Hej Hej!

Alex búcsúztatásának hetén nem csak szomorú dolgok történtek, hanem vidámabbak is, most ezek következnek röviden...

Kedden barbeque-zás volt, mégpedig idén tavasszal az első. A tavasz éppen kacsingatott errefele, innen jött a bátorkodás ilyesmit tenni a zord Svédországban. Napközben az idő szép tiszta és napos volt, úgyhogy pulcsi viselése is elegendő volt. Este viszont annak módja és rendje szerint, amikor napnak már se híre se hamva, se napsugara, akkor a hőmérséklet azért igencsak hideg volt. 0 fok környékét piszkálgatta pár foknyira a hőmérséklet, de azért a pozitív irányból.

Eredetileg úgy volt, hogy egy apartmanhoz és annak kertjéhez megyünk grillezni itt Rydbe, úgyhogy kezdésnek oda is mentünk. Amik itt Ryd-ben szervezett programoknál szoktak lenni, ahhoz képest akkor ott annyira nem is voltak sokan, mondhatni csak egészségesen sokan. Fele persze spanyol, de legalább akikkel én vagyok jóba azok közül, így indult a traccsparti. Gyorsan kiderült, hogy bár a hangulat jó, de mindenki által hozott grillezni valókat esélytelen ott megcsinálni, annyira kicsi grillel készültek. Pedig az éhes gyomrok igencsak korogtak. Emiatt döntöttünk úgy kb. a fele néppel, hogy elmegyünk Ryd központi grillező helyére. Ez de viccesen hangzik, kicsit elmagyarázom. Ryd közepén van egy BBQ hely kialakítva kétszer másfél átmérőjű sütő hellyel, sok paddal és mellette van a röplabdapálya is, de az most lényegtelen. Ha még mindig nem tudod, hogy mi az a Ryd, akkor pedig nem olvasod szorgosan a blogomat.

Szóval odamentünk az említett helyre, spanyolok fél perc alatt szültek 5 kiló faszenet, aztán ment minden szépen sorjában, ahogy a mesébe is szokott lenni. Tűzcsinálás, aztán sütögetés. A vitt cuccaim gyorsan bekerültek valahogy a spanyol közösbe a tudtomon kívül, de ezt annyira nem is bántam. Inigo szorgosan forgatta a hamburgerpogácsákat, meg a hamburgerkenyereket, így finom parázson sült hamburgerekkel tölthettem meg gyomrom feketelyukát. Ejjj BBQ-nak tényleg nincs párja, feelingre is nagyon jó és a végén még egy finomat is eszel. Persze ott már nem csak spanyolok voltak, hanem voltak franciák, olaszok, törökök, németek meg ki tudja még milyen népség. Ezek közül a népek közül ismerek több emberkét, úgyhogy jártam körbe ismerősökkel beszélgetni akkor este. Amikor teljesen átfagytam és tele hasam miatt el is álmosodtam, azután már csak pár spanyol haverral beszélgettem. Az egyik a Leandro volt, akinek ugyanolyan érzései voltak, mint nekem, úgyhogy ő szorgalmazta, hogy mennyünk el a corridorjába, ami 27,62 méterre van egészen pontosan.

El is mentünk oda, kezdetben csak kb. 6-an, persze tudtuk, hogy végül a többiek is ott fognak kikötni. Lábam pont annyira szétfagyott, mint Andernek, emiatt erről kezdtük el beszélni és így jött valahonnan az ötlet, hogy dugjuk be a sütőbe a lábainkat megmelegíteni. Így aki Facebookon a képeimet rendszeresen nézi, emiatt találhat köztük egy olyan képet, hogy fekszünk a földön a konyhába és a 2 pár láb a sütőben van. Az ötlet nem kicsit jónak bizonyult, ennek segítségével tízszeres gyorsasággal nyertük vissza lábainkat. Ezután kezünket sütöttük meg kicsit, aztán teljesen rendbe jöttünk, éreztük az összes végtagunkat. A népség is egyre jobban kezdett szivárogni a BBQ placcról, úgyhogy a végére egy spontán corridorbuli kerekedett. Spanyolos gyorsasággal zene is gyorsan került az asztalra, úgyhogy ivászattal, beszélgetéssel, táncolással folytatódott a buli. Az asztalon táncolás csak szigorúan úgy, hogy a sarkokban állva az asztallábak felett, aki olvasta a szülinapi bulimról készült bejegyzést, az tudja hogy miért. Legtöbbet spanyolokkal, bécsi magyarral és egy svéddel beszélgettem, táncolni meg persze csak spanyolokkal táncoltam. A buli jó volt, nem is tudom mikor lett vége.

Eddig el is felejtettem megemlíteni, hogy 3 évnyi BME-s tanulmányaim után végre volt tavaszi szünetem. Ami nagyon nem elhanyagolható, hogy nem pár napról van szó, hanem konkrétan 2 hétről. Nah ez azért nem semmi. Most ennek az első hetéről írok. Ezt csak azért mondom, mert mindenki nagyon ráért, nagyon sokan persze vagy hazamentek, vagy kirándulni valamerre, vagy melegebb éghajlatra, de akik itt maradtak Linköpingbe, azok viszont csinálták folyamatosan a programot maguknak. Jó volt, hogy senkinek sem kellett foglalkoznia olyannal, hogy húúú másnap 8-kor előadásom lesz. Így a következő megemlítendő esemény az a csütörtöki Plataban való bulizás volt.

Akikkel kezdem mindig közösen az estét, azok közül senki sem volt Linköpingbe, vagy elmentek haza, vagy épp európai körutazást tettek (amerikai Lukas). No para, ugyanis volt egy szervezett corridorbuli aznap estére, mégpedig Plata elő bulijaként. Jó török ismerősöm szervezte, mert a corridorja szinte teljesen üres volt, mert minden szomszédja elment haza, vagy erre-arra. Így meg volt oldva az is, hogy buli előtt hova mennyek és kikkel. Az említett török parti szervezőről még úgyis többet fogok írni ebben a bejegyzésben, de most csak annyit, hogy ő is azokkal a spanyolokkal van jóba, akikkel én. Ennek köszönhetően, ők is mind ott voltak, de összességében is az ottani népség 90%-át ismertem . A buli egészen időben kezdődött, mert 10 előtt már a városba kellett érnünk, hogy ingyen bejussunk Plataba. Kis szeszes itallal felszerelkezve tehát én is időben elmentem erre a bulira. Onur a házigazda, mintha be lett volna drogozva, annyira boldog volt, meg pörgött, meg szerette az egész világot, pedig persze semmi droghoz nem nyúlt, csak mint kiderült az új párjának örült annyira. Mint mondtam, gyakorlatilag az összes Erasmusost ismertem ott, a maradék 10%-a pedig Onur új párjának a barátai voltak, akik mint kiderült mind gimnazista negyedikes svédek.

Most már kicsit konkrétabban. Onur akiről az egyik bejegyzésemben írtam azt, hogy egy másik fiúval kajánul smárolt és hogy ez nekem mennyire undorító látvány volt és hogy mennyire felkészületlenül láttam mindezt. Ebben a bejegyzésben pedig eddig úgy írtam, hogy Onur „új párja”,de amit róla tudnotok kell,  az hogy ő fiú. Onur nem heteroszexuális, de még csak nem is biszexuális, hanem homoszexuális. Nekem sok dolgom még az ilyen beállítottságú emberekkel nem volt, de a mindennapi életben még nekem is teljesen hétköznapi volt Onur, azaz egy jó fej, bulizós török csávó. A buliban többször láttam a fiújával és a végére megszoktam a látványt úgy ahogy. Már nem ment el a kedvem az élettől, ahogy megláttam őket együtt. Főleg azért nem, mert Onuron igazán látszott, hogy ő tényleg úgy boldog, nem csak majom módjára divatból más szexuális beállítottságú. Inigoval kicsit beszéltem is erről, de amit még azért nehéz volt megemésztenem, hogy nem elég hogy homoszexuális, de még kicsit pedofil is az új barátja alapján, mert mint mondtam már a barátja csak 18 éves, Onur pedig nálam is idősebb. Nah mindegy, ízlések és pofonok. Egyébként a homoszexualitásról az este folyamán még beszélgettem 2 másik spanyollal is, én végig azon az állásponton voltam akkor, hogy engem nem érdekel, hogy homoszexuális, csak ne előttem csinálják a dolgaikat, hanem a 4 fal között, akkor nem idegesít. Ők meg elmondták, hogy nekik ezt egyáltalán nem furcsa látniuk, mert Spanyolországban sok ilyet látnak az utcán és ez ott mindennapi. Most pedig kicsit a jövőbe megyek, mert ide tartozik. Most már Onurnak hála szinte teljesen elfogadtam a homoszexualitás létezését és egyáltalán nem zavar, ha például vele beszélgetek, vagy vele bulizok és sokkal megértőbb lettem a homoszexuálisokkal szemben úgy általánosságban is. Ezt Onurnak egy másik bulin el is mondtam, ami kicsit furán jött ki, mert onnan indítottam, hogy én utáltam a homoszexuálisokat, de ő el tudta fogadtatni velem ennek létezését és nem érzem magam kellemetlenül se, ha látok ilyet. Ő furcsállotta ezt nagyon, de utána megnyugtattam, hogy ez jó dolog, amit most elmondtam. :P Azóta beszéltem vele többször, neheztelni biztos nem neheztel rám, úgyhogy ezzel sincs gond. Nah ennyit erről, folytatódjon az estéről a beszámolóm.

Szóval Onur bulijában voltunk, ahonnan időben elindult a nép a városközpontba. A többség biciklivel ment, páran pedig busszal. Én a biciklisek táborát gazdagítottam és nem is bántam meg. Mivel mint mondtam a legjobb haverjaim nem voltak velem aznap este, így mindenkivel beszélgettem valamennyit és iszonyatosan vicces volt, hogy csütörtök este fél 10-kor Ryd és Plata közti bicikliútszakasz tömve van biciklisekkel és konvojszerűen mennek bulizni együtt. Én alig bírtam befejezni a röhögést, amikor megláttam, hogy előttem mennyi biciklis, meg mögöttem is mennyi biciklis tart ugyanarra, ugyanahhoz a célhoz. Nagyon jó érzés volt, így utólag nem is tudom, hogy miért. Akik busszal mentek, ők is pont ugyanakkor értek Plataba, mint mi.

