Hej Hej!

..., gondolok itt az időjárásra és az óráimra...

Ma az időjárás valami elmebeteg módon megváltozott, ilyet eddig csak akkor láttam, amikor valahol a hegyekben boardozni voltam. Nah de ne szaladjunk előre! Napom reggel 7-kor kezdődött, be kellett mennem 8-ra előadásra. Utólag már megveregetem a vállam, amiért a magamra öltött tárgyak számát egyel növeltem a mai napon. Lehet elsőre hülyén fog hangzani, de ez a sí szemüveg. Már egy ideje elő akarom venni, mert ha esik a hó, akkor hunyorítva se látok szinte semmit biciklizés közben, ha pedig nem esik a hó, akkor meg annyira hideg van, hogy folyamat könnyezem. Reggel viszonylag tiszta idő volt, tiszta hideg. De hóesés semmi, kicsit hülyének is éreztem magam, hogy egyedül én veretek sí szemüvegben az egyetem fele, de kétségtelenül komfortosabb volt így. Aztán 9-et ütött az óra, amikor egyszer csak úgy érezte magát az időjárás, hogy most akkor el kéne romlani és meg kéne keseríteni Linköping lakóinak az életét. Ettől kezdve, egészen eddig a percig gyakorlatilag hóvihar dúl odakinn. Nagyon elmebeteg módon, elhihetitek. Ma rakás órám volt, így 8-tól 3-ig folyamatosan órám volt, viszont 5-ig volt egy kis szabadidőm, amikor is hazaruccantam. Azaz inkább hazaküzdöttem magam. Laza 25-30 centi friss hó esett le és Svédország csodáját látva, nem láttam letakarított bicikli utat. Szerintem belátták, hogy most kb. felesleges, mert annyira fúj a szél és esik a hó, hogy tök mind1, most mit csinálnak vele. És tényleg így van, mert amikor mentem a Studentbostaderhez, akkor egy olyan úton mentem ahol volt sok biciklinyom, amikor jöttem vissza 20 perc múlva akkor gyakorlatilag úgy nézett ki, mint a szűz hó, pár lábnyommal (tudom akkor már nem szűz, de bicikliszűz:P). Ebből levonhatjátok a következtetést, mennyire esik itt a hó és közbe mennyire fújja a szél. Az utakat azért járták a hókotrók, de a hólánc nem csörögne így se sehol, mert azért mindenhol hó van. Aztán visszamentem 5-re, akkor már áldatlan állapotok voltak, de hajtottam, mert nem tudtam hol lesz az órám. Ilyen körülmények között olyan szinten elfárad az ember, hogy az valami kegyetlen. Most már ez tényleg túlzás ami itt van, ezt sokszor én sem élvezem már.:P Egyenesen az ember nem tud menni, mert mindenki csúszkál ide-oda (jó szinte mindenki tolta ma a biciklit, csak tizede ült rajta és úgy ment) és amiatt ezek a nyomok még jobban megvezetnek, még jobban ide-oda csúszkál az ember, akkor még nagyobb vályút csinál stb. stb. Végül is szívatjuk egymást faszán, jah és persze sok helyen sunyi módon a hó alatt jég van... Tényleg elmebeteg, de a sí szemüveg nagyon jól jött.:) Aztán most értem haza pár perce az órámról kifulladva, mert most volt egy fél kilométeres szakasz, amit 1 kilométer alatt tettem meg és olyan szinten csúszkálva, hogy tekertem 10-et és tettem le a lábam, hogy el ne essek. De ideges voltam, úgyhogy tekertem, ahogy csak tudtam. Egyébként ameddig másfél órán keresztül órán voltam, addig az ülésemen szép 5 centis szűz hó alakult ki. Nah de, hogy miért voltam ideges...

Ezt csak röviden, mert még mindig az vagyok. Mondtam, hogy most szakos tárgyakat hallgatok és ma az egyikből volt 2 laborom is. Nah ezeken a laborokon kiderült, hogy 2 olyan programot kéne ismernem alapszinten, amit én még egyáltalán nem használtam, ezek az ANSYS és a MATLAB (ezért tudom páran megköveznének, hogy még nem használtam a MATLAB-ot, a nagyon alapokat tudom, hogy hogyan lehet vele számoltatni alap dolgokat, de ilyen szinten nem, ahogy ma kellett volna használni). Így aztán nem tudom mi lesz a tárgyammal, még kicsit szenvesztetem magam, meg megpróbálok valakitől segítséget kérni, azt valahogy csak menni fog. De ANSYS-t sokan nem láttak úgy mint én (mondjuk én legalább másik FEM-programot ismerek már) és itt teljesen idióta módon oktatják az ilyet. Nem úgy, hogy megmutatják mit kell csinálni, hanem hogy kiadtak egy segédletet, meg egy útmutatót és a kettőt párhuzamosan bogarászva kell kiböngészni, hogy mit kell épp csinálni. És ez egy új programnál teljesen hülye módszer szerintem. Főleg, hogy semmi alapot nem mondtak el. Így mindig mindenki jelentkezett valamiért, mert kiadott valami kis hibajelet és senki nem tudta, hogy mik a jelentései, meg hogy kell kijavítani. De valahogy megpróbálok haladni ezekkel, ezek az ismeretek még otthon is jól fognak jönni. Nah de mind1, hosszú és idegesítő napom volt, de most megyek Vikihez (remélem valahogy kijutok oda busszal), holnap meg egy jó kis megérdemelt pihenőnapom lesz, mert végre egy nap, amikor nincs egy darab órám se!

Már majdnem publikáltam a bejegyzésem, de eszembe jutott, hogy persze biciklivel nem mindig egyszerű ilyen hóba közlekedni, de ezen kívül imádom, hogy itt még van normális hó. Magyarországon minden évbe vártam és utóbbi években nem nagyon láttam. Itt meg olyan jó, mert mindig havas a táj, mindig van hó, nekem ez nagyon nagyon tetszik.:) Csak ennyit így pluszba, szép havas tájat kívánok mindenkinek!

Hej Hej!

Bulis és fárasztó hétvégén vagyok túl… :P

A beszámolót elkezdeném akkor a hétvége első napjával, a péntek estével. 5-kor végeztem csak az egyetemen, aztán nem sokára rá már jött is át Alex sörözni meg beszélgetni. Itt volt velünk a nagyszobába az amcsi szomszéd is. Mondhatni, hogy alap, hogy ott volt velünk, ő is jó fej társadalmi lény.:) Aztán csatlakozott Matthias is hozzánk, ezután innen elmentünk egy corridur-partyba. Szerencsére nem olyan Facebookon szervezettre, amire sok százan elmennek és megpróbálnak bemenni egy akkora helyre, ahova talán 50 etióp férne el. Főleg ilyen szép nyári napon, mint amilyenek mostanában itt vannak, még kinn állni se mókás a corridor előtt. Nem beszélve arról, hogy 10-11 között menetrendszerűen megérkeznek a biztonsági őrök az ilyen bulikra és elküldik a népet. Szóval most egy kulturált corridor-partyba mentünk, ahol kb. 25-en lehettünk. Nekem szinte mindenki ismeretlen volt, de jól éreztem magam nagyon. Csináltak kis házi csocsóbajnokságot, amibe valahogy gyorsan bekapcsolódtunk mi is. Csak csocsózni akartunk egyet, amikor megtudtuk h házibajnokság van, de mire végeztünk a játékkal be is neveztek minket.:) Alex meg mi pedig megalkottuk az álomcsapatot, a lelkes amatőrök csapatát (nah jó hozzájuk képest jól tudok játszani), akik soha nem adják fel és mindig erősítik egymást. Tényleg kb. így tudnám leírni, vicces volt meg jó. Így történt egyik játszmánál, hogy 9-4-es vesztes helyzetből nyertünk 9-10-re. Állatok voltunk tényleg, de jól lehetett ismerkedni, így gyorsan összespanoltunk az új társasággal. Ezután duma, pia, tánc következett. Itt jegyezném meg, hogy ott volt az a magyar is, akit eddig csak egyszer láttam, a János úr, aki BME gépészként végezve kijött és melózott itt 2 évet, most nyár óta pedig munkanélküli. Kicsit megéri neki itt hesszelni, mert több segélyt kap, mint amennyit mérnökként keresne Magyarországon. Ezt inkább jobban nem is kommentálnám. Fura volt nagyon, mert amióta kinn vagyok, csak angolul beszélhetek, beszélek ugyebár és megszoktam már ezt, így amikor hírtelen ott volt Jani, akire nem számítottam, akkor nem jutottak hirtelen eszembe a szavak magyarul. Amikor meg eszembe jutottak, akkor is olyan fura volt, úgyhogy végül is többször inkább angolul beszéltünk egymással. Ezen kívül beszélgettem egy nigériai gyerekkel is, egy iránival, meg sok-sok cseh legénnyel meg leánnyal. Egyik cseh párnak fel is ajánlottam, hogy csinálunk egy páros estét és csinálok jó magyar paprikás krumplit. Kb. ennyit az estéről, mindig jó új embereket megismerni. Haza az amcsi szomszédommal mentem, meg vagyok elégedve az új szomszédaimmal.:)

