Hej Hej!

Nem vagyok vallásos, de azt tudom, hogy a tízparancsolatban a nyolcadik az, hogy „Ne lopj.”

Talán többen is egyetértetek velem, hogy Magyarországon az átlagember csal, lop, hazudik, ahogy, amikor, ahányszor csak tud. Jó tudom, nem illik leszólni, de engem most nem ez érdekel, hanem az, hogy az ellenkezőjére is van ám példa.

Elmesélem a sapkás sztorimat. Történt ugyanis, hogy amikor mentünk Koppenhágába, akkor odafele elhagytam a sapkámat. Ezen a sapkán volt egy Hungary felírat, illetve egy magyar címer. Itt kinn Svédországban ezt tökéletes hordani, főleg hogy pl. a német Benike fel is ismerte a címert és ennek én nagyon örültem. Átgondolva a dolgokat, szinte biztosra véltem, hogy még a buszon hagytam el Linköpingbe.

Otthon eszembe se jutott volna többet a sapka, mert biztos lettem volna benne, hogy valaki ellopta. Ha az a bizonyos ember, még ha nem is tud vele mit kezdeni, akkor is ellopja, azt csak úgy felgyújtja, vagy bedobja a következő kukába, vagy mit tudom én, hogy mit csinálna vele, a lényeg, hogy biztosan ellopná. Itt azért már hónapok óta látom a becsületességet, így gondoltam egy kört megér. Gondoltam is magamba, hogy na Svédország, most kíváncsi vagyok rád, hogy mennyire becsületesek laknak itt, elhagytam egy forgalmas helyi járatú buszon a sapkámat, mégpedig reggel. Így szinte kizárt, hogy a sofőr talált rá elsőre. Biztos többen látták előtte, akik vagy nem csináltak vele semmit és a karika végén a buszsofőr akadt rá, vagy odaadta valaki a buszsofőrnek. Csak ez a két út volt számomra elképzelhető, persze csak akkor, ha tényleg nem lopta el valaki.

Fel akartuk hívni a volántársaságot már Koppenhágából, de végül mindig elmaradt, néha már én is lemondtam a sapkámról, de amikor hazaértünk pár napra rá újból előkerült a téma. Megint kíváncsi lettem, hogy na vajon meglesz e vagy sem. Így az eltűnés után kb. másfél hétre rá hívtuk csak fel a volántársaságot, amit egy sofőr adott meg kérésünkre. A vonal túlsó felén pedig segítőkészek voltak, a lényeg pedig az, hogy persze megvan, mehetek érte ide és ide, ebben és ebben az időpontban.

Reakcióm: Meg se lepődtem! De tényleg! Valahol persze meglepő ez, főleg Magyarországon töltött 21 évem után, de valahogy gondoltam, hogy itt annyira becsületesek, hogy meglesz a sapkám, ha tényleg a buszon hagytam el. Nah Vikivel felpattantunk a biciklire és elmentünk a megadott címre, ahol még valamit viccelődtek velünk svédül, aztán távoztunk a sapkámmal. Örültem nagyon, hogy visszakerült hozzám és még jobban értékeltem, hogy tudtam otthon soha az életbe nem láttam volna viszont a sapkámat.

Egy-két másik kisebb sztori, ami kicsit ide kapcsolódik. Sapkát nem tudom, hány éve nem hordtam ezelőtt, de a svéd kemény tél azért engem is jobb belátásra bírt. Talán ennek is köszönhető, hogy szerintem egy kezemen se tudom megszámolni, hogy hányszor hagytam el a sapkámat. Valahogy soha nem figyelek rá, de kinn a hidegben azért mindig feltűnt. Egyszer például egy WC-ben hagytam el nap elején 8 előtt és délután 1 körül mentem vissza, hogy hátha ott hagytam és persze ott volt érintetlenül. Egyik számítógép teremben éjszakázott is már egyet, ott is érintetlenül ott volt másnap.