Sikerült bejutnia mindenkinek ingyen még 10 óra előtt, bejutásom után két percre rá pedig odaértek a svéd-magyar lányok is, Móni, Olívia, Viki. Ruhatárba leraktuk a kabátokat, aztán mentünk fel a buli helyre. Ott még buli nem igazán indult be, úgyhogy Ugurral, a másik török gyerekkel beszélgettem. Többször beszélgettünk már, tényleg jó fej, akkor este pedig meghívott Isztambulba, hogy nyugodtan mehetek bármikor, ha van kedvem. Idővel azért csak-csak felpörgött a buli is, és aznap este, hogy miért, azt nem tudom, de egy tényleg jó buli volt. Részletesebben nem tudok róla mit írni, pörögtem egyet az Erasmus ismerősökkel. Zárás előtt kicsivel léptünk le a helyről, elkerülve ezzel a tömegnyomort a ruhatárnál és én 4 spanyollal tekertem haza együtt Rydbe. Így a bejegyzés végére belegondoltam, hogy milyen jó, hogy mennyi emberrel lettem még sokkal jobba, mint előző félévben és hogy már tényleg teljesen otthon érzem magam itt.

Hej Hej!

Mély fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték, szerették, tisztelték, hogy küzdelmes és bulis Erasmusos életútja végén, türelemmel viselt, hosszú másnaposságok után,  

Alexander W.

született 1986. szeptember 30.-án Németországban, életének 24 évében, hosszú út után, 2010. március 30.-án végleg haza kellett mennie Linköpingből.

Utolsó kalandjára Zsolt és Victória kísérték el 2010. március 28.-án a korridoromba, megvendégelve lángossal és végső beszélgetéssel. A 2010. március 29.-ei kétszemélyes szertartáson egy szál papírlappal emlékeztem meg.

Emléke szívemben él!

Megjegyzés a szertartáson átnyújtott búcsúrajzhoz:

Személyre szóló ajándékot akartam neki, ezért jó ötletnek tűnt, hogy a Dániában vett filctollakat használva, rajzoljak neki a közös emlékeinkről. Lehet, valaki ezt gyerekesnek gondolja, de ez a leges legjobban személyre szóló és saját kezűleg készített búcsútárgy, szerintem. Alex barátom is így gondolkodott, mert örült nagyon az ajándékomnak, mikor az utazása előtt még átugrottam hozzá és odaadtam neki, illetve ittunk még egy felest utoljára, ezzel megpecsételve a barátságot. Bár ő Németországban él, de nagyon bízom benne, hogy párszor még fogunk találkozni. Itt Linköpingben pár emberrel sikerült kialakítanom olyan baráti kapcsolatot, hogy nem csak mindig azt kérdezzük egymástól, hogy vagy, mit csináltál tegnap, milyen volt a mai napod, igen, szerintem is szép az idő, stb. hanem hogy meg tudok velük beszélni komolyabb dolgokat is, vagy ha valamilyen problémám van, akkor azt is és rájuk lehet számítani. Ilyen ember például Alex, úgyhogy joggal bánkódtam, hogy haza kellett mennie. Ezért utolsó nyugis estéjére tényleg vendégül láttuk egy lángosozásra, így legalább Viki is el tudott tőle köszönni. Az este jól sikerült, beszélgettünk is sokat, a lángos is ízlett neki nagyon. Hogy a rajzlapon konkrétan milyen emlékeket örökítettem meg, arról még mindig nem beszéltem, úgyhogy most jöjjön ez:

Bal oldalon a bulikat, és az azzal kapcsolatos főbb momentumokat örökítettem meg: piros és a söri-veri egy-egy játék, pálinka magáért beszél (ő is szerette), Party Cruise meg ugyebár a buli hajóútra utal.

Jobb oldalon is a közös bulikról van szó, de most a főbb helyszínekről. Buliztunk itt együtt Linköpingben az HG-ben, Karallenben, Plataban és sok-sok korridorban.

Magyarságot mindenhol akartam ábrázolni, mert őt mindig érdekelték a magyar dolgok, szokások, ételek, italok, szavak stb. Emiatt is látható a két alsó sarokban egy-egy nagyon tipikus étel és az alkotóelemeik, amiket neki is volt szerencséje kipróbálni általam. Emiatt szerepel tehát a paprikás krumpli és a lángos.

Középen lévő dolgokat is szerintem ki tudnátok találni magatoktól, de azért elmondom. Svéd zászló van összevegyítve a némettel és a magyarral. Persze azt is ráírtam, hogy Alexnek tőlem.

Középen fenn egy múltbeli emlék látható, mégpedig a legemlékezetesebb, amikor is elmentünk a nagyon északi Svédországba. Több mint 20-20 órás vonatút, illetve utána is több órás vonat utak miatt rajzoltam le egy X2000-est, SJ vállalatnak az egyik típusú vonatát, illetve a városneveket, amiket megnéztünk: Kiruna, Abisko, Narvik. Felette a felejthetetlen sarki fényt próbáltam megörökíteni a csillagos éggel, amit együtt láthattunk. Ezen kívül látható még a magyar út szimbóluma is, amit sokszor igénybe vettünk túrázásaink során és a végére már az Alex is mindig rátalált a magyar útra, sőt már ő is ragaszkodott hozzá párszor. A légcsőhurut szó pedig azért szerepel ott, mert bár sok magyar szót tanult meg az út során (és itt tartózkodása során is), de a legemlékezetesebb és leghaszontalanabb a légcsőhurut szó volt ezek között. Olvasva a magyar-angol szótárt akadt erre a szóra, amit amúgy én magyarként se használtam ezelőtt sohasem.

Középen lenn pedig a remélt jövőt szimbolizáltam. Nem úgy, ahogy azt tippelték Facebookon, nem parlamenti képviselő szeretnék lenni, hanem Parlamenttel Magyarországot szimbolizáltam és remélhetőleg ott fogjuk viszont látni egymást Alexszel a jövőben valamikor.

Hej Hej!

Elérkeztünk dél-skandináviai kaland utolsó állomásához, amin Malmö felirat látható...

Nem ez volt az utolsóként látott város, de akit az időrend nagyon érdekel, az utolsó két bejegyzésből úgyis össze tudja rakni. Malmöre egy teljes napot szántunk, úgyhogy reggel indultunk el vonattal a ragyogó napsütésben.

Malmöi pályaudvarnál pedig egy találkozó volt megbeszélve, egy ott élő magyarral, akit Viki ismer és rég találkozott vele. Simonnal aztán sikerült is találkoznunk, ő Alex skandináv álmát teljesíti, ugyanis pék. Pontosabban volt, most épp pincér. Szülei neki is magyarok, így ő is jól tud magyarul beszélni. Hozta viszont egy barátját, aki csak svédül tud, úgyhogy a kommunikáció sokszor elszeparálódott 2-2 emberre. Ők ketten kísértek minket az első 1-2 órában és kezdésnek egyből megcéloztuk Turning Torsot, Svédország legmagasabb épületét.

Ez egy felhőkarcoló az Oresund szoros partján, amely 54 szintjével 190 méter magasba nyúlik. A megdöbbentő számomra az volt, amikor mondta Simon, hogy ez legfőképpen egy lakóépület. Utólagos böngészés után kiderült, hogy igaza volt és ezzel Európa második legmagasabb lakóépülete. A látvány letaglózott, ahogy a szemem elé tárul a korábban csak képről látott csavart alakú épület. Hihetetlen tényleg ahogy magasba emelkedik és közben 90°-al elcsavarodik az épület teteje az épület aljához képest. Az a másik legérdekesebb mérnöki alkotás számomra az Oresund hídon kívül, amit láttam Skandináviában. Egyébként csupán az épület első két szintjén találhatóak irodák, a többi szinten pedig luxus apartmanok. Rám nézve ennek hátránya csak az volt, hogy emiatt nem lehet bejutni az épületbe, pedig szívesen felmentem volna a teteje környékére és körbe néztem volna a szép tiszta időben. A poén az, hogy részleteket még láttam is hogy hogyan épült, mármint Discovery Channel-en egy műsorban, akkor is csak ámultam és bámultam, de ezt sikerült végre látnom is élőben. Láttam azon a csatornán még sok mindent, azokat is szeretném mind látni a való világban is.:) A megfelelő számú kép elkészítése után pedig mentünk tovább, én pedig mindig vissza-visszatekingettem az épületre, úgyis látszott szinte bárhonnan. Nagyon tetszett a verőfényes napsütésben a fehér színű épület, de érdekes volt a szédítő magasságba kikötött emberkék is, akik épp takarították az üvegfelületeket.

Malmö egyébként a XVII. századik Dániához tartozott, utána pedig a népessége folyamatosan gyarapodott immáron Svédország népességét növelve. Jelenleg 260 ezren lakják, ezzel Svédország 3. legnépesebb városa Stockholm és Göteborg után. Ezután idegenvezetőinknek vissza kellett menni a kocsijukhoz, de az irány nekünk is megfelelő volt, úgyhogy mentünk velük. Egy iszonyatosan nagy park van a felhőkarcoló mellett, de ezután is szinte végig zöld parkos, folyós részen mentünk. Tudom, hogy csak Svédországban számít ez nagy városnak, de hihetetlen hogy a 3. legnagyobb városban ennyi park és zöld rész található. Több mint fél óra folyóparton való sétálás után elértünk a kocsihoz, aztán mehettünk tovább, elkísértek minket a központig, ami már nem volt messze. Ott utunkra bocsátott minket Simon pár hasznos információval, illetve hogy merre érdemes mennünk.

Ezután a nagyon közel lévő főtérre mentünk, ami tényleg igencsak nagy és rengeteg ember volt. Svédországban ilyen nyüzsgést még nem láttam, persze ez a nagyon jó időnek is köszönhető volt. Miután körbejártuk a teret, egyszer csak leszólít minket egy színes bőrű fazon, és elkezdte osztani, hogy gyertek erre-erre, ingyen pizza, ingyen pizza. Persze svédül, és amikor mondta tovább, mi meg csak bolondnak néztük. Aztán csak mondta-mondta tovább, hogy gyertek-gyertek, ingyen van ma a pizza, mindenki ingyen ehet pizzát, gyertek, esküszöm mindenre, nem átverés, gyertek-gyertek. És poén, hogy szépen lassan elkezdtünk hinni neki és a pizza hihetetlen módon, de tényleg ingyen volt. Kiderült, hogy aznap volt Våffeldagen, csak mi arról nem tudtunk, csak ők waffel helyett pizzát adtak aznap ingyen, mert a Hyresbostäder (nem tudom segítség e, de olyan, mint a Studentbostäder) meg akarta ünnepelni azt a napot ezzel. Így aztán Viki is meg én is, a többi járókelővel együtt kaptunk egy kis ingyen pizzát. Pont előtte terveztük 2 perccel, hogy lemegyünk a folyópartra megenni a szendvicseinket, úgyhogy nem kicsit örültünk, meg aztán meg is lepődtünk az ölünkbe pottyant ingyen pizzának. Elmentünk a 72 másodperc gyalogos távnyira lévő folyópartra, ahol leülős lépcsős hely volt kialakítva. Így a napsugarakban lubickolva elkezdtünk táplálkozni. Egyébként nagyon sokan ültek ott körülöttünk, mindenki örült a tavasznak.