Következett a szombati nap... Ez a nap csak a délutánnal kezdődött, tekintve, hogy éjjel 5-kor értem haza előző napi buliból. 4-kor pedig már mentem is Carlohoz, mert megérkezett a mi kis olaszunk.:) Ő is hiányzott már, bírom nagyon. Egy kis duma után, előkerült az új szerzeménye, amit frissen és ropogósan hozott magával Olaszországból... mégpedig egy Playstation. Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok egy nagy gamer, de élveztem végül is. Megvolt annak is a hangulata, az ilyenek is még jobban összekovácsolják az embereket. Vagy nem összekovácsolja... mert ha csak virtuálisan is, de akkor is verekedtünk egymással 2 órán keresztül.:P A végére már a valóságban is próbáltuk leutánozni a látottakat.:) Ezután bevártuk Matthiast, aztán uzsgyi, mentünk a BBQ-partyra. Igen, jól hallottátok, BBQ-partyra. Az egy dolog, hogy nekünk a legelején ősszel, amikor jó idő volt rendeztek ilyet az egyetemen, de hogy ezt most megcsinálták a tél közepén is az új erasmusosoknak... Le a kalappal. Így életemben először, a tél közepén, Skandináviában grillpartyn vettem részt. Látszik, itt az embereket már tényleg nem foglalkoztatja annyira a hideggel és sokszor már engem sem érdekel. Ha az ember tudomásul veszi, akkor sokkal könnyebb elviselni. Persze mi mit csináltunk a nagy hidegbe okos emberek módjára, ittuk a hideg sört. Sebaj, szép emlék marad ez is. Amikor már kellően szétfagytunk belülről és kívülről is egyaránt, visszatértünk Carlo corridorjába még egy kicsit Playstationozni meg sörözni. Ezután pedig mentünk Alex corridorjába, mert ott meg precorridor-partyt csináltak a spanyolok. Döbbenet, hogy ez egy másik spanyol társaság volt és hogy mennyire el vannak szigetelődve egymástól ezek a társaságok. Szinte egyáltalán nem ismerték azt a spanyol társaságot, ahova én szoktam járni. Hozzáteszem, tényleg rengeteg spanyol van itt, de akkor is. Persze a bulizást ők is szinte ugyanúgy művelik, mint a másik spanyol társaság, így jól éreztem magam velük. Talán még egy fokkal durvábbak is, mert csináltak egy nagy lavórnyi sangriat és abból mertek mindenkinek. Nekem annyira nem ízlett. Érdekes módon itt is egy új cseh lánnyal akadtam össze, akivel beszélgettem többet. Ebbe a félévbe eddig feltűnően sok csehvel találkoztam. Nah és akkor egy gyors kérdés: Találkoztatok már olyan emberrel, aki nem tudta a saját nemzetének a zászlóját??? Mert én igen, talán kitaláltátok, egy igen okos cseh lányhoz volt dolgom. Már éreztem akkor is, amikor elkezdte felrajzolni a zászlót, hogy kicsit össze van zavarodva, de nem akartam hinni a szememnek. Bizonytalanul, de a cseh zászlóba a felső részt színezte be pirosra. És bár egy ideig hallgattam, hogy lehet én vagyok ennyire hülye, hogy nem tudom, meg gondoltam saját zászlóját csak tudja már. Nah de aztán mondta ő is, hogy nem biztos benne, hogy melyik rész a piros és akkor mondtam neki gyorsan, hogy szerintem pont hogy a másik. Végül is Google barátunk erre is választ adott, ő sose hagy senkit kétségek között, rá tényleg mindig lehet számítani. Nah mind1, kicsit elkanyarodtam. Spanyolokkal dumáltam egész sokat, persze megint felhoztam Puskás nevét, azzal mindig jól lehet ismerkedni.:) Aztán folytatásként bebicikliztünk (!!!) a városba és elmentünk a már ismert Plato nevű ojjektumba. Ott aztán mulatott a nép egyet, élvezve a ragadós padló döngölését és nem mellékesen a füstmentes fűtött teret egészen zárásig. (Most üzenném Gordonkának, hogy még van ideje rá, legyen oly szíves már betiltatni a bagózást zárt terekben!) Aztán Alex tökölős csajozása miatt, még vesztegeltünk egy ideig a hidegben, úgyhogy a végén onnan is csak 5-kor értem haza. És bár Alex nem vitt fel senkit magával szobára, én viszont igen! Megfogtam az én drágalátós sza..., bocs szénné fagyott biciklimet és felhoztam a corridoromba. Persze ügyelve saját szobám tisztaságára, egy nem oly gyakran látogatott közös helyre vittem. Reggel 10-kor már vittem is vissza, hadd fagyoskodjon tovább, így aztán észre se vette senki a kis csintalankodásomat. Nyomokat viszont hagyott, 3 szép nagy olajos, retkes, köves, sáros pocsolyát egy marék rohadt fűvel megfűszerezve. Csodás látvány volt mondhatom, de legalább most minden működik rajta, ami csak működhet (sok minden alapból nem működik). Ezzel egy időbe a biciklizáram a radiátoromon éjszakázott, amiatt aztán jól megszomjazott reggelre. Megkönyörültem és elláttam a belét egy kis hajnyíróhoz való olajjal és most vígan éldegél és tökéletesen szolgálja gazdáját még a -10 fokban is, ezzel megkönnyítve gazdája életét. Nah ha már így szépen elparasztosodtam a végére eme szép estén, akkor már nyugodalmas szép éjszakát kívánok!

Hej Hej!

Most végeztem a birkanyírással. Nyolcra átjött Alex és 1 órán keresztül vágtam a haját. Ez volt az első igazi hajvágásom, magamnak csak letolom 3 millisre az egészet, azt annyi. Alex viszont Pumukli hajjal rendelkezik, abból az erősebbik fajtából, így a géppel együtt megszenvedtem vele. Oldalt még átmenetet is csináltam, jah és körbevágtam nullással. A végére egész kulturált lett a művem. :D

Hej Hej!

Most kicsit írok a körülményekről, előadásaimról, illetve ebben az évben az első svédországi bulimról, jah meg a magyar dolgaim vándorlásáról...

Körülményeket leginkább a 3 napja tartó szüntelen havazás határozza meg, ugyanis ennyi ideje tényleg felváltva vagy esik, vagy szakad a hó. Gondolom ez nem egyszer volt így akkor is, amikor nem voltam itt, így a biciklim minden egyes négyzetcentijére rá van fagyva hó meg megolvadt hó (amit tudom, hogy víznek neveznek, azaz megfagyva már jégnek, még mielőtt ezt BP kommentjébe látnám viszont). Csodásan néz ki tényleg. Mindig biciklivel járkáltam eddig, ami nem volt mindig egyszerű. Egy kezdeti probléma mindig van, mielőtt használni szeretném a biciklimet, mégpedig hogy a záram mindig befagy. Ameddig eljutok az egyetemre még annyi idő alatt is. Így fordulhat elő, hogy átlagos szinten körülbelül napi 4-szer biciklizár van a számban és lihegek nagyokat. Emiatt aztán annak is van előnye, amikor állat módjára közlekedem egyetem felé, vagy onnan haza és kicsit kimelegszem, akkor még jól is esik nagyokat fújnom a hideg zárra.:) Egyébként meg nem mindig egyszerű a közlekedés itt biciklivel. Alapból a majdnem 1 hónapnyi távollétembe gyakorlatilag a kerekeinél fogva befagyott a hóba a biciklim, szerintem el se dőlt volna támasztó nélkül sem. Persze ez már lekopott, de a váltom is megadja magát kb. 10 perc használat után és sokszor lusta vagyok azt bütykölgetni, így sokszor mókuskerék módjára tekerek a pedállal, mint egy hülye, mert nem tudok felváltani. Ezen kívül az se túl mókás, hogy csak első fékem van, aki biciklizett már hóba meg jégen az tudja, hogy ez nem éppen ideális. A hátsó fékemnél már mindegy, hogy sokszor befog meg elállítódik, ugyanis most már teljesen használhatatlan. Előbb törne el a fékkar, minthogy azt be tudnám húzni, szerintem a bowdenházba a bowden teljes hosszában be van fagyva. Ezen kívül persze folyamat takarítják az utakat és itt most bicikli utakra gondolok, mer a közutak persze, hogy mindig járhatóak. Itt nem hal meg az ország, meg nem lesznek települések egyből elzárva a külvilágtól, ha leesik 2 centi hó. Jut eszembe, ma egy nagyon állat tisztító kocsit láttam, ami járja a bicikli utakat és erős sörtés cuccal szórja ki előre oldalra a havat, de mint az állat és patyolat tiszta lesz utána az út, nem úgy mint amikor csak kotorják. Első napomon még a megszokott legrövidebb útvonalamon mentem, ami jelen állapotban kb. a legtöbb időt igénybe vevő út az egyetem fele. Most nem éri meg kertek alatt menni, hanem a mindig frissen letakarított úton inkább. Így is voltak cifra dolgok, meg kb. naponta 7-szer elesés közeli állapotok. Néha azért élvezem, meg direkt csak azért is belemegyek a nagy hóba. Tehetetlenségem van bőven, mivel mint mondtam kb. 2-szer olyan nehéz lehet a biciklim a ráfagyott idegen anyagok miatt. Ezen kívül ma reggel, amikor mentem az előadásra reggel 8-kor 4 óra alvás után még tetszett is, ahogy sokan csordogálunk az egyetem felé biciklivel. Mert tényleg sokan voltunk, ne 10 ember képzeljetek el, hanem százas nagyságrendűt. Valahogy mindig elmaradt eddig, de most már tényleg előkészítettem a sí szemüvegemet, ugyanis ilyen hóesésbe biciklizés közbe végig csak hunyorított szemekkel tudok menni és nem látok szinte semmit. Nah szerintem ennyi elég is lesz a biciklis sztorizásból, pedig higgyétek el, még sokszor ennyi élményem van.