De nem csak sapkámmal történt ilyesmi, hanem egyszer a pendrive-ommal is. Ezt sokszor kell használnom, mert csak az egyetemen tudok nyomtatni és sokszor elég rejtett helyen van USB hely, úgyhogy észnél kell lennie az embernek, hogy ott ne hagyja nyomtatás után a pendrive-ot. Ezt is sikerült egyszer a télen benne hagynom a gépbe, eszembe is jutott fél órára rá, és ami meglepő volt, hogy annál a gépnél már ült is egy másik emberke, sőt látta a pendrive-omat is, mert mellé dugta be a saját pendrive-ját. Eszébe se jutott ellopni, pedig aztán annak semmi nyoma, ha ellop egy pendrive-ot. Formázza, aztán senki nem mondja meg, hogy nem az övé volt előtte.

Ezek a kis példákkal csak azt szeretném bemutatni, hogy itt teljesen más a mentalitásuk az embereknek, mint otthon. Míg otthon mindent ellopnak, ami mozdítható, mindent megrongálnak, amit csak lehet, mindent szétgraffitiznek, amit csak lehet, itt ez teljesen másképp van. Viki is ebbe a környezetben nőtt fel és annyira látszik a mentalitás közti különbségek. Mondok egy példát: amikor szüleim meglátogattak, elvittem őket megmutatni az egyetememet, hogy itt milyen körülmények között oktatnak. Ez vasárnap délelőtt volt, senki nem volt az egyetemen, de a LiU-kártyámmal így is be tudtunk jutni az épületekbe, semmi sincs teljesen zárva és semmi sincs bekamerázva se. Bementünk egy terembe is, ahol ki volt téve az egész körző, vonalzó szett a táblához a falra, illetve volt törlőszivacs, toll a táblához, ilyesmik. Ekkor mondtam szüleimnek, hogy nézzétek meg, mi ide simán bejutottunk most is, de akár éjjel is és mégse lopja el vagy rongálja meg senki a felszerelést, illetve a padokon sincs egy darab firka sem. Erre Viki meg néz kerek szemekkel, hogy hát de minek vinné el bárki is, ez azért van itt, hogy tudják majd használni, ha szükség van rá és tök nem értette, miért vinné el bárki. Amikor meg mondtam, hogy Magyarországon ez már rég nem lenne itt és lehet valaki csak azé vinné el, hogy 10 méterre összetörje és kidobja és ez jó móka volt neki, nah ezt meg főleg nem értette. Látszik, hogy itt teljesen más felfogásúak az emberek és mondanom sem kell, hogy melyik a normális és abnormális felfogás.

Előnye pedig ennek márpedig igen is megvan. Magyarországon nem fogják fel az emberek, hogy ez valahol egy körforgás és a végén – bár nem közvetlenül, de – magadat szívatod meg. Mondok itt is egy példát: minden Pressbyranban önkiszolgáló a kávé és a tea, ami azt jelenti, hogy ki van rakva a pohár, amibe te töltesz frissen őrölt kávét, vagy meleg vizet és ki van rakva hozzá a cukor, tej sőt a tea filter is és miután használtad mehetsz a pénztárba kifizetni. Nah most jön egy derék magyar ember, aki csak amiatt mert el lehet venni, csak azért vesz 3 poharat, 10 cukrot, meg iszik 2 deci tejet az 1 deci kávéhoz és azért zsebre nyom 4 tea filtert is, hogy jó lesz az még otthon valamire. Nem beszélve arról, hogy ami nálunk ki van rakva, abból mindent el szoktak vinni, nem csak így párat. Nah most következőre, amikor ugyanez a derék ember autózik 20 órát és gondolja, megiszik egy jó kávét és bemegy egy helyre és az olyan suttyó parasztok miatt mint ő, nincs már se pohár, se cukor, se filter, se tej, akkor ő fog a legjobban anyázni. Remélem értitek mire akarok célozni, hogy az ilyen eseteknél az ember mindig saját magát fingatja meg, csak nem közvetlenül. Persze bele lehet kötni, hogy Pressbyran úgyis feltölti új dolgokkal, de nevezzük ezt csak egy elvi példának. Ha végig gondoljátok az összes többi ehhez hasonló helyzet is ilyen, úgyhogy ismétlem a címet: „Ne lopj.”

Ezen kívül sokszor nagyon jó és kellemes érzés, ahogy itt mindenki megbízik mindenkiben (sokszor sokkal könnyebb is így elintézni dolgokat). Persze az ördög bennem is bennem lakik, és mindig eszembe jut, hogyan lehetne kijátszani a rendszert, de ezt valahogy szinte soha nem játssza meg az ember itt, ilyen körülmények között.