Kajálás után megszületett a terv a fejemben, hogy hogyan járjuk be a város lényegi részét. Kezdetben elindultunk a folyóparton, ahol útközbe meg-megálltunk kacsákat etetni. Hogy mennyire nem félősek itt az állatok az hihetetlen, de erről már írtam régebben is tapasztalatokat, hogy mennyire együtt élnek állatok és emberek. Ezután bementünk a sűrűjébe és láttunk sok szép helyet. Kezdésnek egy templomba be is tudtunk menni, képet is csináltam, bár nem tudtam, hogy szabad e vagy sem, úgyhogy ölem szintjéről csináltam sunyiban. Ezután kiértünk egy térre körbe mindenhol történelmi épületeket álltak, egyébként pár bekezdés óta már folyamatosan az óvárosi részről írok, úgyhogy ez annyira nem meglepő. Majd kiértünk egy másik nagy parkhoz, aztán a legjobb kis terecskére, ami tele volt kiülős helyekkel. Sokan ezt ki is használták a jó időben, úgyhogy egész sokan voltak ott, mi pedig folytatva utunkat újra a főtéren lyukadtunk ki, csak egy másik irányból. Sikerült körbejárni az óvárosi részt. Ezután, visszatértünk oda, ahol elköszöntünk Simonéktól és elindultunk a sétálóutcán a másik irányba. Magunkhoz vettünk egy kis gúdiszt, hogy a vércukorszintünket helyre hozzuk. Megbeszéltük, hogy a bevitt plusz energiát arra fordítjuk, hogy visszamegyünk a partra a Turning Torso fele, persze a parkokon keresztül, kicsit más útvonalon, mint amin odamentünk.

Így is tettünk, közben olyan sikeresen etettünk kacsákat az egyik helyen, hogy 50 méteres körzetben az összes szárnyas ott gyülekezett körülöttünk és a libától, kacsától a sirályok és egyéb madarak próbálták elhappolni a kaját. A parkban sétálni egyébként nagyon hangulatos volt, jól ki van építve az egész és normálisan rendbe is van rakva. Észre se vettük és máris a hatalmas parkhoz értünk, amit már említettem, hogy a felhőkarcoló mellett van. Ekkora parkot én még nem láttam, főleg nem városban. Vagyis az a rész inkább kutyafuttató rész volt, nem is normál park. Ott nem kellett pórázon tartani a kutyákat, illetve kaksizhattak kedvükre, persze összeszedni a csoki szeleteket azért össze kell ott is szedni a gazdáknak. Lementünk egészen a partra a sziklákra, ahol csináltunk egy csomó képet, háttérben a csavaros építménnyel.

Onnan láttam a másik csodát, az Oresund hídat, bár tényleg csak távolról, de akkor is láttam. Tényleg iszonyatosan hatalmas és hosszú építmény a közel 8 kilométer hosszú híd és hihetetlen módon és magasan húzódik a háborgó tenger felett. Egy egy időben láthattam két ilyen különleges alkotást, mérnökileg az a pillanat volt a legmeghatározóbb. Ezután sétáltunk a kiépített part mentén, éppen csak elhagyva a Turning Torsot, mellette is hihetetlen épületek állnak. Látszott, hogy Malmö legfényűzőbb és minden bizonnyal legdrágább telkeire felhúzott luxusépületeket láthattunk. Irigyeltük is az összes ottani tengerparton élő embert, hogy milyen jó helyen élnek. A parton le is ültünk kicsit, élveztük mi is a tavaszt a tengeri szellővel, mögöttünk az 54 emeletes épülettel. Immáron nem nyakig kabátban, hanem pulcsiban. Még úgy is kicsit melegünk volt, többször anélkül járkáltunk, úgyhogy joggal hittem azt, hogy oda már megérkezett a tavasz. Ezután a parton még elsétáltunk jó messzire, útközbe láttuk, ahogy építenek egy mesterséges kis szigetet, minden bizonnyal egy ugyanolyan kis világítótoronynak, ami máshol is látható volt. Azért vicces volt, hogy egy hajóról csak úgy markolászik le mélyre a tengerbe egy markoló az iszapos vízért. Annyira elsétáltunk a part mentén, hogy hírtelen fogalmunk se lett, hogy hogyan tudunk visszajutni az állomáshoz, visszafordulni meg túl nagy kerülő lett volna. Végén már egy építési területen is mentünk kicsit, de így legalább nem annyira messze az állomástól lyukadtunk ki, aminek a fáradt talpunk és hátunk örült is.

Visszaérve az állomásra, vártunk a peron mellett, hogy jöjjön a következő vonat, ami visszavisz Helsingborgba, de egyszer csak törölték azt a járatot műszaki probléma miatt és be is mondták a hangosbemondóba. Viki egyből feszültebb is lett nálam sokkal, Magyarországon az ilyen félórai késés mit sem számít a közlekedési társaságoknál, Viki viszont nem ehhez szokott. Egyből kérdezte, hogy most akkor mivel fogunk hazamenni stb. Így akadtunk ki az információs pultnál, ahol kiderült, hogy kb. fél órára rá egy másikkal tudunk menni. Így aztán nem volt gond a hazajutással. A következő pár sor viszont csak az én spekulációm, de minden jel arra mutatott, hogy ezt a műszaki probléma miatt kimaradt járatot a híradóban is megemlítették, mert hazafele menet arra lettem figyelmes még Malmö közelében, hogy egy helikopter száll át előttünk, azaz szállt volna, mert végül egy helyben lebegve a vágányunk felett videózta a vonatunkat. Ha nem erről volt szó, akkor meg biztos arról, hogy egy magyarországi származású nagyon elismert és híres emberről szereztek tudomást, hogy azon a vonaton fog menni Helsingborgba és ezért rám zoomoltak a kamerával. Minden bizonnyal erről az utóbbiról van szó. Ezután ismét helsingborgi rész következik, amit megtalálhattok egyik előző írásomban.

Amiről még egyik bejegyzésben sem volt szó, az a hazaút. Megint nem a vonatútról szeretnék írni, meg az átszállás izgalmairól, hanem egyrészt arról, hogy mikor mentünk haza akkor elkezdett iszonyatosan szakadni az eső. Amikor mentünk Koppenhága fele akkor is, de dél-skandináviai kalandjaink során egyébként soha, sőt Malmöben egyenesen teljesen tavaszias és jó idő volt. Mindez azok után, amit már leírtam, hogy utunk előtt kicsit elkenődtünk, amikor megláttuk az időjárás előrejelzést, hogy végig esni fog, vagy kemény esőzés lesz. Akik ilyeneket állítanak, azokat hívják időjósoknak és szerencsére ez a kifejezés igaz is rájuk, ők csak jósok. Én a jósoknak nem hiszek, most jól is jött a tévedésük. Így megint nagy szerencsém volt az időjárással, úgy mint amikor a kirunai kirándulásom volt. Másrészt pedig megérkeztünk mindezek után Linköpingbe, ami kicsit kemény volt. Ugyanis itt még teljesen más állapotok uralkodtak, mindenhol hófoltok, hideg, akkor épp eső. Teljesen zordnak tűnt a tavaszias dél után, és legszívesebben mentem volna vissza délre egyből. Mindenkinek el is mondtam, hogy hát igen itt ilyen az idő, de délen már megérkezett a tavasz, persze közrejátszott ebben a szerencsénk is.

Dél-Skandinávia összességében nagyon tetszett, bár szerintem eddig kb. minden helyről ezt mondtam, hogy hűűű de jó. De ami jó, az jó! Nekem az a rész is kicsit másnak tűnik, ugyanúgy mint a többi. Koppenhága egészen biztosan teljesen más, Helsingor, Helsingborg viszont iszonyatosan hangulatos, nekem ez a várospár nagyon bejött, nem lenne ellenemre több időt ott tölteni. Malmö is szép, de az kicsit olyan nagyvárosiasabbnak tűnt és szerintem Göteborg szebb, ha már svéd nagyvárosokról van szó. Viszont ha nekem szavaznom kéne az általam eddig látott városok közöl, hogy melyik szerintem a legjobb skandináv város, akkor az ikszem Helsingborg város mellett landolna egészen biztosan.

A másik tapasztalat pedig az volt, hogy elég könnyen el lehetett képzelni, hogy az a rész milyen lehet például nyáron. Látszik, hogy a turisták áradatra is be vannak rendezkedve, gondolok itt beülős helyekre, parkokra, terekre, kiépített tengerpartokra, amiknek egy része kongott most az ürességtől, de pár hónap múlva szerintem azokon a helyeken igencsak nagy nyüzsi lesz. Nagyon szívesen megnézném még egyszer az utóbbi 4 bejegyzésemben szereplő városokat nyáron is, de ezen már nem is csodálkozom, mert az ettől iszonyatosan messzi északi tájat is ugyanúgy megnézném még egyszer nyáron. Mindenen tudnék még egyszer nagyokat ámulni, délen a turisták és az abból adódó nyüzsgés miatt, illetve meleg tengerparti feeling miatt, északon pedig a nyáriasra változott leírhatatlan táj miatt. Skandinávia hatalmas és változatos, ebből adódóan örökké marad még látnivaló, amiért érdemes lenne idáig elutazni akár Magyarországról is!

Hej Hej!

Most azokról a bizonyos kimaradt fekete foltokról lesz szó. Pontosabban Helsingørről és a komppal való közlekedésekről, ahogy erre már utaltam az előző bejegyzésben. Az említett várost pontosan Helsingørnek írják, de remélem megbocsátjátok, hogy nem fogom a továbbiakban áthúzott o-val írni, ezzel is kímélve a ctrl és a v billentyűket...

Kicsit megbontja az időrendet Helsingorről való beszámolóm, mert kétszer néztük meg, így ezek időpontjait most átlagolom és úgy teszem be a blog szerinti időrendbe. A vonatútról már beszámoltam úgy, hogy nem számoltam be az előző bejegyzésben, úgyhogy ezzel most nem is traktállak titeket.