Kicsit az előadásokról. Eddig minden órámon benn voltam és ez néha nem volt egyszerű. Például ma reggel kicsit nehéz volt bemennem a tegnap esti buli után. Most eddig tényleg csak és kizárólag szakmai anyagból voltak előadásaim és hihetetlen, hogy itt hogy tanítják ezt. Valami kegyetlen szájbarágósan, lassan és unalmasan. FEM-en ahol voltak új dolgok is, annál is már legszívesebben mondtam volna, hogy jól van jól van, csak haladjunk már kérem szépen. Mai gyakorlaton 2 primitív példát sikerült megcsinálnunk másfél óra alatt és így is volt 1-2 értetlenkedő, leginkább svéd tulkok. Viszont rengeteg óraszámba tanulom most ezeket, magyarán dupla annyit vagyok benn amiatt, mert nem tudnak normálisan haladni. Nah mind1, kicsit furcsa ez nekem. Ezen kívül megismerkedtem két újonnan jött franciával, azokkal lettem jóba, velük szoktam beszélgetni. 4-5 napja kizárólag angolul beszéltem élőbe, úgyhogy zsír, több gondolatom is már angolul jut eszembe, hála az égnek.:P Jah igen előadásokról jut még az eszembe, tegnap reggel egy vendégelőadó tartotta a FEM óránkat, mégpedig a SAAB-tól. Megint a SAAB-tól, mindig onnan és látva ezeket az embereket meg a munkájukat nagyon rossz lenne, ha megszűnne a márka. Az új 9.5-ös SAAB-ról is láttam egy csomó anyagot, meg szimulációt, pl. ahogy ütköztetik, vagy a rénszarvastesztjét. Durva mennyi munkaórát beleöltek és hogy mennyire jól néz ki, kár lenne, ha nem jelenne meg. Bár ahonnan jött a nő, ott azon a környéken már használják a SAAB dolgozói, így megtudnak róla több információt. Tudom, hogy minden autónak megvan a maga keletkezési története és én csak ebbe láttam bele, de akkor is sajnálnám. Nah, de jöjjön a bulisabb része.

Tegnap este volt először HG ebbe az évbe, emiatt szinte kötelezőnek éreztem a megjelenést.:) Az este úgy kezdődött, hogy Matthias átjött sörözni meg beszélgetni, aztán csatlakozott a 2 új szomszéd is hozzánk. Nagyon-nagyon örültem, hogy a szomszédjaim közül jött a két kincsi, a két új szomszéd meg David is, azaz 9-ből 6-an mentünk és ebből 5-en együtt. Elégedett voltam a corridorommal.:P Persze mielőtt bejutottunk, azelőtt több mint egy órát kellett sorba állnunk, ez itt megszokott, bár én ezt nem bírom megszokni, hogy tényleg mindig mindenhol sorba kell állni. Buliról nem is tudom mit írjak. Jól éreztem magam, sokáig csak a szomszédjaim meg Matthias társaságába voltam, meg persze voltak örömteli találkozások olyanokkal is, akik ugyanúgy, mint én maradnak egy évig és idén most láttam először őket. Az amcsi szomszéd meg jobb arc, mint hittem volna, csak még mindig nem értjük minden egyes mondatát.:D Aztán zárás előtt másfél órával jöttek a spanyolok is, így utána velük voltam többnyire. Ezzel el is tudom terelni a témát.

Ugyanis most például a sapkám maradt a Vanesanál. Nah jó, hogy értsétek miről dumálok, kihoztam magammal egy Hungary-s karkötőt (amit ugyebár már odaajándékoztam Stefannak), egy Hungary-s sapkát, meg egy magyar zászlót. Nah a spanyolok előszeretettel szeretik elvinni ezeket a Hungary-s dolgokat. Szombaton Leandro vitte magával a zászlómat, amit azóta már visszakaptam Davidtől. Tegnap pedig egy hóba való Vanesa fürdetés után a sapkám maradt nála. Valamikor csak-csak visszakerül majd ez is hozzám.

Hej Hej!

Háromszorosan is érdekesen kezdődött a visszatérésem Svédországba...

Először is a közvetlen megérkezésem... Előzményként csak annyi, hogy az utazás szerencsés volt, időbe szállt fel és landolt a gép, utána is csak 5 percet kellett várnom a linköpingi buszra, ami 3 óránként jár. Izgulni nem izgultam, most azért más volt idejönni így, hogy ismerem már a terepet. Utazásom dög unalom volt egyedül, de végig vegetáltam valahogy. Aztán megérkeztem és sokkot kaptam. Nah jó nem a szó szoros értelmében, de iszonyatosan, kegyetlen furcsa volt visszatérni és alig bírtam felfogni. Amikor ideértem corridoromba csak akkor fogtam fel, hogy visszatértem az előző féléves életemhez. Magyarországi életet, barátokat, haverokat, családot ismét megszoktam és most megint kiszakadtam onnan, csak most nem voltam olyan izgatott mint elsőre, nem készültem fel rá lelkileg. Hírtelen nagyon fura érzéseim támadtak és 2 órán keresztül olyan depis voltam, mint még talán soha. Stefannak se tudtam igazán örülni elsőre, pedig ő hiányzott legjobban talán. Látszik is, hogy jóba lettünk, mert egyből észrevette rajtam, hogy mi van velem és próbált jobb kedvre deríteni. Próbáltam megint pozitívan szemlélni a dolgokat, hogy majd biztos jobb lesz pár nap múlva. Hát gyerekek nem volt igazam, mer konkrétan csak 3 órát kellett rá várnom... :)

De ez már a második: esti corridor „buli”... Ki is javítanám magamat gyorsan, nem buli, hanem beszélgetős-iszogatós kellemes kis este. Egész sokan összejöttünk itt a corridor nagyszobájában és nagyon jó volt. Képzeljétek megismertem a két új szomszédomat. Az egyik bolgár a másik pedig amerikai. Nagy megkönnyebbülésemre mindkettő jó arc. A bolgárral egész jóba lettem már, ahhoz képest, hogy 3 napja ismerem. Az amerikai is jó fej, de senki nem érti teljesen, hogy mit mond. Én is sokszor visszakérdeztem, meg többiek se értettek mindig mindent, pedig gyanítom, hogy ő tud legjobban angolul közöttünk.:P Teljesen másképp ejti ki a szavakat, meg aztán annyi szlenget használ, hogy ha megértem mit mondott, akkor se ismerem minden szavát. De ez a két dolog nyilvánvalóak egy amerikaitól. Nah de mind1, majd csak megszokom azt is. Ezen kívül ott voltak az én kis spanyoljaim. Örömteli volt, hogy ők is annyira örültek nekem, mint én nekik. Jó volt ismét találkozni velük, beszélgetni, piálni együtt. Abba a társaságba nagyon beasszimilálódtam előző félévemben. Sokszor úgy érzem, hogy olyan a mentalitásuk, mint az enyém, vagy akkor már ki tudja, lehet inkább nekem van kicsit spanyol mentalitásom. Kiemelten jó volt látni újból Davidet, Inigot, Leandrot, Dianat és Vanesat. Nevekről jut eszembe a kedvenc német ismerőseimmel is találkoztam, mégpedig Stefannal, Alexszel, Helgével, Matthiassal. Bocsi, hogy olyan neveket sorolok fel, akiket úgyse ismertek és emiatt minden bizonnyal untatlak titeket ezzel, de ők tényleg hiányoztam és jó volt mindegyikkel egyszerre együtt lenni. Dióhéjban csak ennyi, most kicsit még kitérnék Stefanra. Megtudtam, hogy Stefan vasárnap 4 am.-kor repül haza, azaz csak pár órát tudunk együtt lenni. Amikor ezt megtudtam végig vele voltam, vele dumáltam stb. stb. Örültünk egymásnak, meg szomorkodtunk is, hogy haza kell mennie. Aztán egy meghitt pillanatba gondoltam egyet és odaadtam a frissen beszerzett Hungary-s karkötőmet (köszönöm unokatesóéknak és bocsi, hogy ilyen gyorsan tovább ajándékoztam), így legalább emlékezni fog rám. Kikísértem még corridor elé éjjel 3-kor, azt majdnem megkönnyeztem, hogy haza kellett mennie. Úgy látszik tiszta érzelgős és csöpögős bejegyzés lesz a végére ez a mai, de látjátok mit ki nem hoz belőlem a visszatérésem.

