban, de azért ez szerintem akkor sem teljesen normális.
Christiania után gondoltuk még kicsit várost nézünk, de a sors nem így akarta. Dia biciklivel csatlakozott hozzánk és szerencsétlenségére defektet kapott. Emiatt aztán volt para, mert sietnie kellett nagyon az esti dán órájára, mi meg elkísértük a biciklije miatt. Most ezt nem magyarázom el részletesebben. Végül ő beért az órájára, mi találtunk benzinkutat az egyetemhez közel, ahol fel tudtuk fújni a kerekét. Szerencsére nem eresztett le gyorsan, gondoltuk Dia majd haza bír vele jönni. Ha már ott voltunk, akkor megnéztük azt az egyetemi épületet is. Ez a rész kicsit kijjebb volt, de ennek a feelingje már teljesen olyan volt, mint a linköpingi egyetemnek, ugyanolyan modern hatást keltő épület. Ezután fáradtan hazamentünk tömegközlekedéssel, Dia pedig órája után sajnos nem tudott hazajutni a biciklijével, így a városban hagyta azt. Este kicsit beszélgettünk meg kártyáztunk, de mindenki hulla fáradt volt, így mentünk alukálni.
Másnapra a terv az volt, hogy Helsingorbe átvonatozunk Vikivel, majd komppal átmegyünk Helsingborgba még délelőtt. Mivel biciklit már rengeteget szereltem, defektet meg nem tudom már hányszor javítottam, ezért gondoltam viszonzásul a vendéglátásért felajánlom segítségemet és segítek befoltozni a kereket. Így is lett, Alex elment a szekérért utána pedig a biciklis boltban találkoztunk, ahol közösen vettünk gumifoltozót. Ezután elkezdtük megcsinálni fent a lakásban. Kiszerelni zökkenőmentesen tudtuk a kereket, viszont pumpánk nem volt és utcán is csak 100 méterre találtunk, így oda járkáltunk ha kellett használnunk pumpát. Visszaszerelésnél meggyűlt a bajunk a biciklivel, leginkább az agyváltó miatt. Én olyan biciklit sosem szereltem még, aminek agyváltója van, így nekem se volt tapasztalatom az ilyennel, de azért csak sikerült visszaszerelni. Ezen kívül még mindig azt vallom, hogy minden biciklinek lelke van.
Mivel Vikivel a jegyünk egész napra szólt és nem egy konkrét időpontra, így nem volt baj ez a pár óra késés. Viszonzásomat ők visszaviszonozták, mégpedig egy ebéddel.:) Dia féle kreálmány volt, nem tudom hogy hívják, sose láttam vagy ettem ilyet, de finom volt.:) Tele hassal útnak indultunk Vikivel, hogy folytassuk tovább kalandunkat immáron kettesben Helsingorben, Helsingborgban és Malmöben. De erről már egy másik bejegyzésben, így is szerintem ez életem leghosszabb bejegyzése. Tudom, hogy minden részletre kiterjedő bejegyzés lett ez a mai, de remélem azért örömmel olvastátok végig.:)
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!