Útközben rábeszéltem Vikit, hogy Helsingorbe érkezve, ne mennyünk át egyből Svédországba komppal, hanem kicsit nézzük meg Helsingort, vagy legalább a Kronborg-kastélyt, mert ki tudja, hogy fogok e még arra járni valaha. Így megérkezve, egyből elindultunk a kastély fele, ami távolról is már jól látható. Ezzel az egész városnézősdi dologgal csak két bibi volt, az egyik, hogy végig cipeltük magunkkal a csomagjainkat, a másik pedig, hogy az időjárás se volt a legjobb, elég borús és szeles idő volt. Szél az persze állandó tényező, lévén, hogy tengerparton fekszik ez a kis 46000 lelket számláló városka (meg egy csomó lelketlen is biztos van).

Én azért rendíthetetlen voltam, ezért többször én vittem Viki csomagját is, amivel a lépkedés már nem volt olyan egyszerű. Továbbá hatalmas nagy szerencsékre csak nagy kerülővel lehet elmenni a kastélyhoz... A lényeg, hogy azért odaértünk és még levegőt is kaptunk. A várárokszerű mesterséges domborzati viszonyok egyből megtetszettek a kastély környékén, ezt a látványt csak fokozta a méltán oly híres kastély közelebbi látványa. 1580-as bővítés óta hívják Kronborg-kastélynak, de leginkább az tette híressé, hogy Shakespeare Hamlet című darabjának helyszíne. A színdarabot a mai napig rendszeresen előadják ott szabadtári színpadon.

El is kezdtük gyorsan körbejárni, mármint a kastélyt körbe. Sokáig nem jutottunk, a cuccokkal annyira nem volt izgalmas sétálni, úgyhogy lementünk a tengerpartra, letettük a csomagokat és kicsit járkáltunk a parton, gyűjtöttünk kagylókat, megérintettem a tengert szerintem életemben először Skandináviában és csináltunk egy csomó képet. Az idő ekkor pont jobbra is fordult, ami azt jelenti, hogy kisütött a nap. A szél meg hideggel meg a nap se tudott mit kezdeni. Ez után azért elmentünk a kastély mellett végig, hogy lássuk más szemszögből is, ahol láthattunk is ágyúimitációkat, illetve egy szépen lobogó dán zászlót. Majd megnéztük, hogy nyitva van e a kastély udvara, de sajnos zárva volt.

Abban a pillanatban már főleg azt gondoltam, de előtte is elég sokszor emlegettem Vikinek, amikor caplattunk a csomagjainkkal, hogy ide nem így kellett volna jönni, hanem csomagok nélkül, rászánva pár órát, nem csak így sebtében útközben. Bosszúságommal nem tudtam mit kezdeni, úgyhogy visszaindultunk a komphoz és a csomagok cipelésével vezettem le feszültségemet. Útközben azért megpihentünk egy szobornál, ami 3 táncoló hölgyről készült, aztán folytattuk az utunkat, közbe én azért egy-kétszer elmormoltam, hogy ide jobb lett volna átkompozni egyik nap és jobban megnézni. De a csattanó nektek már le van lőve ugyebár, de én akkor még nem tudtam, hogy 3 napra rá újból ott fogok járkálni, mégpedig úgy ahogy szerettem volna – csomagok nélkül. Ezen kívül a komphoz vezető utunkat kibővítettük egy kis kerülővel is és vettünk szeszesitalokat, mert főleg a tömények fele annyiba se kerülnek Dániában, mint Svédországban. Helsingborgból is oda járnak át rendszeresen bevásárolni és emiatt nagy táblákkal és akciókkal csalogatják a szeszturistákat, illetve van két kártyalehúzójuk, az egyik kimondottan svéd bankkártyákhoz. Én is vettem vodkát, illetve egy hatos pakk Carlsberget, Viki pedig borokat.

Komp gyakran megy, így gondoltuk megyünk az elsővel, amivel tudunk, nem néztük meg előre, hogy mikorra kell odamennünk. A szerencsénk az volt, hogy kicsit sietve pont el is értük az egyiket, így 1 percet se kellett várnunk. Jegyünk a kompra is szólt, mert Koppenhágába sikerült vonat-komp kombinációjú jegyet vennünk, ami olcsóbb volt, mint csak simán külön a vonatút. Jó volt megpihenni kicsit a nagy csónakon:), ami egyébként teljesen fényűző volt. Éttermek, kávézók, kilátók stb. és persze az elmaradhatatlan vámmentes bolt, amit minden egyes út alkalmával kirabolnak a vásárlók pénz segítségével. Ami viszont nagyon vicces, hogy a Helsingor-Helsingborg közötti távolságot a komp körülbelül 20-30 perc alatt teszi meg, de csak a fele útig, a dán oldalon lehet alkoholt venni (Dániában nincs Systembolaget, ott nem állami boltokban lehet csak alkoholt kapni = olcsóbb sokkal az alkohol), cigit és dohányárut pedig csak az út második felén, a svéd oldalon szabad (gondolom legfőképp snuss miatt, mert az Svédországban legális, Dániában viszont nem). A kikötés elmebeteg módon gyorsan megtörtént, a kompnak két szimmetriatengelye van, tehát ugyanolyan a hátulja-eleje így nem kell forgolódnia. Ezen kívül úgy néztem, hogy kiköt nagyjából (de azért elég pontosan kell neki) és utána befogják megfogó pofák közé és az utolsó centiket azzal állítják be és már nyílik is az összes ajtó és mehetnek a gépjárművek meg az emberek.

Innentől a fejlemények megtalálhatóak az előző bejegyzésben. Ezen kívül a következő napi Helsingborg városnézés is és a terv szerinti másnapi Malmö városnézős nap pedig a következő bejegyzés lesz. Malmö utáni napon viszont volt még egy teljes napunk, gondoltam Helsingborg úgyis elég nagy,(agglomerációkat is a városokhoz csatolva a negyedik legnagyobb Svédországban), így azon a plusz napon is majd Helsingborgba járkálunk – gondoltam én. Így is lett, így találtunk rá véletlenből az utcai piacra, amiről a stréber olvasóim már tudhatnak. Ezután még járkáltunk biciklivel, aztán egyszer csak Vikinek támadt egy nagyon jó ötlete. Mégpedig, hogy nem megyünk e át Helsingorbe, mert ott Helsingborgba már úgysem tudtunk nagyon semmi érdemlegeset csinálni. Nem is tudom, miért nem nekem jutott eszembe, de nem is ez a lényeg, hanem az hogy ezt az ötletet tovább is vittük, nem hagytuk eltűnni a süllyesztőben. Eredetileg azért gondoltuk, hogy útközbe nézzük meg Helsingort, mert azt hittük több ideig tart megnézni Helsingborgot, illetve nem tudtuk mennyire drága kompozni egyet oda-vissza potyára.

A következő ötlet már az volt, hogy biciklivel keljünk át, meg hogy mennyünk gyorsan a kompállomáshoz megkérdezni, hogy ez hogyan kivitelezhető, illetve mennyiért. Svéd pénztáros meg csak csodálkozott, amikor Viki megkérdezte, hogy mikor tudunk átmenni, illetve hogy olyan jegyet szeretnénk venni, amivel biciklivel is át tudunk és hogy ez mennyivel drágább. A pénztáros meg csak nézett, hogy miért lenne drágább... Úgyhogy egy petákkal se volt drágább, mint a gyalogos jegy, illetve olcsóbb ott átkelni, mint a Balatonon. A pénztáros még elmondta, hogy nekünk emiatt ugyanott és ugyanúgy kell mennünk, mint az autósoknak. Ezután én is halhatatlan svéd hősnek éreztem magam, mint Ghostrider és cikáztam az autók között 299km/h-val és leszabályzásig pörgetett motorral... nah jó nem, inkább furcsa volt a sok autós között és tipikusan autós placcon biciklivel közéjük vergődni és amúgy is maximum sebességünk szerintem nem lépte túl a 12,4 km/h-t a pedáltekergetés közepette. Magyarországon ilyen helyzetben szerintem jó eséllyel meghaltunk volna, de itt azért másképpen mennek a dolgok, főleg a biciklisekkel szemben, sokkal jobban odafigyelnek és udvariasabbak, türelmesebbek velük szemben.

Amikor beálltunk az egyik kocsis pénztárba, akkor fullra az jutott az eszembe, amikor három gépésztársammal beálltunk gyalogosan, futva a McDrive-hoz és brümmögtettük a képzeletbeli kocsit, sőt csikorogva álltunk meg és indultunk el, csak most véresen komolyan álltunk be biciklivel ahhoz a bizonyos pénztárhoz. Pénztárosnak persze nem volt furcsa, simán meg tudtuk venni a jegyet és mutatta, hogy a 13. sávban kell mennünk. Az a sáv külön csak a bicikliseknek volt, úgyhogy ezután gondoltuk jó helyen vagyunk, meg biztonságban. A kamionok mellett azért még mindig furcsán éreztük magunkat, de ez csak addig tartott ameddig nem jött több biciklis. Rajtunk kívül még két ember érezte magát mindenhatónak, és szeretett volna áttekerni a tengeren egyik országból a másikba. Zöld lámpánál pedig az ottani forgalomirányítók nekünk mutatták, hogy először, hogy mennyünk-mennyünk, így behajtottunk a komp feneketlen gyomrába. Egy kis időt is hagytak nekünk, utána engedték csak a kamionokat, akik dübörögve (,körülményekhez képest) beszáguldottak a kompba, aztán jöttek a kulturáltabban gépet hajtó autósok is. Mi meg leparkoltuk a bringát a legelejébe oldalra, ahova kocsi úgyse fér el és ezzel jól végezve dolgunkat felmentünk a luxuskörülmények közé. Most csomagok nélkül szabadabban tudtunk mozogni, úgyhogy ezt ki is használtuk.

Megérkezve Helsingorbe, ismét minket engedtek először, út szélén a kivezetőn végig volt egy kis rész a bicikliseknek, de amikor a kamionok közvetlenül mellettünk elszáguldoztak, akkor kicsit keskenynek éreztem a nekünk fenntartott helyet. Összességében azért szép dolog, hogy a biciklisekre tényleg mindig tekintettel vannak, gondolok itt a helyzetekre is meg az úthálózatra is. Be is jártuk még egyszer ugyanazt a kastélytúrát, de most dimenziókkal élvezetesebb volt az oda út, mert a csomagok miatti nehézségek helyett csak ülnünk kellett és tekerni. Az idő is szép volt, úgyhogy bár elsőre is tetszett Helsingor, akkor abban a pillanatban még egy fokkal megszépült a szememben. Hab a tortán, hogy most a kastély is nyitva volt, úgyhogy be tudtunk menni az udvarára. Ezután pedig leparkoltuk a félelmetes járműveinket és körbesétáltuk a kastélyt, hol a fal mellett, hol a tengerparton. Komolyan nagyon szép az egész környék, aki teheti mennyen el arrafele (,akár két viszonylag nagy csomaggal is).