Harmadszor: ma elkezdődött a félévem... Megint egy kis előzmény: még tegnap este 8-kor sem tudtam, hogy miket fogok tanulni, úgyhogy a kurzusok kiválasztása félig spontánnak mondható. Jól bele is választottam a dolgokba... Ma nem hogy egyetemre kellett már mennem órára, hanem egyből egész nap ott voltam. Reggel korom sötétbe mentem 8-ra és este korom sötétben jöttem haza este 5-kor. Derék kezdet... Kezdődött a napom Building Energy Systemmel, aztán találkoztam szlovák haverral akivel elbeszéltem a szünetem, emiatt késtem a következő órámról az Introduction in Matlab órámról. Pont 20 másodperces csöndbe léptem be és a legtávolabbi hely volt csak szabad. Beültem és akkor mi következett... Svéd, svéd, jah és svéd... Kiderült, hogy ebben a periódusban az a tárgy nincs is angolul csak svédül. Így történt meg az, hogy benn ültem egy svéd órán és hallgattam 40 percen keresztül. Pár dolgot még meg is értettem a szövegelésből. Ezután következett csak a gyilkos ráadás, a 4 órás FEM. (Nem tudom miért nyalókáztatom magam ebbe a félévbe nehéz tárgyakkal, de mind1, legalább gyakorlom a szakmai angolt.) Nah erről a tárgyról meg kiderült, hogy ez most van először angol nyelven, így minden kivetített szöveg svédül volt. A bevezető és az első óra anyagát is svédül láttuk a faszi meg adta elő angolul és ígérte, hogy hétvégén lefordítja nekünk angolra. Így aztán ma több svédet láttam, mint angolt. (De azért több angolt hallottam, mint svédet.) Vicces volt, a tárgyaim viszont nem a legkönnyebbek, de elhatároztam, hogy most tanulok inkább többet, a következő periódusba pedig már tavasz lesz és akkor lightosabban akarom majd az egyetemet. Most ennyi.

Hozzáteszem még, hogy magyarországi kiruccanásomról is írok majd egy bejegyzést, jó volt nagyon ott lenni, meg sikerült találkozni szinte mindenkivel, akivel akartam. Megtudtam, hogy ki olvassa a blogom és ki nem, ez se kicsit vicces.

Jók legyetek! (Most már tudom, hogy ki olvassa ezeket a sorokat.:P)

Hej Hej!

Visszatértem svédországi otthonomba. Ez keményebb és furább, mint hittem volna. A kezdeti sokk után majd írok normális bejegyzéseket is.

Szia Szia!

Boldog Karácsonyt!

Merry Christmas!

God Jul!

Szia Szia!

Magyarországon vagyok! :)

Hej Hej!

Pontban 6:50-kor kelek a hangos bimm-bimmmm-bimm ébresztőre, álmosan dörgölve a szememet realizálom, hogy bár reggel van, de teljesen sötét van kint. Egyrészt fázom, libabőr lepi el testemet, másrészt ráfordultam a vállamra, amelyik fáj a malacinfluenza oltás miatt. Felszisszenek, de sebaj, legalább ez is hozzásegít a frissülésemhez. Papucsomat lábammal kitapogatva megkeresem, majd azt felvéve kibotorkálok a fürdőbe és egy reggeli zuhannyal próbálom magam felfrissíteni. Nem nagyon megy. Állok a zuhany alatt, agyam még mindig készenléti állapotban, egyszerűen a vízsugarak sem tudják beindítani a fogaskerekeket. Egyszer mégiscsak felcsillan a remény és legalább egy valami eszembe jut: tusfürdő. Használata után tovább állok álmosan a zuhany alatt, de legalább egy kicsit átmelegszem. Kilépve a zuhany alól realizálom, hogy úgy is nézek ki, mint ahogy érzem magam. Gondoltam legalább a fogaim nézzenek ki valahogy, így azt megmosva, majd felöltözve visszatérek a szobámba. Agyam még mindig nem melegedett be, de sebaj, voltam olyan okos és bepakoltam mindent a táskámba előző reggel. Egyszer csak hangokat hallok a közös nappali felöl, kimegyek, éreztem a két német sorstársammal fogok találkozni. Jó kívánságokkal visszatérve szobámba, már-már frissülten elkezdek beöltözni a nagy utazásra. Pontban 7:20-kor sikerül elindulnom, percre pontosan, ahogy terveztem. Nagy nap ez a mai, életemben először megyek cicanadrágban és persze egyéb ruházatban vizsgázni. Mikor kilépek az ajtón, egyből érződik, hogy ez a skandináv idő most már nem viccel, határozottan hideg van és esik a hó, jah és persze teljesen sötét van még. Kicsit elgondolkozom, hogy engem otthon mindig azzal hitegettek, hogy nagy hidegben nem esik a hó és hogy akkor itt számos esetben csodát látok, mert -15°C-ban is szívbaj nélkül esik a hó. Biciklimhez érve zárammal bajlódom, a hidegben valahogy az sem szeret működni. Megtolva bringámat hátrafele következik napom első sikerélménye, biciklim éppen hajlandó működni. Most már mindig belekalkulálom vizsgára menetelnél, hogy lehet gyalog kell mennem, ugyanis az én bicajomnak lelke van, ami szeret megsértődni nagy hidegben. De most minden pengén működik, azaz ha tekerek, akkor az továbbítódik a kerék felé, a hátsó fék azé persze nem működik, de miért is kéne mindennek klappolnia. A nagy hideg tűszúrásszerűen bökdösi arcomat, ettől már-már fel sem tűnik, hogy néha-néha megcsúszik a bicikli alattam a jeges úton. Ugyebár éppen vizsgára siettem, amikor egyszer csak megcsapott valami. Megcsapott a karácsonyi érzés, erre is csak a svéd egyetem képes. Kereszteznem kellett az egyetem központi terét, ahol a havas táj közepén egy karácsonyfa árválkodott világításokkal, és hogy ne búsuljon ott szegény egyedül, ezért karácsonyi zenéket játszanak neki a nap huszonnégy órájában. Ez így együtt, egy karácsonyi hangulat feketelyuk, ami magába szippant mindenkit, aki a közelébe kerül. Eddig egyetemi területen nem sokszor találtam ilyen fajta feketelyukat, még egy dolog amit eltanulhatunk. Makacs kis biciklimet letámasztva, fagyos ujjaimmal próbálom előkotorni a zár kulcsát. Ujjaim nem éreznem semmit, nem éreznek különbséget a papír és a műanyag érintése között, így nehéz megtalálni bármit is. Összeszedem tartalék energiáimat és megtalálva kulcsomat lezárom biciklimet. Mivel az én kis kétkerekűm hajlandó volt működni, így kicsit korán értem a tett színhelyére és meglepetéssel konstatálom, hogy az ajtaja az épületnek zárva van. Veszem elő LiU-cardom, azzal sem megy. Ilyen se volt még soha, de sebaj 5 perc múlva már az épület melegében állok. Megyek a terem felé, kérik hogy regisztráljak. Érintőképernyős kis kütyüjük elé helyezve LiU-cardom regisztrálok a vizsgára, majd elfoglalom helyemet. Figyelmeztetés után elhelyezem a telefonomat és a számológépemet a táskámba, táskámat és kabátomat pedig tisztes távolságba helyezem. Vizsga elkezdődik, óra kattogása hallatszik, agyam még mindig csak melegszik, de már kezdenek értelmes mozdulatokat közvetíteni a kezemben lévő tollam felé. Testem azért működik megfelelően, óránként ki is kéretőzik  a mellékhelységbe. Egyszer csak csippan valami, éppen a Norbi zsebe felöl. Nah mondom Norbert enyje-benyje ennek nem szabadna ott lennie. Tanár vérszemet kap, megy is egyből hozzá és jót diskurálnak. Én koncentráltam a vizsgasorra, meglepően sok adatot szolgáltat az agyam, majd egészen megelégedve megyek ki a vizsgáról. Norbit faggatom, mondja, hogy ami történt az itt félig puskázásnak számít, amiből eljárás lesz, írt is gyorsan tanárnak, hogy most mi meg hogy, ő megnyugtatta a körülmények ismeretében, hogy nem kell félnie. Itt a vége, fuss el véle.

Hej Hej!

Aki ezeket a sorokat olvassa és nem olvasta az előző 5 bejegyzést, annak melegen ajánlom, hogy a „Lapland – Intro”-val kezdje. Ez a sztori ott kezdődik, és itt végződik.:)

Ma 5 órámba telt leírni lappföldi kalandomat és rájöttem, hogy a sok oldalnyi szöveget nagy valószínűséggel kevesebb ember fogja végigolvasni, mint ahány ujj van egy kezemen. De sebaj, valamennyire magamnak is írtam, szerettem volna megörökíteni életem egyik legjobb kirándulását. Elégedett nem vagyok az írásommal, a túra 10-szer jobb volt, mint amennyire le tudtam írni, meg a végére szerintem már le is fáradtam, de legalább ha majd évek múlva visszaolvasom, akkor eszembe fogja juttatni a sok szép emléket. Azon kívül, hogy tájékoztassalak titeket itteni életemről, ez a legfontosabb célom a blogommal.

Az út tényleg nagyon jól sikerült, nagyon szerencsések voltunk, hogy találtunk szállásokat couchsurfing segítségével Kirunában és Narvikban, ez még senkinek sem sikerült itt Erasmus diákok között akikkel beszéltem. Ezen kívül az is hatalmas szerencse, hogy láthattunk északi fényt, ezt se láttak se előttünk lévő, se utánunk lévő csoportok. Összességében is elmondható, hogy nagyon rendben volt ez a kirándulás, nagyon összejött minden. Az időjárás sem volt túl rossz, Kirunában kimondottan kedvező, de a narviki -15°C-ban is inkább kimelegedtünk túrázás közben, minthogy fáztunk volna, úgyhogy azzal sem volt probléma. Mikor jöttünk hazafele, akkor épp -25°C volt és rossz idő Kirunában, ezt a hostunktól tudjuk, szóval tényleg kifogtuk a jó időt.

Remélem, pár ember azért végig fogja olvasni ezt a nem éppen rövid beszámolót, mert tényleg iszonyatosan szép helyről szól. Higgyétek el érdemes akár nyáron, akár télen elmenni ezekre a tájakra. Tudom, hogy nagyon messze van és nem mindenki lesz olyan szerencsés helyzetben, mint én, hogy el tud oda jutni, ezért ezeket az embereket megpróbálom legalább képzeletben eljuttatni e messzi északi tájakra. Remélem valamennyire sikerült is ez.

Jó szórakozást, csak addig olvassátok, ameddig van kedvetek hozzá.:)

Hej Hej!

Abiskoból reggel mentünk tovább vonattal Narvikba... A vonat utat, azt a Kirunából Abiskoba való úttal tudnám párhuzamba állítani, hogy valami hihetetlen látvány volt, de most inkább a fjordok látványa volt lenyűgöző. Pont naplemente volt, mikor mentünk, tényleg iszonyatosan szép volt. A fjordok tényleg olyan szépek, mint amilyennek elképzeli az ember.

Most kicsit Narvikról... Narvik Norvégiához tartozik, mely város kétszáz kilométerre fekszik északra a sarkkörtől. Az első benyomás amikor odaértünk, hogy ez nem éppen kis város, elég nagy területen fekszik. Hihetetlen szerencsével sikerült couchsurfinggel szállást találnunk nem csak Kirunában, hanem Narvikban is. Az első utunk a szállásunkhoz vezetett és következtek újból a döbbenetes dolgok. Nem csak hogy, sikerült szállást találni, de a hegy lábánál, szép kilátással egy nagy ház volt ez a szállás. Itt élt egy család, akiket nem is értem mi ösztökéli arra, hogy couchsurfingeljenek. Ugyanis apuka anyuka és a 6 gyerek él egy 3 szintes nagy családi házba. Anyuka épp Palesztinában van, egyik gyerek valahol erasmusol, úgyhogy a zenetanár apukával találkoztunk meg 4 gyerekével. Amikor odaértünk akkor épp 2 kissrácnak a szobáját kaptuk meg, akik 2 perce még ott pihentek, fogták az ágyneműt és mentek, úgy tűnt tudják a dolgokat és nem először adják át full idegeneknek a kis szobájukat. Persze itt teljesen más típusú volt a couchsurfingelés mint Villénél, de ez a CS szépsége. Az egyik lány fogadott minket, aki annyira nem tudott angolul, aztán jött haza apuka is, aki még annyira se tudott angolul. Nem baj, a lényeg hogy kedvesek voltak meg nyomtattak nekünk térképeket és mutatták hova érdemes menni. Mivel sötétbe értünk oda, így nem terveztünk nagy túrát.

Elindultunk megint fel a hegyre, egy kivilágított működő sípálya felé, gondoltuk felmegyünk a tetejére és ennyi nekünk elég is lesz aznapra. Így is történt, jó jeges meg meredek volt, úgyhogy mikor elértük, akkor gondoltam nekem ennyi kb. elég is mára. Igen ám, de ott még folytatódott a hegy felfele, azaz még csak akkor kezdődött igazán a hegy. Hó még nem volt rajta annyi, hogy betakarja a növényeket így nem üzemelt még sípályaként, de látszottak a reflektorok. Persze nem működtek, úgyhogy csak a város fénye világította meg minimálisan a környéket, azaz full sötétbe, nem is tudom hogy miért, de elkezdtünk tovább menni. Gondoltuk kicsit feljebb megyünk, onnan biztos jobban belátni a környéket, meg talán északi fényt is láthatunk majd jó eséllyel. Meredek és bozótos volt a terep, embernyomot megint csak nem lehetett látni és nem a sötét miatt. Egy idő után az volt a cél, hogy felverekedjük magunkat valahogy a legmagasabban lévő reflektorhoz és akkor onnan visszafordulunk. Amikor elértük, utána megint valami buta ötlettől vezérelve mentünk tovább és immáron a nagy torony, a hegy tetején lett a cél, hogy elérjük. Egy ideig még csak szimplán nehéz volt a terep, meg a hóba való gázolás, aztán barátságtalanná váltak a körülmények. Nem elég, hogy teljesen sötét volt és egy lámpánk volt, de sziklás lett a terep, nagyon meredek és ha ez még nem elég, az egész tiszta jeges volt. Ekkor Alex (utólag nézve kicsit okosan talán) azt mondta, hogy ő innen tovább nem megy felfele...

Persze mi megint ökör magyarok voltunk, akik megint nem hátrálnak meg, így kettészakadtunk. Alex visszament egyedül a szállásra, mi meg folytattuk nem kicsit veszélyes és nehéz kalandunkat (és minden fontosat magunkkal vittünk, kivéve a legfontosabbat: vizet!) Hozzáteszem nekem nem volt túrabakancsom, hanem a Deichmann-ba vettem meg pár ezerért a legolcsóbb melegnek kinéző tárgyat és abba gyalogoltam. A lábam már a több napi túrázás és több 10 kilométer megtétele után már tényleg nagyon fájt, mert egyáltalán nem tartotta a lábamat. Nah ebbe a fantasztikusan erre a célra kialakított cipőben csodálatos volt a jeges durva emelkedőn megkapaszkodni valahogy. Az ami ott történt, tényleg beteg volt. Mindig csak kb. párszáz méterre előre láttunk és mindig az volt részleges cél, hogy odaérjünk. Nah itt voltak még életveszélyes helyzetek...

Amikor tükör jég van az 5 centi hó alatt és ha megcsúszol akkor vagy nekivágódsz egy sziklának, vagy leesel onnan, ezek nem éppen ideális körülmények. Egy idő után már nem sokon múlt, hogy feladjuk. Először rájöttünk, hogy tényleg kegyetlen idióták vagyunk, hogy most így ilyen körülmények között éppen hol járunk. Mikor már azzal se kerültünk közelebb a csúcshoz, hogy mindig elmentünk addig, ameddig 20 perccel előtte elláttunk, utána új motiváció után kellett néznünk, mert kezdett elmenni a kedvünk az egésztől. Ezután már a telefonomba állítottam be ébresztőt 25 percre az akkor időpontra, hogy legalább még annyit mennyünk hátha közelebb kerülünk a toronyhoz. Ezt az ébresztős játékot még egyszer megcsináltuk 20 perces idővel, amikor úgy tűnt talán felérünk egyszer. Aztán kb. függőleges részhez értünk, ahonnan nem volt egy járható út sem, csak visszafordulni lehetett. Ott is pöppet halálfélelmem volt amikor full meredek részen egyszer egyik irányba próbálunk menni de nem megy, utána másik irányba, de ott is tiszta jég volt és csak csúsztál lefele. Ott tényleg már ott tartottunk, hogy nem kéne hülyének lenni, most már tényleg vissza kell fordulni.

Nem is tudom miért, de amikor kicsit lejjebb mentünk kitaláltuk, hogy kisebb kerülővel talán feljebb tudunk menni, így valahonnan erőt merítettünk és mentünk tovább. Már nagyon nem volt kedvünk ott meghátrálni. Aztán megpillantottunk egy házikót, az jó célpontnak tűnt, hogy odamenjünk. Így is történt, ahonnan felnézve már nem tűnt távolinak a csúcs, de kb. megmászhatatlannak felszerelés nélkül. Bekukucskáltunk a házba, hogy mi van ott és megdöbbenésünkre egy horror filmbe illő kép fogadott. A full kihalt hegyoldalon egy full elhagyatott házikóból fenn az isten háta mögött egy 2 méter átmérőjű cső vezetett fel a csúcs fele, lépcsővel. Kis parázás után bár, de bementünk és felsétáltunk és egészen a torony aljáig jutottunk, meglett a csúcs!!! 4-4,5 óra alatt sikerült feljutnunk oda, ahova szerettünk volna, sok értelmét már nem láttuk, mer a sötét miatt sokat nem láttunk, csak jó messzire a városok fényét, jah ls persze északi fényt se láttunk azon az estén.

Egyszerűen kihívás volt, amit nem akartunk feladni és meghátrálni. Igen ám, de tudtuk, hogy a lefele út se lesz túl mókás, meg megbeszéltük, hogy semmiképp se szabad elhagynunk a lábnyomainkat, mert akkor könnyedén találhatnánk magunk ott, hogy lecsúszunk, vagy lezuhanunk egy szikláról. Tovább nincs kedvem ragozni, 1-1,5 óra alatt leértünk. Akkor vettük csak észre, hogy viszonylag célirányosan mentünk a csúcs fele, nem nagyon kerültünk, inkább négykézláb félig visszacsúszva valahogy felszenvedtük magunkat. Örülök, hogy nem estem be egy gödörbe, vagy nem haltam meg egy sziklán, örülök hogy élek.:) Ezután visszatértünk a szállásunkhoz, ahol már ott volt a hostunk másik fia is, aki velünk volt végig és ő nagyon jól tudott angolul. Az a gyerek hihetetlen, hogy mennyi mindent tudott minden országról, pl. Magyarország történelméről is tudott több mindent. Jó persze mondott néha hülyeséget de akkor is. Ezen kívül sok érdekes dologról beszéltünk még és szóba került, hogy hol jártunk. Megkérdeztük, hogy az a torony milyen magasan van és ott kicsit megdöbbentünk. Nem emlékszem méterre pontosan de 1100m körül és ugyebár tengerszintről indultunk. Tényleg megdöbbentő volt, hogy hóba, sziklás és jeges hegyre felmásztunk teljesen sötétben -15°C-ban. Meg belegondoltunk, hogy Magyarország legmagasabb pontja csupán 1014m, amelyre kb. 200m magasan kezdesz el felmenni. Az semmi ahhoz képest. Persze amikor szóba került, hogy hova mentünk, akkor mondta, hogy az egy elég híres és nehéz extrém síterep, ahol extrémsíversenyeket szoktak rendezni. Mi meg oda másztunk fel... tényleg nem vagyunk normálisak...