Ezután visszapattantunk a nyeregbe és mentünk meghódítani a várost is. Bementünk a fősétáóutca elejéhez és ott ismét leparkoltunk. Ott aztán nagyot sétáltunk és nagyot ámultunk. Nagyon hangulatos kis sétálóutca volt és iszonyat jó boltokkal. Láttam igazi magyaros boltot is, regiment sonkával, szalonnával, kolbásszal és egyéb számomra íncsiklandozó dolgokkal, meg persze láttunk több sajtboltot végtelen fajta és féle sajttal, meg persze voltak az említett alkoholboltok is, illetve ott is bementünk a Tigerbe, ahol sok haszontalan dolgot lehet venni jó áron. Egyik cukrászda kirakatába pedig láttunk egy Budapest nevezetű sütit, aláírva, hogy a nap legjobb sütije. Sokféle halat is látni lehetett, azokat annyira nem nézegettem, a többség tudja, hogy miért.

Aztán újra gurulva folytattuk utunkat és elmentünk a vakvilágba körbejárni a városkát. Tényleg nem olyan nagy a város, biciklivel gyorsan kiértünk külsőbb részekhez is. Ami meghökkentő volt még nekem, hogy ott kijjebb láttam egy használtautó kereskedést, ahol a kirakott autó mindegyikénél feltűnően és egyértelműen kinn volt az ár, illetve ki volt nyitva a motorháztető, így egyből jobban meg tudják vizsgálni a kocsikat, akik épp szeretnék. Szerintem jó csalogató az ilyen, illetve hasznos is.

Sok járkálgatás után megéheztünk. úgyhogy visszamentünk a szépséges sétálóutcába és valami elfogadható kajáldát kerestünk. Másodszorra is ugyanúgy tetszett az az utca, talán a leghangulatosabb sétálóutca, amit láttam eddig itt Skandináviában. Gyorsan szerettünk volna valamit legyűrni a hasunkba aztán folytatni utunkat, úgyhogy végül egy olcsó kebabosnál kötöttünk ki, ahol vettünk két pitát. Majdnem ott kellett maradnunk mosogatni is, a patkányhús feldolgozó részlegükkel közvetlen szomszédságban, ugyanis kiderült, hogy nem tudunk fizetni se az én bankkártyámmal, se a Vikiével. Számomra nagyon meglepő módon, csak dán kártyával lehetett fizetni. Ez nem az egyetlen ilyen hely ott, mert ahol pár nappal előtte vettük a szeszes italainkat, ott is a két kártyalehúzó közül az egyiket csak dán kártyával lehetett használni. Amikor viszont kiderült a kebabosnál, hogy nem tudjuk használni egyik kártyát sem, akkor egy pillanatra megfagyott a levegő körülöttünk. Átgondoltam, hogy mit lehetne tenni most, forintom nem volt, pedig azt biztos elfogadta volna, euróm se, de még csak svéd korona is alig. Vikinél meg ugyanígy szinte semmi készpénz. Szerencsénkre viszont elfogadta a svéd koronát, annyi meg még pont volt nálunk. Utána kiszámoltam és teljesen korrektül számolta át a dán koronából. Otthon ilyen kiszolgáltatott helyzetben kíváncsi lettem volna, hogy osztottak szoroztak volna ilyen esetben. Az életünk megmenekült, sőt éhen se haltunk, mert elmajszoltuk a két kebabot.

Ezután még sétáltunk kicsit, aztán mentünk vissza Ghostriderkedni a kocsik meg kamionok közé. Megint minket engedtek először és nem uszították ránk a gázolajzabálókat egyből. Nah gyerekek így kell biciklivel közlekedni tengeren két ország között! Egyébként hatalmas móka volt, így elmesélés alapján gondolom nem tűnik annyira annak, mint amennyire volt valójában. Egyébként rengeteg kép készült, ezeket is mind megtalálhatjátok a Facebook közösségi portálon, tudjátok olyan, mint a magyar Iwiw (csak mer volt kérdés többször, hogy hol találhatóak meg a képek, utána pedig hogy mi az a Facebook). Kép szerintem tényleg mindenről van, amit leírtam, a kastélytól a kompig, a Budapest sütiig mindenről. Halsingborgot már halálra dícslértem előző bejegyzésben, de mint látjátok van még egy előnye, amit csak most akartam elmondani ezután a bejegyzés után. Ez pedig az, hogy közel van Dánia, ami egy végtelen olcsó szeszforrás a svédeknek, csak át kell kompozniuk. Ezzel még egy svéd negatívum megoldva.

A dél-skandináviai beszámolóm folytatódik, mégpedig egy utolsó bejegyzéssel, Malmöről. Ha minden jól megy, még ma olvashattok erről is! 

Hej Hej!

Hűűűű de komoly a lemaradásom az élménybeszámolóimmal. Gyorsan pótolok is egyet, mégpedig Helsingborgról. Remélem mindenki örömmel fog olvasni egy kis komolytalanságot így vasárnap a jajjdenagyonkomoly választás után...

Ez igazából Koppenhágai bejegyzés folytatása is, meg nem is. Mindjárt megtudjátok, hogy miért. Koppenhágából 23.-án indultunk útnak a bicikliszerelés után teli hassal, hála a vendéglátóinknak. A szerencsénk még az volt, hogy az utolsó pillanatban, amikor épp az első lépcsőfordulót hagytuk el a meghitt elbúcsúzás után, akkor kérdeztem rá, hogy jól gondolom e, hogy hova kell állnom a buszmegállóba. Nah ez volt aztán a többszörösen összetett mondat, de ne kanyarodjunk el már pár sor után. Kiderült, hogy teljesen rosszul gondolom, a buszmegálló megvan hogy melyik, csak az irány nincs. Meg voltam győződve arról, hogy pont a másik irányba kell menni, hogy miért, fogalmam sincs. Még ha az utolsó utáni pillanatban is, de azért időben kiderült ez a fránya tévedésem. Hála nekik jó helyen vártuk a buszt, fel is szálltunk, de ezután se voltunk sokkal okosabbak. Nem nagyon tudtuk, hol is szálljunk le és egyik megállóba feltűnően sokan leszálltak, bocsánat pontosítok, rajtunk kívül mindenki leszállt, úgyhogy nem tudtuk, hogy most a végállomásnál vagyunk, vagy ennyire hű de izgi dolog van ott (nah jó bevallom ezt csak most találtam ki), úgyhogy megkérdeztük a bevándorló buszsofőrt. Mondtuk, hogy mit szeretnénk, mit keresünk, ő meg mondta, hogy a megfelelő vonatra fel tudunk szállni, ha leszállunk és erre meg arra meg amarra megyünk. Nah ezt az erre-arra-amarra utat megtettük, így sikerült elérnünk a vonatot, amelyiket akartuk. Szép sok mindent akartam írni Helsingborgról, de már megint csak pötyögöm a karaktereket, de nem arról amiről kéne, úgyhogy most hagyjuk ki a vonatút részletezését. Ez most jól hangzott? Mert csak azért mondtam, hogy így 2,5 hét távlatából nem is igazán emlékszem arra az útra. Kb. annyi maradt meg, hogy az állomáson integettem egy tök aranyos kisgyereknek elég sokszor, ő meg mindig nevetett ezen. Úgyhogy most a bejegyzés szerint teleportáltunk egyet Helsingorbe. Helsingor-Helsingborg dán-svéd páros egymással szemben pár kilométerre egymástól. Ebből adódóan sűrű kompforgalom van a két város között, így mi is ezt vettük igénybe annak érdekébe, hogy eljussunk Helsingborgba. Most jön a bekezdés elejéhez a magyarázat. Koppenhága után igazából Helsingor következett, mármint városnézés szempontjából, de erről egy másik bejegyzésben később. Hogy miért, az majd kiderül később, most hagyok itt egy fekete foltot a sztoriba, hadd kíváncsiskodjon mindenki. Ezzel be is fejezem ezt a bekezdést, a kompútról is majd a Helsingorös bejegyzésben írok.

Szóval egyszer csak úgy kikötöttünk Helsingborgba. Az idő szeles volt, de a Taft azért tartott, a nap sütött. Viki viszonylag otthonosan mozog Helsingborgba, úgyhogy nem voltunk elveszve. Vettünk is gyorsan ottani buszkártyát, aztán mentünk a megállóba. Várakozás szempontjából az a város se jobb, mint Linköping, a megfelelő buszra több mint 20 percet kellett várnunk. Viki ki is használta és elugrott gyorsan a mekibe venni egy csibeburit az éhes pocinknak. Nah jó nem írok több ilyet. Szóval... felszállcsikáztunk a buszcsira aztán megkércsiztük a buszsofcsit, hogy lécci má húzcsikázzon le Vikcinek meg nekem is jegycsit a kárcsinkról. Ezt meg is tette az úr, úgyhogy robogtunk a szállásunk felé.

Szállásért köszönet jár Viki apukájának, ugyanis neki ott van lakása és ott él pár éve, ha Svédországban van és ott tudtunk megszállni pár napra. A sok egyforma között, amikor megtaláltuk a megfelelőt, akkor konstatáltam, hogy milyen szép kis hangulatos lakás. Nekem magyaros volt, de lehet ilyen egy tipikus svéd lakásbelső is, csak erről én még nem tudok. Otthonos volt, meg komfortos, meg volt mindent, amire csak szükségünk volt. Odafelé úton végig kajáról beszélgettünk, ki mit kíván. Szerencsénkre van ott két bicikli, az egyiket csak fel kellett pumpálni, másikat meg előbányászni a tárolóból. Pumpát nem találtunk, enni viszont még aznap akartunk, úgyhogy mentünk boltba egy biciklivel ketten. A bolt pár percnyire volt, úgyhogy nem volt nagy kihívás eltekerni. Megbeszélés után taco-ba egyeztünk meg Vikivel, úgyhogy vettünk hozzá kellékeket, meg egy adag lekvárt. A lekvárra Koppenhágába akadtunk rá, de nagyon. Visszaérkezve a lakásba neki is álltunk gyorsan-frissen megcsinálni a vacsoránkat, ami igencsak pazar látványt nyújtott, mikor kész lett. Be is nyomtuk felét, másik felét meg meghagytuk másnapra. Ezután következett a Kánaán maga. Leírtam nektek, hogy Koppenhágába milyen fürdőszobánk volt. Nah Helsingborgba a kád volt pont akkora, mint ott az egész fürdőszoba. És hogy ezt még fokozzam, még bugyborékolni is tudott. Azaz ez nem igaz, mert a vizet keringette, de iszonyatosan pihentető volt a sok járkálás és a nanométeres többnapos fürdőszoba használat után.