Kicsit más: voltunk kétszer boltban is Norvégiában és nem akartunk hinni a szemünknek, hogy mennyire pofátlanul drága. Nem az, hogy általában koronába olyan ár van kiírva mint Svédországban koronában, mert többen ezt mondták, ugyanis a norvég korona erősebb a svéd koronánál, hanem annak minimum másfélszerese, abszolút értékben pedig minimum 2-szer annyiba került minden mint Svédországban, sőt több minden még többszörösébe. Egyszerűen tényleg hihetetlen és akkor még nem is hasonlítottam a magyar árakhoz. Ők elmennek bármelyik európai országba,akkor nekik ott minden iszonyat olcsó lehet, ha meg pl. Magyarországra az nekik kb. ingyen van. Csak hogy mondjak pár példát, 1 kiló kenyér 1500Ft-ba kerül és 1 liter tej se volt olcsóbb. Láttam már drága helyeket, de ez komolyan pofátlanul drága volt. Jó azt láttam, hogy meg is van hozzá a keresetük az embereknek, mert ahol megszálltunk ott abba a házba minden volt, de tényleg minden, ezen kívül rakás Apple gép, meg a csávó elővett egy gitárt és mondta, hogy ez a kedvenc gitára. Az éppen egy 3,5 millió forintos Gibson gitár volt... Persze miután játszott vele kicsit, utána elrakta a tokjába és csak úgy ott hevert folyamat a földön. Nem beszélve a többi hangszerről... Egyszerűen tényleg hihetetlen. Vett is nekünk a csávó pár dolgot a boltban, például egy tipikusan norvég csokit, ami meglepő módon egyszerre sós és édes, jah és nagyon finom. Persze abból is egy kis csomag 1200Ft-ba került. Az apuka foglalkozása zenetanár és ebből vígan eltartja a nagy családját és van egy szép nagy háza panorámával. Alapból ott az emberek lazán megkeresnek 3,5 millió forintnyi norvég koronát havonta. Egyszerűen tényleg hihetetlen.

De ami ennél is hihetetlenebb, hogy senki nem zárja az ajtaját. Nah magyar honfitársaim ezt el tudjátok képzelni? Csak egy példa: amikor elmentünk utolsó nap, akkor el akartunk köszönni a családtól, nyitva is volt az ajtó, de nem találtunk senkit. A mi részünket is nyitva hagytuk és az egész ház ott maradt teljesen nyitva úgy, hogy nem volt otthon senki, jah és úgy persze, hogy a bejárattól 10 méterre hevert a földön a 3,5 millás gitár, nem beszélve a többi milliós cuccukról. Egyszerűen tényleg felfoghatatlan mennyivel másabb mentalitás van arrafelé és ez ott teljesen természetes. Lehet az én agyam a hülye, de nem bírja ezt felfogni, kicsit más körülmények között nőttem fel. Mondjuk ez egész Skandináviára elmondható, hogy nem nagyon zárkózódnak, itt minden ajtónál csak a nyelv záródik és annyi, nincs 2ezer ponton záródó ajtó, meg 8 zár egy ajtón. Persze az első emeleti lakásokat sem kell berácsozni, de ez gondolom mindenkinél alap.:P

Másnap 2-kor indult a vonatunk, úgyhogy elmentünk még egyet barangolni. Megint a dzsumbujba közlekedtünk, amolyan magyar utakon. Ezt azért emelem ki, mert ez a magyar út kifejezés 200szor hangzott el a 4 nap alatt, ugyanis mi magyarok mindig a legrövidebb úton mentünk és ez általában nem a kijárt utat jelentette és Alex mindig mondta, hogy megint a magyar úton megyünk. A végén már szó nélkül ő ment egyből a magyar úton magától, csak mindig viccesen emlékeztetett erre, meg hogy talált egy jó kis magyar utat.:) Alex tényleg kicsit elmagyarosodott mellettünk, de nagyon tetszett neki az egész, meg mondta, hogy amiket mi megcsináltunk, meg amerre mi jártunk azt mással egészen biztosan nem tudta volna megcsinálni (csak velünk, idióta két magyarral.:)).

Ezután következett a fantasztikus hazaút, mely 24 órás vonat utat takar. Nah jó Stochkolmban eltöltöttem 2 órát és vettem karácsonyi ajándékokat... :)

Hej Hej!

Eddig is nehéz volt leírnom sarkkörön túli kirándulásomat, de most jön csak az igazán nehéz rész... Most még csak azt sem mondhatom, hogy nézzétek meg képeket, azok beszélnek helyettem, ezeket a dolgokat nem csak leírni nehéz, de még a képek se adják át azt, amiket láttunk utunk során.

Mint mondtam Ville elfuvarozott minket Abiskoba, ami még egy kicsit északabbra van, és kb. 80km-re fekszik Kirunától. Abisko arról híres, hogy egy szép nemzeti park melletti kisváros, ahonnan jókat lehet túrázni és állítólag a legideálisabb hely Európában arra, hogy az északi fényt lásson az ember. Ebbe az utóbbiba bíztunk is nagyon, mert Kiunában sajnos nem láttunk északi fényt és anélkül nem nagyon akartunk hazamenni.

Amire írtam, hogy se én, se a képek nem elég beszédesek hogy jellemezzék, az a táj, amit útban Abisko fele láttunk. Az tényleg valami hihetetlenül szép volt. Most majdnem megpróbáltam pár dolgot leírni, de rájöttem az agyam kevés ehhez, hogy jól tudjam jellemezni, egyébként se hiszem, hogy akár vers formájában is sikerülne átadni azt az érzést. Tényleg csak tátott szájjal néztem a tájat és nem bírtam betelni vele és abba a pillanatban olyan érzés fogott el, ami még szerintem soha, hogy úgy éreztem megváltozott az életem azzal, hogy láthattam ezt. Persze 2 órára rá az ember már ezt nem veszi olyan komolyan ezt, de akkor is meglepő, hogy este, amikor beszélgettem Márkkal ő tőlem függetlenül teljesen ugyanezt érezte. A táj leírásáról ennyit, ezen kívül láttunk egy rénszarvas csordát, ahol meg is álltunk az út közepén (forgalom semmi) és készítettünk pár fényképet. Ezen kívül szóba kerültek a számik. Nem tudom magyarul így írják e, de tudjátok a lappföldi nyelvrokonainkról van szó, akik itt a bennszülöttek. Elvileg páran még mindig elszórtan élnek a természetben vándorolva jobbra-balra. Ilyet mi nem láttunk, de biztos van benne némi igazság.

Sok bambulászás közepette megérkeztünk Abiskoba… Szinte embert nem látni ott és most megnéztem direkt, hivatalosan 85-en laknak ott.:D Ezt nem akartam elhinni, amikor megláttam, de gondolom több mindenkinek csak második háza van ott és nem oda van bejelentve, mert azért nem ennyire miniatűr. Mindenesetre egy normál árú hostel van, couchsurfinget kizárt találni ott, úgyhogy sok választási lehetőségünk nem volt. A szállás jó helyen volt, mert közel volt a vonatállomáshoz, de kb. ennyi volt az összes előnye. Kicsit putri, kicsit lelakott és kicsit igénytelen volt, de a szabad ég alatt ott azé mégse aludhattunk. Vagyis éppenséggel aludhattunk volna, mert Svédországban bárhol szabad, de december közepén az az utolsó éjszakánk lett volna. Kora délutánra elfoglaltuk a szobánkat, első nap Márkkal mi egy két ágyas szobát kaptunk, Alexet meg berakták 5 amcsi csaj mellé.

Ekkor már dél volt, úgyhogy már csak kb. másfél óránk volt a világos napszakból.:P Gyorsan el is indultunk, először lementünk a közeli tóhoz. A táj itt is csuda jó, csuda szép, a tó fele be volt fagyva, fele meg nem. Vicces volt kövekkel kacsázni, akarom mondani csúsztatni a jégen. Megint megszólalt bennünk a túrázási vágy. Megláttunk egy bazi nagy hegyet és elindultunk arrafelé. Ennek a hegynek a lábánál volt maga Abisko, ami már alapból jó messze volt. Mire odaértünk addigra be is sötétedett, úgyhogy a hatalmas kanyonból alig láttunk valamit, gondoltuk majd másnap világosban.

Azért beszereztünk egy térképet, amin rajta voltak mit érdemes megnézni és pár dolgot azért még gyorsan megnéztünk mielőtt hazamentünk. Így lyukadtunk ki az erdő közepén egy számi sátorban. A környék a számik életét akarta bemutatni, melynek közepén egy jó nagy számi sátor állt. Persze egy lábnyom se vezetett oda a hóba a mienkén kívül, meg ott tényleg korom sötét volt. Gondoltuk jó móka, ha bemegyünk valahogy a sátorba és ott pihenünk meg. Így is lett, meglett a bejárat, úgyhogy kinyitottuk, bebújtunk és ott voltunk 1-2 órát. Első német-magyar különbség: Alex mondta, hogy nem jó ötlet kinyitni és bemenni a sátorba. Amikor az erdőbe mentünk a sátorhoz, egyszer-egyszer feltűnt egy villamos vezeték, ami a számi sátor felé ment. A sátorban benn telefonnal meg zseblámpával világítottunk és bőszen elkezdtük keresni hova tudjuk bedugni a lámpát amit ott találtunk. Persze nem lett meg, úgyhogy sötétbe az erdő közepén egy sátorban ücsörögtünk, ittunk-ettünk-beszéltünk. Megfogadtuk, hogy a feeling kedvéért ide még visszatérünk holnap sörrel és a lámpa dolgot is megoldjuk valahogy.

Mikor gyalogoltunk vissza, akkor hallottuk, hogy egy vonat érkezik, ami nekünk pont jó irányba megy. Eléggé fáradtak voltunk, meg fáztunk, gondoltuk szálljunk fel rá, jegy nélkül simán elmegyünk egy megállót, ami kb. 1-2 km-re volt. Futottunk és el is értük, ezt ki is szúrta egyből az egyik kalauz és kérdezte, hogy hova megyünk, mondtuk mit szeretnénk, erre megnézte a rendszerébe nekünk, hogy mennyibe kerül a jegy és valami irgalmatlan drága volt pár kilométerér , úgyhogy mondtuk hogy gyalog megyünk. Második német-magyar különbség: mi ezután vissza akartunk futni a vonat végéhez indulás előtt gyorsan, hogy felszállunk a végére és mire odaér a kalauz, addigra már ott is vagyunk ahova szeretnénk menni, persze Alex ezt másképp látta. Úgyhogy tényleg séta lett a dologból az erdőn át a full sötétben.

Mikor hazaértünk az ottani fogadós egyből elkezdte osztani, hogy vannak szabályai a fürdőnek. Mivel nincsen korlátlan mennyiségű meleg vizük, meg 2 fürdő van 40 emberre, így csak úgy szabad fürödni, hogy kis meleg víz a testre, tusfürdő, kis meleg vízzel leöblíteni. Ezen kívül mosogatásnál is figyeljünk oda, hogy ne engedjük feleslegesen a vizet. Ezek után életem leggyorsabb zuhanyzása következett, aztán főzés, utána pedig társalgás. Először konyhában szingapúri gyerkőcökkel ismerkedtünk meg, akik londoni egyetemen tanulnak, majd volt ott spanyol, francia, német azt hiszem. Ezután pedig Alex szobatársaival, az 5 chicagoi csajjal voltunk. Kiderült, hogy ők is épp féléváthallgatás miatt vannak Svédországban, csak ők Uppsalában tanulnak. Ahogy beszéltek az meg elmebeteg volt. Fura volt nekem, hogy nekik az az anyanyelvük és mindent egyből és gyorsan és bonyolultan mondtak jó sok szlenggel megtűzdelve. De azért jó érzés volt, hogy értettem 90%-át. Először játszottunk velük alkoholos kártyajátékot, aztán pár órára rá, gondoltunk felmegyünk a fönti kihalt placcra megnézni hátha látunk sarki fényt. Így is tettünk, elég sötét helyen voltunk, jól láthattuk volna a sarki fényt, de egy dolog hiányzott... maga a sarki fény. Semmit nem láttunk, úgyhogy már kezdtünk kicsit letenni arról, hogy látunk e egyáltalán utunk során. Visszatérve a szállásra megterveztük a következő napunkat. Hihetetlen de itt tényleg az egész napodat a világosság napszak időtartamához kell tervezni, az a fő szempont, hogy mikortól meddig van világos, hogy lássál valamit is az egészből.

Márkkal még beszélgettem pár órát lefekvés előtt, aztán következett életem egyik legrosszabb éjszakája. Nem tudom, vagy a csapvíztől, vagy a megromlott kajámtól, de 12-szer hánytam aznap éjjel. Ennél részletesebben inkább nem írom le, de a szervezetem teljesen leépült és bár előző estéken is alig aludtunk de akkor éjjel én másfél órát aludtam. Reggel meg azon idegeskedtem, hogy itt vagyok nagyon északon, ahova elvbe soha többé nem fogok jönni és nem fogok tudni túrázni a többiekkel. Reggel mondtam is mi a tényállás, mondták is hogy persze így nem is szabad menni, mert teljesen ki van ürülve meg leépülve a szervezetem. Kaptam 3 széntablettát, azt bevettem és adtam a gyomromnak 1 órát, hogy meggyógyuljon és a többiek után mennyek. De Márk meg Alex annyit tököltek, meg kiderült, hogy át kell költözni másik szobába, hogy fél órával elhatározásom után úgy döntöttem nem érdekel, elmegyek velük, max. visszafordulok, ha nagyon rosszul vagyok. Így elindultunk közösen napfelkeltekor. Milyen napfelkeltekor, ott nincs is olyan, szóval amikor elkezdett világosodni.  Egy erdei kijárt úton kezdtük utunkat, ahol útközbe elmentek mellettünk az amcsi csajok kutyaszánokkal. Ő befizettek rá, én meg nem bántam meg hogy nem. Drága volt és 4 csököttebb kutya húzta őket.

Nah most megint nehéz részhez értem, megint nem tudom hogy írjam le. Rengeteget gyalogoltunk, túráztunk és ahogy mondtam először kijárt úton tettük ezt. Aztán rövidebb utat választottunk, ahol már lábnyomot se lehetett találni és elértük a folyót, ami a cél volt. Meg akartuk nézni a kötélhidat így a folyó mentén gyalogoltunk. Útközbe is sok kisebb folyó keresztezte utunkat, szerencsére mindegyik be volt fagyva eléggé ahhoz, hogy átmenjünk rajta (persze ezt csak utólag tudtuk meg, hogy eléggé be volt fagyva, volt amikor recsegett alattam a jég). A hidat megtaláltuk, megpihentünk azt mentünk tovább. Mentünk a folyó mentén és ezután következett egy rész, ami enyhén szólva életveszélyes volt. Hozzáteszem 4 nap alatt halálfélelmem ennyiszer még sosem volt.:P

Az első ilyen helyzet az volt, amikor át kellett kelnünk valahogy egy nagyobb folyón, ami nem volt befagyva teljesen. Mentünk-mentünk és kerestük az ideális helyet, ahol talán át tudunk menni rajta. Nah így történhetett meg az, hogy egy félig befagyott folyó vékonyabb jegén négykézláb kúsztunk át egyesével a túlpartra. Mondanom se kell, ha az ott törik, akkor a sodrás egyből besodor a jég alá, ahonnan nincs menekvés. Bennem komolyan megállt a sz*r már csak azért is mert még a parton ahol rámentem a jégre ott el is tört a jég, nah de mind1, itt vagyok és írom a blogom.:P Ezután még sokat haladtunk olyan helyeken, ahol emberi lábnyomot nem láttunk egyet sem, csak állatoknak a nyomait, és semmi nyoma nem volt a civilizációnak.

Ekkor be is parázott Alex, nem kicsit, nagyon. Tudtuk jól, hogy 1,5 óránk van sötétedésig és hogy sok kilométerre vagyunk az otthonunktól mindentől messze és hogy nem tudjuk hogy hol vagyunk és mondta nagyon, hogy forduljunk vissza, forduljunk vissza, ez így már nem vicces stb stb. Konkrétan tényleg nem tudtuk, hogy hol vagyunk, de jó támpont volt a folyó, meg a hegycsúcs, így tudtuk merre kell menni és hogy körülbelül hol lehetünk. Ez volt a harmadik nagyobb német-magyar ellentét. Végül is rábeszéltük, hogy mennyünk tovább. Így még kilométerek következett járatlan utakon, magunknak vágva utat a bozótosba, amikor végre kiértünk egy kitaposott erdei ösvényre, annak segítségével meg vissza Abiskoba. Mire a fent említett kanyonhoz értünk, addigra megint egész sötét lett, de most azért még beláttuk jól, csak fényképet volt nehéz készíteni róla. Nem éppen ideális körülmények között le is mentünk a kanyon aljába és fényképezkedtünk a jégen.

Ezután kicsit bementünk melegedni oda, ahol előző nap voltunk. Ez egy nagy szállás minden jóval ellátva benn Abiskoban. A vicc, hogy a porta is zárva volt, senki nem volt ott, de semmi nem volt zárva. Bementünk a teljesen üres nagy épületegyüttesbe, felkapcsoltuk a villanyt és azt csinálhattunk amit akartunk, elég tipikus... ITT! Persze csodálkoztunk mi is rajta, de hát itt tényleg így mennek a dolgok, jah és persze kamera sincs ilyen helyen sehol sem. Kifele menet meg észrevettük a kiírást az ajtón, hogy holnap érkezik egy vendég és nekik ki volt téve a szobakulcs, hogy majd el tudják foglalni a szállásukat. Magyar embereknek nagy volt ott a késztetésük, hogy bemenjenek abba a szobába... de minket is megnevelt már kicsit Svédország, úgyhogy persze nem tettük. Viszont sört nem sikerült így vennünk, mert a bolt is zárva volt, minden zárva volt, úgyhogy fel kellett adnunk a számi sátorba való sörözés tervét.