Kialudva magunkat, másnap mentünk várost nézni. Délre szolgálatra kész állapotba hoztuk a két biciklit, így tekerve indultunk neki. Vikinek féke annyira nem volt jó, úgyhogy csak óvatosan mentünk a hangulatos kis házak közötti meredek lejtőn. Meg is álltunk pózolni egyet egy hangulatos háznál, meg egy gömb alakú szobornál. Onnan már csak egy köpésnyire volt a belvárosi sétálóutca. Nah jó, itt inkább nem mondom, hogy köpésnyire, mert valami iszonyat undorító módon köpköd itt a népség az utcán, és ami tényleg kicsapta nálam a biztosítékot, hogy a legszaftosabbat eddig egy csajtól láthattam, hallhattam. Nah de térjünk vissza a sétálóutcára. Bár kimondottan arról sokat nem tudok mondani, tetszettek a házikók meg úgy maga az utca, de mégiscsak egy átlagos sétálóutca volt. Virágnak ennyire már rég örültem, márpedig ott volt egy rakás, főleg tulipán. Itt Linköpingbe még mindig semmi jele a tavasznak, ott lenn meg teljesen más dimenziókba mennek a dolgok. Ezután ha láttunk egy szobrot, vagy csak egy megnyírt bokrot, akkor azonnal kattogott a fényképezőgép, szóval meg lett örökítve minden. Aztán jött a legjobb rész, mégpedig leértünk a tengerpartra. Hűűű, nah most leszek gondban, de próbáljatok elképzelni minden szépet és jót, mert olyan volt. Pont a kis hajóknak szánt kikötőnél kötöttünk ki, persze csak képletesen, aztán mentünk vissza a város fele a tengerpart mentén. Szép nagyon és ezt még megfűszerezte egy kis romantikázás a parton a Vikivel. Tényleg nagyon hangulatos és Dél-Svédország ugyanúgy egy kicsit más minden másik svéd részhez képest, mint a többi. Északon a svédországi rendezettség és jólét nyitott emberekkel volt még jobb, dél pedig az említett rendezettséggel és jóléttel keveredett a tengerpart hangulatával és szépségével. Jó kis hely, de tényleg!

Miután pózoltam az összes skandináviai ország zászlójával meg minden szoborral, hajóval, meg kutya kakival (ez is igaz, mert egy sem volt), mentünk tovább egy másik térre, be a szárazföld fele. Nah és mit láttunk út közben? Aki arra tippelt, hogy elektromos autók „benzinkútját” az ügyes volt és eltalálta. Volt ott ugyanis egy hely a parkolóban, ahol megállni tilos volt, kivéve elektromos autóknak, mert ott rá tudják kötni a kocsijukat az elektromos hálózatra. Persze ingyen és bérmentve. Most az jutott eszembe, hogy nálunk az a hely mindig foglalt lenne, mert ott porszívóznák ki a kocsit, vagy töltenék fel a telefonjukat. Nah mindegy, jó volt látni, hogy ilyen is van már valahol. Kép persze erről is készült.

Igazából általában nem tudtam, hogy mit látok, mármint láttam szép épületeket, szobrokat, de a történelmi hátterükről semmit sem tudok. A szememet azért legeltettem a szebbnél-szebb épületeken, szobrokon, tereken, táblákon. Imádom, hogy itt divat, hogy egy táblacsőre felraknak 30 irányt jelző táblát. Ilyennel találkoztam az egyetemen is, ahol 30 nagy városnév van megjelölve, hogy milyen távol vannak és persze hogy melyik irányba. De ne Mari néni reklámtábláját képzeljétek el, hanem minden kontinensről városokat. A helsingborgi említett verzió pedig látnivalókat mutatott, hogy mi merre van.

Ezután bevettük a várat, már csak azért is érdemes volt felsétálni, mert onnan volt a legjobb kilátás. Látni lehetett Helsingborg javát, a mögötte elterülő tengerrel, illetve a szembe lévő Dániát is láthattuk. Nyelv aktképek ott is készültek, aztán mentünk tovább a sétálóutcán a másik irányba. Viki nagy lelkesen már előtte is nagyon mondta nekem, hogy Helsingborgba van egy magyar étterem, meg is néztük a honlapját. Minden fel volt tüntetve svédül is meg magyarul is, illetve nem egy ételt láttam, ami svéd étel, de magyaros módra. Meg persze voltak teljesen csak tipikus magyar ételek is az étlapon. Nah ezt az éttermet meg is néztük élőben is. Jó volt látni utcán a két lengedező magyar zászlót és olvasni magyar nyelven dolgokat a kirakatban. Ezután egy parkon át a város egy másik részére mentünk, de ekkorra már igencsak megéheztünk. Ekkor pillantottam meg Max-ot. Röviden a Max az az itteni McDonald’s és mindig ki akartam próbálni, hogy mennyivel másabb, de én Max-ot eddig csak város külső részén láttam, ami nekem soha nem esett útba. Helsingborgba viszont ezt is ki tudtam próbálni és higgyétek el tényleg igaz, hogy jobb, mint a McDonald’s. Sokkal háziasabb és sokkal kevésbé műanyag érzetű az egész. Kaja közben úgy döntöttünk, hogy egy másik útvonalon visszamegyünk a központba letett biciklijeinkhez és a part mentén eltekerünk távolabbra. Így is tettünk.

Megint jön a tengerpartos jelenet, amit nem tudok leírni, de nagy öröm volt a tükörsima és széles tengerparti úton biciklizni közvetlenül a homokos tengerpart mellett. Az látszott, hogy a homokot úgy hordták oda, de attól még a lényeg ugyanaz. Végig voltak fából készült napozóágyak a part mentén és a kiépített part vége fele le is hemperedtünk az egyikbe. Ott aztán élveztük a napsütéses, kicsit szeles tengerparti feelinget, tengerparti illattal megfűszerezve, talán csak egy dolog volt illúzióromboló, hogy mindezt nyakig kabátban tettük. Sebaj, Svédország már csak ilyen, ez már nem tudja elrontani a kedvemet. Romantikázás 2.0 után mentünk haza és Vikiről néztem gyerekkori képeket. A számomra top 3 képet le is fényképeztem, a többivel együtt az is megtalálható Facebookon. Ennyit arról a napról, jah még annyit, mert nem mondtam pár sorral feljebb: a kád tényleg nagyon király. Másnap aztán következett a nagyon vicces következő fekete folt, ígérem ezekről a foltokról fog szólni majd a következő bejegyzés.

Egyéb érdekesség: magyart tényleg mindenhol látni. Egyik helsingborgi nap, amikor elmentünk vásárolni, akkor a sorban mögöttünk magyarok álltak. Mi Vikivel persze beszéltünk egy csomót magyarul, de ők semmit nem szóltak hozzánk, így amikor később megtudtuk, hogy ők is magyarok, akkor nem szóltunk hozzájuk mi sem. Úgy látszik, nekik nem volt olyan izgi, hogy mi is magyarok vagyunk. A másik pedig akkor volt, amikor elmentünk piacra. Nah jó tök véletlenül találtunk rá arra a piacra és jó volt látni újból utcai vásárt, utcai árusokkal. Találtam is hegyes, csípős, zöld paprikát, vettem is egyből. Ilyet máshol nem találni itt kint. Viki meg avokádót vett, és amikor álltunk sorba, hogy fizessünk, akkor arra lettem figyelmes, hogy egy idős úr nagyon stíröl engem. Nem tudtam mire vélni, aztán megszólalt magyarul. Kb. egyből azt kérdezte, hogy kik vagyunk, mert hogy minket még nem látott. Ez után kiderítettem, hogy ő már több 10 éve ott lakik és tud szinte mindegyik magyarról (nem kevés van) és ezért nézett minket annyira, mert minket még sosem látott. Meg elmondta, hogy mennyire és miért szeret ott lakni, amivel egyet is tudok érteni vele.

Összességében Dél-Svédországról is az a véleményem, hogy más mint Svédország többi része és ezt most a szó legpozitívabb értelmében mondom. Ugyanis Helsingborg nekem iszonyatosan tetszett, bennem ez a város marad meg Svédország legszebb és legélhetőbb városának. Kattintani azért ne legyetek restek ezután se a blogomra, mert a dél-skandináviai kalandjaimnak ezzel nincs vége. Egyik teljes napot eltöltöttünk Malmőben is, illetve jönnek azok a bizonyos kimaradt részek is.

Remélem mostanra mindenki lenyugodott a választási téboly közepette, bár most talán nem volt olyan elvetemült a kampányidőszak, mint 4; 8; 12 éve. Ha viszont olyan volt, mint szokott, akkor örülök, hogy inkább itt lehettem. Demokratikus kötelességemmel pedig nem éltem, ezért elnézést kérek mindenkitől! 300 SEK-et és fél napot nem ért meg nekem ez a választás, ugyanis el kellett volna mennem ehhez Stockholmba. Remélem ti azért döntöttetek és ikszeltetek. Holnap újra jelentkezem, addig kommenteljetek szorgosan! 

Hej Hej!

Ismételten egy rakás emlékkel és élménnyel gazdagodtam a márciusi kirándulás jóvoltából. Ebben a bejegyzésben megpróbálom összeszedni Koppenhágához és Christianiahoz fűződő élményeimet...

Skandinávia északi részét már felfedeztem decemberben, közepével folyamatosan ismerkedem és végre a déli részből is láthattam dolgokat, gyűjthettem tapasztalatokat és emlékeket. Indulás előtt izgatottan vártam az utazást, mert nagyon kíváncsi voltam Koppenhágára, ugyanis ott még sosem jártam. Jó persze amikor beteg módon busszal jöttem ki, akkor érintettük Koppenhágát is, de huszonvalahány óra utazás után nem nagyon törődik már az ember azzal, hogy épp melyik városon megy keresztül. Nem beszélve arról, hogy ugyebár csak átutaztunk rajta. Már megint arról beszélek, amiről nem kéne...

A lényeg, hogy Alex barátomhoz és a barátnőjéhez Diához mentünk 20.-án Koppenhágába Vikivel közösen vonattal. A tőlem megszokható, be nem áll a szám stílusban szeretnék most erről írni kicsit bővebben, mint Alex a blogukban.

A vonat szuper volt, nem csak a tisztaság és a kényelem miatt, hanem azért is, mert mindig izgatott vagyok amikor X2000-sel utazhatok, mert ennek a vonatnak a végsebessége 200 km/h és nagyon simán siklik (nem zötyög). Ennek köszönhetően az út Linköpingből Koppenhágába csak 3,5 óra volt. Mi azért Vikivel jó magyarok módjára felkészültünk erre a hatalmas utazásra szendvicsekkel, itókával. Az állomáson várnunk kellett fél órát és ebben a fél órában mit találtam a Pressbyranban... nah mit... angol Top Gear autósújságot. Már sokszor sasoltam az újságárusokat, hogy hátha találok angol nyelvű autósújságot, de hogy pont Top Gear-t tudtam venni, az maga volt a Kánaán. Imádom a tévés műsorukat, és most már mondhatom, hogy az újságukat is ugyannyira. Megint arról beszélek, amiről nem kéne ilyen sokat… De azért egy érdekességet még nem hagyhatok ki. Szerintem tipikusan magyar szokás, hogy csomagol az ember magának kaját az útra és amikor még csak az állomáson az álló vonaton sikerül elfoglalni helyét, még az indulása előtt elkezd már szöszmötölni és enni. Nah mi ezt úgy fokoztuk, hogy az állomás épületében a vonatra várva már megtettük ezt a kedves magyar szokást, fel se kellett szállnunk hozzá a vonatra. Az út egyébként jó volt, már amennyire egy vonatút lehet. Jó, hogy mindig kulturált és tiszta a WC, ezt használtam is kb. 3-szor a két söröm elfogyasztása után.

Az időjárásról annyit, hogy indulás előtt megnéztük a neten az előrejelzést és végig esőzést, vagy durva esőzést jósoltak az egész utunkra. El is kenődtünk egy kicsit, hogy így azért nem lesz olyan mókás várost nézni, meg gondoltam, hogy majd az új helyeket amiket látni fogok biztos nem fogom megszeretni az időjárás miatt. Mese nem volt, mert jegyünk megvolt, úgyhogy csak bizakodtunk. A vonatos utazásunk felénél el is kezdett szakadni az eső, és ahogy esett az eső, úgy a jó kedvünknek a szintje is zuhant a béka vizes segge alá. Nálam a mélypontot akkor érte ez el, amikor az én látatlanba is kedvenc hidamon robogtunk át szélsebesen, mégpedig a Öresund hídon. Ez egy fantasztikus mérnöki teljesítmény, építmény a szememben, amit feltétlenül szerettem volna látni. Hogy láttam e, arról majd később, de átmenni rajta mindenképpen átmentem vonattal. A probléma az volt, hogy szakadt az eső és köd volt, így sok mindent nem láttam, sőt gyakorlatilag semmi. Emlékem csupán annyi, hogy láttam néha, hogy milyen mélyen van alattunk a tenger, szóval legalább azt megtapasztaltam, hogy tényleg bazi magasan fut a hídpálya. Ezután teljes elkeseredettségemből és személyi válságomból próbáltam kilépni és inkább a közeli jövőre koncentrálni.

Egyébként az egész úton mondtam a Vikinek, hogy figyeld meg, hogy szép időnk lesz. Szóval nem kicsit pozitívan álltam hozzá az úthoz, erről egy rajz is tanúskodik. A vonaton unalmamban rajzoltam a telefonomba egy képet, amin egy vonat szerepelt Copenhaga vasúti pályaudvar felirattal és épülettel, két pár emberrel, akik örülnek egymásnak, illetve egy idióta közülük magyar zászlót lenget a kezében és fent az égen süt hétágra, vagyis pontosan 15 ágra a nap. Aki azt gondolja, hogy a jövőt próbáltam ábrázolni annak most igaza van.

Tényleg megvolt a magyar zászló, gondoltuk majd azt lengetjük kedvesen az állomáson, akkor garantáltan meg fogjuk találni egymást, illetve szerintem mókás is az ilyen. Készültem is a zászlóval a kezemben, amikor szálltunk le a vonatról és néztem körbe, hogy vajon melyik irányba fogom megpillantani Diát és Alexet. Éreztem, hogy valami nem stimmel, mert bár kicsit késett is a vonatunk, de sehol nem láttam az említett embereket. Azért zászlólengetést nem hagytam ki, az kellett, még ha nem is volt közönsége. Hívtam is őket, hogy most mi van, meg merre mennyünk fel: a felüljáró felé vagy az épület felé, ezután a következő kérdést hallottam: „Miért ti melyik állomáson vagytok?”. A lényeg, hogy tényleg különböző állomáson vártunk egymásra, mi a központi pályaudvaron szálltunk le, és mint kiderült egyel később kellett volna. No para, ez is csak egy pár perces kellemetlenség, szerencsére Diáéknak a jegyük még érvényes volt 1 óráig. El is jöttek oda, ahol mi szálltunk le és utána sikerült a magyar zászlóval való találkozás.

A szó pozitív értelmében, de fura volt őket látni. Nekem itt kinn mindig be van programozva az agyam, hogy meddig nem láthatom egyik otthoni ismerősemet se. Jelen esetben az agyamban az volt, hogy kb. június közepéig nem láthatok senkit. Ez a programozósdi szerintem azért jó, mert tényleg így vagyok felkészülve, így nincs honvágyam se emiatt. Nah ez a program összeomlott, hogy láttam őket akkor. Emiatt a furcsaság, de örültem nekik nagyon. Körülbelül ott az állomáson vesztettem el a kontrolt az állkapcsom izmai felett is, mert ott kinyílt a szám és onnantól kezdve tátott szájjal figyeltem mindent körülöttem. Szeretek minden kis hülyeséget megfigyelni, ha új helyen vagyok. Ejjj, hogy mindig moderálnom kell magam, hogy elkalandozok erre-arra, egy rakást írtam már, de Koppenhágáról még mindig szinte semmit... :D

Szóval kezdődött az egész azzal, hogy váltottam pénzt, aztán vettünk 10-es gyűjtőt az ottani tömegközlekedéshez. Harmadszorra meg is találtuk a megfelelő irányt, bár kiderült, hogy elsőre is jó volt, csak mi ezt akkor még nem tudtuk. Hév és metró keresztezéséből lett vonatra felszálltunk és mentünk azzal Alexék szállása felé. Itt az első érdekesség, ezen a közlekedési eszközön biciklis rész is volt. Szerintem nem kicsit király, hogy gondolnak erre, hogy például külső részről bejön az emberke a biciklijével és utána a városban benn, vagy akár a külső részen tud erre-arra menni vagy akár hazamenni biciklivel. A szerelvény amúgy kb. másfélszer szélesebb volt, mint nálunk bármelyik vonat és teljesen modern volt. Sőt, bocsi de nem hagyhatom ki: svédiesen szép volt.:P Egyébként nem ez volt az első emlék, hanem az hogy már a vonatból is néztük, hogy mennyire csúnya és fura, hogy mindenhol graffitit látni. Tényleg mintha Magyarországon lettünk volna annyira olyan volt, és több hónap teljesen graffiti mentes Svédország után nem szép és furcsa látvány volt. Megpróbálom azért nem összehasonlítgatni az országokat ígérem. A másik pedig, hogy külföldi kártyámmal nem tudtunk jegyet venni automatából és egy megkérdezett dántól meg is tudtuk, hogy azért mert csak dán kártyával lehet azt használni. Dia azt mondta, hogy valahogy pedig lehet magyar kártyával is használni, de ettől függetlenül sokszor jártunk tényleg úgy Dániában, főleg Helsingorben, hogy nem tudtuk használni a magyar, vagy svéd bankkártyánkat.

Kis séta után megérkeztünk Alexék lakásába, ahol egy dán csajjal laknak közösen és van külön szobájuk, illetve egy dolgozó szoba szerűség is van, ami a mi hálószobánk lett ideiglenesen. Ezen kívül a lakáshoz tartozik egy viszonylag nagy nappali is, illetve egy teljesen felszerelt konyha is. Tényleg szerencsésen kifogták azt a szállást. Aki olvassa Alex blogját is annak nem lesz új, de azért itt elmondom, hogy a fürdő viszont katasztrofális. Szívesen mondanám hogy túlzok, de sajnos nem. Diáéktól tudom, hogy ez Dániába teljesen normálisnak mondható, de amúgy teljesen normálatlan. A sok hülye ökör, például egy 80 négyzetméteres lakáshoz, aminek csak a nappalija mondjuk 25 négyzetméteres, ahhoz tartozik egy 1,5 négyzetméteres fürdőszoba. A poén, hogy abban a lakásban a fürdő már így is nagyobb volt, mint amekkora volt előző szállásuknál, ahol gyakorlatilag teljesen a wc felett kellett zuhanyozni. Amiről viszont nekem is vannak most már élményeim, az úgy nézett ki, hogy egy másfél mosdókagyló széles szobának egyik felébe be van rakva mosdó- a másik felébe a WC-kagyló és a közte lévő minimális helyen lehet zuhanyozni és csókolom, ennyi. A zuhanyrózsa gyakorlatilag egy cső volt, körbe behúzva a zuhanyfüggönyt a függöny érintette a mosdó- és a WC-kagylót is, úgyhogy gondolhatjátok, mennyi hely van. Értem én, hogy más kultúra, de nagyon furcsa, hogy nem igényelnek legalább egy kicsivel komfortosabb fürdőszobát. Ott tartózkodásom után, ha megkérdeznék, hogy mit tudnék legnehezebben megszokni Dániában, akkor egyértelműen azt mondanám, hogy a fürdőszobát. Egy csomó kihasználatlan hely van a lakásban és plusz egy négyzetméternyi fürdővel már 6-szor komfortosabb lenne. Nah mindegy, nem ragozom tovább, de tényleg nagyon furcsa és mindig minden tiszta víz a fürdőben emiatt. Minden rosszban van valami jó: gyakorlatilag állandóan takarítva van az egész fürdőszoba.

Miután elfoglaltuk a hideg szobánkat a matraccal, utána kitűnő házigazdához illendően megvendégeltek minket finom meleg és friss vacsorával. Korgó gyomrok zaját ezután a paprikás krumpli kanalazása váltotta fel, utána pedig jóllakott sóhajtozások zaja illetve sörösüvegek összekoccanása, „egészségedre” jelmondat közepette. A kaja tényleg finom volt, egy csipetnyi hozzáadott sóval pedig tökéletes.