Azért a sátorba visszatértünk azon az estén is (este… lehetett vagy du. 3-4) és most megtaláltuk a hosszabbító végét, úgyhogy volt világítás is. Készültek képek is. Majd ottani pihenés és megfagyás után visszaindultunk a szállásra, ami megint 3/4 óra sétálást jelentett sötét erdei úton. Fent leírtam, hogy milyen éjszakám után történt mindez, úgyhogy Márk meg Alex komolyan tisztelt, hogy bírtam végig, csak párszor kellett megállni 2 percre pihenni miattam, meg őszintén szólva nem kevésszer szédültem már kicsit, de így is nagyon megérte, kár lett volna kihagyni. Este ismét főzőcske, meg beszélgetés más népekkel, aztán elterjedt a hír, hogy látni az északi fényt.

Izgatottak lettünk egyből és siettünk le a folyóhoz, ott teljesen sötét minden, onnan nagyon jól lehet látni. És gyerekek mit láttam... nah mit... az ÉSZAKI FÉNYT! (Persze már láttuk egyből, hogy kiléptünk a házból, de jobb egy teljesen sötét helyről nézni.) Ez látni kell mindenkinek, de komolyan... nah de hogy mégis valamit írjak róla... mi épp egy szép zöld északi fényt láttunk, ami sokkal kiterjedtebb volt, mint hittem volna... kb. negyed égboltot betöltötte... mást nem tudok írni, ismétlem csak magam, mindenkinek a saját két szemével kell látnia ezeket a dolgokat... megint voltak mélyreható gondolataink, most épp az, hogy vajon hány ember láthatta ezt a családomban a felmenőink közül... Gondolom nem túl sok. Még egy, immár sokadik életre szóló élményemen voltam túl a lapföldi kirándulásom során.

Hej Hej!

Bocsánat, de iszonyat kellemetlen és idegesítő dolog történt. Ezt a kirándulást egyben szerettem volna feltölteni, emiatt wordben írtam, összesen 6 dokumentumban. Most, hogy szerettem volna feltölteni sorban egymás után, most láttam, hogy a következő résznek az eleje figyelmetlenségből rá lett mentve a Kirunás részre. Ez nagyon idegesítő, mert 3 teljes oldalt írtam Kirunáról és szerintem egész jól sikerült összefoglalnom az ott történteket. Erre most képtelen vagyok még egyszer, főleg, hogy éjjel 3 óra és ma repülök haza, el kell indulnom corridorból 8:45-kor.

Egyébként Villeről az iszonyat jó fej és nagyon korrekt couchsurfing hostomról írtam sokat, Kiruna városkáról, Kirunában való nézelődésről írtam. Ezen kívül sikerült például eljutnunk egy buliba is, arról is írtam érdekességeket. Majd ha lesz időm, megpróbálom újból leírni, addig sajnos be kell érnetek a többivel. Most bocsi, de tényleg nagyon nincs időm.

Hej Hej!

Első állomás Kiruna... nah jó ez túlzás, hogy első állomás, mert 2-szer kellett átszállni és 21 órás vonatút után érkeztünk meg Kirunába. A vonatozás vicces volt, egy kis vodka meg sör átsegített minket a nehezebb részeken. Szerencsére az esetek 95%-ában nem magyarul beszéltünk, mert a magyar Márkon kívül velünk jött a német származású Alex is. Mivel az út hosszú volt, így sok hülyeséget csináltunk. Ami vicces volt, hogy az angol-magyar kisszótárból Alex próbált magyar szavakat megtanulni. Így most már tökéletesen ki tudja mondani például, hogy légcsőhurut... nagyon hasznos dolgok ám ezek, életemben én is sokszor használtam ezt a szót. Mindenesetre többször belenézett a szótárba kirándulásunk során és már egész jól tud magyarul olvasni. Persze szidta többször, hogy milyen hülyén hangzanak a magyar szavak, meg milyen nehéz tanulni. Ettől függetlenül is elmondható, hogy összességébe egy kicsit magyarrá változott mellettünk az Alex. Ezen kívül persze (főleg kezdetben) sokszor megmutatkoztak a különbségek a német és a magyar kultúra között, de erről majd később.

Mivel nem hálókocsis jegyünk volt, így a sima mezei üléseken kellett töltenünk az éjszakát. Persze itt a sima mezeit ne úgy értsétek, hogy olyan a vonat és azokon az ülőhelyek, mint Magyarországon. Itt mindegyik vonalon a vonatok iszonyat igényesek, szépek és tiszták. Nem is értem, hogy említhetem egy bejegyzésen belül ezeket meg a magyar vonatokat. Amire annyira büszkék vagyunk otthon piros vonatokra, azok is gettó fapadosnak tűnnek az itteni legrosszabb színvonalú vonat mellett. Nah mind1, tényleg nem hasonlítom inkább jobban össze. Ami vicces volt, hogy én lefeküdtem a földre é ott aludtam hálózsákban. Ez itt gondolom sok embernek elég meglepő volt, de nem mert szólt senki.

Csodák csodájára az úton találkoztunk jó fej és nyitott svéd emberkékkel is, nagy hangzavar közepette felszálltak a vonatra hajnalban, így mi erre keltünk. Ami károsat csinálhat magával az ember ők azt csinálták mind. Folyamat piáltak, bort, sört, töményet, mindent; ezen kívül pakolták a szájukba folyamat a snust, meg ették a hülyébbnél hülyébb kajákat. Nah de végül is jó arcok voltak és ez volt a lényeg, tipikus 40-50-es éveikben járó jó kedélyű, éppen síelni induló magyar emberkéknek tűntek elsőre. Mint kiderült tényleg vakációra indultak, persze szó sincs erről, hogy magyarok lettek volna.:P Egyszer csak arra keltem, hogy „Do you want?”-ot szegeznek felém, én meg sokat nem törődtem ezzel, gondoltam megint a vonat másik felén ülő haverjaiknak ordítanak, mint ahogy előtte. Idővel csak kiderült, hogy tőlem kérdezte. Kaptunk egy egész tál szarvasból készült kolbász-szalámit felvágva, hogy kóstoljuk meg, meg hogy nyugodtan együk meg mindet. Utána német Alexnek köszönhetően többet kommunikáltunk velük, azért Alexnak köszönhetően, mert ő már a 2. vagy 3. szinten tart svédből, úgyhogy ő egész jól értette, mondta a svéd szövegeket. Ezek a svéd emberkék annyira nem tudtak angolul, úgyhogy folyamat  svenglishül történt a kommunikáció. Örültek nagyon, meg mondták mekkora megtiszteltetés nekik, hogy odamentünk tanulni az országukba, és hogy tanuljuk az ő nyelvüket.

Űűűűűű, pöppet hosszú lett ez a rész, még csak az útról beszéltem... inkább gyorsan át is írom a címet „Kiruna”-ról, „Útban Kiruna felé”-re.

Hej Hej!

A következő pár bejegyzésem lappföldi kirándulásomról fog szólni. Előre mondom, hogy életem egyik legjobb kirándulása volt és hogy iszonyatosan szerencsések voltunk többször is.

Bevezetőül csak annyit, hogy egy éjszakát töltöttünk Kirunában, Svédország legészakabb városában, két éjszakát Abiskoban, mely egy nemzeti park mentén fekszik, és egy napot Narvikban, ami Svédországhoz közeli, fjord mentén elterülő norvég város és síparadicsom.

Kirunában és Narvikban couchsurfinggel szálltunk meg. Erről kicsit: a couchsurfing egy szervezet, melynek lényege, hogy (elsősorban) fiatalok ingyen meg tudnak szállni a világ szinte bármely pontján. Az egész internet nélkül nem valósulhatna meg, és úgy működik, hogy tudsz találni szálláslehetőségeket a neten szinte bárhol, ami jelen esetben azt jelenti, hogy egy jóindulatú, szinte vadidegen embernél fogsz megszállni full ingyen. Az egész rendszer úgy működhet, hogy amikor megszállsz valakinél, akkor ő visszaigazol téged utólag, hogy normális voltál, gond nem volt és ezt látja a többi is és így könnyebben találhatsz szállást következő alkalomnál, és joggal hihetik azt, hogy nem egy tipikus magyar vagy, aki csak ki akar fosztani a vagyonodból és ki akar használni.:P Persze ez különösen magyarországi szemlélettel fontos dolog, sok külföldi országban vakon megbíznak egy vadidegen másik emberben és rábízzák az egész házukat, lakásukat, értékeiket. Nah mind1, értelmesebben nem tudom leírni, de a lényeg, hogy ingyen tudsz megszállni és ezen kívül sokkal többet megtudhatsz az adott régióról, mert olyan ember meséli el neked a környék jellegzetességeit, aki ott éli mindennapjait. Aki teheti, próbálja ki, körbe lehet utazni Európát nagyon olcsón.

Nah most megpróbálom leírni értelmesen lappföldi kirándulásomat, remélem minden eszembe fog jutni, mert tényleg nagyon sok minden történt, nagyon sok mindenkivel ismerkedtünk meg, nagyon sok mindent tanultunk. Öveket becsatolni, indul az utazás! :P