A terv az volt, hogy megyünk este Erasmus buliba. Meg is örültem e hír hallatán, mert kíváncsi voltam, hogy ott vajon milyen lehet egy Erasmus buli. Google maps barátunkkal tudtuk is, hogy hova kell menni és busszal meg is közelítettük amennyire csak tudtuk. Aztán valami nem stimmelt, egy hátsó zárt bejáratnál lyukadtunk ki. Kis kérdezősködés után ráleltünk azért a megfelelő helyre, ahol végül is nem tipikus Erasmus buli volt, úgyhogy nem is abból fogom leszűrni hogy milyen a cserediákélet Koppenhágában. Ami viszont biztos, hogy életem valaha volt legolcsóbb Erasmus bulija volt és lesz is szerintem. Ez egy kisebb helyen lévő buli volt, ingyen bejutottunk, mert időbe mentünk és a ruhatár is ingyen volt. Ha mindez nem elég, akkor mondanám el azt, hogy még a sör is ingyen volt 10 és 11 között. Ez azért nem kicsit durván jó. Gyorsan magunkhoz is vettünk annyi sört, amennyit csak bírtunk. Fél 12-re zsúfolásig lett a hely, tényleg nem volt nagy hely, úgyhogy annak minden négyzetméterét szépen kitöltötték a cserediákok. Homoszexuális vizuális élménnyel ott is gazdagodtam, két csávó a színpad előtt pajkosan jártak egymás szájában. Ezután az ingyen sört nem kívántam már annyira, mint előtte, de azért csak-csak lecsúsztak. Amit viszont kicsit sajnálok, hogy fáradtak voltunk mind a négyen, illetve Vikit nem akartam otthagyni egyedül, pedig erős ismerkedési kényszerem volt aznap este. Kíváncsi lettem volna ottani diákokra, de csak két emberrel elegyedtem szóba, velük is csak pár szó erejéig. WC-nél sorbaállás közben például egy franciát győztem meg arról, hogy Görögország rohadtul nem szomszédos országa Magyarországnak. Szerintem a gyereknek az agyában lévő térképet ezzel jól összekevertem, legalábbis a nagyon értelmes tekintete is erről árulkodott.:P Nem is tudom meddig voltunk a buliba, kicsi nyugdíjas táncolás után eltettük magunkat inkább holnapra, hosszú városnézős nap várt ránk. A buli végül is jó volt, meg örültem, hogy Alexékkal együtt tölthettük az estét Koppenhágában.

Az oda és visszajutás közben is néztem mindent az utcán, amit csak tudtam és már akkor megfogalmazódott bennem, hogy nagy város létére mégis mennyire biciklibarát város. Egyébként a világ 3. legbiciklibarátabb (ez de szép szó) helye Koppenhága. Amit tényleg nem vonok kérdőre. Aznap este elsétáltunk Tivoli bejárata előtt is, talán már ti is hallottatok erről a nagyon híres koppenhágai vidámparkról. Már a bejárata is csodálatos és bár sötét volt és esett is, de benézve a parkba egyből boldogabb lettem és gyereknek éreztem magam tőle. Mi lenne, ha egyszer bejutnék oda nappal és ki is tudnám próbálni a dolgokat... Egyébként egész koppenhágai kiruccanásunkkor csak az első este esett az eső, mindig vagy borús, szeles idő volt, vagy sütött a nap, ami azért mérföldekkel jobb, mint amire számítottunk.

Másnap aztán következett az egész napos városnézés. Elkezdtük róni a kilométereket sétálva és csak úgy kattogott a fényképezőgépem egyfolytában. Jó persze ez az én túlbuzgóságomnak is köszönhető volt, de tényleg sok szépet láttunk.:) Oroszlánszoborral, templommal, utcákkal való pózolás után meg is érkeztünk az első tóhoz. Egy rakás tó, csatorna, folyócska és egyéb vízforrás van Koppenhágába, ami nekem nagyon tetszik. Itt aztán elkezdtük etetni a mindenféle szárnyas állatokat. Viki ragyogó szemekkel és kivirult arccal érezhette magát újból gyereknek akkor és ott. Aztán mentünk tovább, ekkor láttuk az egyik egyetemi épületet, majd az állomást ahol le kellett volna szállnunk, különböző nagykövetségeket, biciklitengereket, valami svéd épületet, fagyott folyón álló megbolondult madarat, majd kiértünk a tengerpartra. Elsőre meg is néztük a fő attrakciót, Dánia első számú jelképét a Kis hableányt. Mint kiderült hatalmas mákunk volt, mert pár napra rá a sziklán üldögélő kis hableány elhagyta helyét életében először. A szobrot ugyanis vitték, sőt szerintem ebben a percben is viszik Kínába, mert a sanghaji világkiállításon lesz látható a dániai pavilonnál. Aki épp arra jár, az ott is meg tudja nézni majd. Ezután folytattuk utunkat, és sok szép dolgot láthattunk még aznap délután a félig felhős félig napsütéses időben. Egy hajó kikötése után, letaperoltam jó szokásomhoz híven egy régi mechanikus tengeri darut is, majd láttuk az operaházat is a kikötő felöl.

Majd egy kert nézegetése közbe jutott eszébe Diának, hogy 15 perce kezdődött a mindennapi királyi őrségváltás és elmentünk hátha tart még. Szerintem pont a legunalmasabb részről maradtunk le, mert a következő 5-10 perc is unalmas volt. Csak cserélgették le egyesével az emberkéket a kapuk mellől. Aztán a rendőrök terelgették a jónépet, hogy hova szabad állni és hova nem, gondoltuk végre következik valami izgi is. Így is lett, kezdtek bevonulni sorba a katonák, katonás fegyelemmel ugyebár. Aztán jött a rezes katona banda meg a dobosok, ők is felsorakoztak aztán tettek egy kört. Nah jó ez a kör egy hatalmas kör volt, és eltartott kb. fél óráig amíg körbeértek és nagyon ünnepien tették mindezt. Fényképeztem egy rakást, még mindig jó kis móka az ilyen a 21. században is. Lehet, hogy a királynő is végignézte velem együtt az egész ceremóniát, mert a zászló fenn volt, azaz a királynő ott tartózkodott. Ezután következett a kötelező pózolás egy mozdulatlan őrrel, katonával a bejárat mellett. Alex pont közölte velem előtte, hogy valahol olvasta, hogy nem léphet fel sehogy a katona, csak figyelmeztethet egészen 8 alkalomig és csak utánna. Nah én ki is próbáltam mikor figyelmeztet, azaz csak szerettem volna közelebb állni mellé egy kép erejéig. Lassan odasomfordáltam és persze hogy arra az oldalára, amelyik oldalon a fegyvere volt. Amikor kb. 30 centire voltam tőle, leütötte a fegyverét a macskakőre. Nah én ebben a pillanatban már barnára színeztem a nadrágom hátsó felét, tényleg ijesztő volt. Meg persze rám nézett és mondott is valamit, gőzöm sincs hogy mit, de az volt az első figyelmeztetés. A másodikat inkább nem vártam meg és mentünk tovább.

Ezután még sétáltunk a belvárosban, aztán elértünk Nyhavn részhez. Szerintem az a legszebb része Koppenhágának. Középen csatorna hajókkal, két oldalt pedig sétálóutca nagyon régi, hangulatos házakkal és mindenhol kiülős vendéglátó egység. Sok helyen látni hasonlót, de engem még mindig magával ragad az ilyen. Ennek van egy tipikus hangulata, amit még nem sikerült megunnom. Aznapra még volt egy-két apróbb érdekesség. Például az egyik téren egy feka gyerek egy csajjal olyan zenét nyomtak, hogy csak na, illetve elmentünk Tigerbe. Ez olyan mint a 100 forintos bolt otthon, csak sokkal jobb. Csomó mindent hasznos és kevésbé hasznos dolgot lehet kapni és mindennek az ára 10 koronával osztható maradék nélkül. Láttam nagyon kompakt kis fésűt lányoknak, Sudokus WC-papírt, vicces szemüvegeket és egyéb fantasztikusan haszontalan tárgyakat. Vettem egy pici, de működő Rubik kockát 380 Ft-ért, majd kifúrom és csinálok belőle kulcstartót. Sok órai járkálás után hazamentünk és a kedves vendéglátóink megint kitettek magukért. Nem elég, hogy egész nap kísérgettek (ők is most láttak több dolgot először, szóval hasznos volt nekik is), de csináltak finom házi pizzát. Recept egyenesen egy olasz pizzériából való, szóval a siker félig garantált volt. Másik felét se cseszték el, úgyhogy finom pizzával töltöttük meg a gyomrunkat aznap este. Ezután dumaest következett egy kis Uno kártyázással megfűszerezve. Ezután Viki kidőlt, nem bírta tovább, mi hárman meg beszélgettünk tovább, illetve elkezdtem rajzolni a Tigerbe vett filctollakkal eközben. Megörökítette ottlétünket, ez a kép is a többi százvalamennyivel megtalálható a Facebookon. Jó hangulatú este után és élményekben gazdag nappal után mentünk csicsikálni.

Másnap kicsit döcögősen indult a napunk, fáradtak voltunk mindannyian, úgyhogy reggeli után jött egy kis időelcseszés. Azaz csak Alexnek meg nekem, mert mi idióta játékkal játszottunk gépen, a Dia viszont angol háziját írta szorgalmasan. Később el is indultunk hárman, Dia otthon maradt írni a háziját tovább. Szóval Alex, Viki meg én ismét nekivágtunk feltérképezni a nagy Koppenhágát. Kezdtük egy régi egyetemi épülettel, ami évekkel előtte korházként üzemelt még. Magyarországi egyetemi épülethezhez tudnám hasonlítani azt az épületet. Egy új kiegészítő épületben viszont, ahol csak egy nagy előadó terem volt, az viszont már nagyon skandináv volt, szinte tök ugyanúgy nézett ki, mint amiket itt Linköpingben lehet látni az egyetemen.

Ezután elmentünk a királyi kertbe, ami még így kora tavasszal is nagyon szép volt. Etettünk ott is szárnyasokat, az egyik hattyú például betámadta Vikit. Az a hattyú kinyújtott fejjel akkora volt majdnem, mint a Viki és amikor lépett a szárazföldön akkor olyan hangja volt, mint amikor egy gyerek a tengerparton csurom vizesen kijön búvárpipával a szájában és nagy békatalppal a lábán a tengerből. Nah a békatalpas betonon való járkálásnak pont olyan hangja van, mint amilyen volt annak a hattyúnak. Ezután kicsit túrtam még a királynő orrában (szobornál – Facebook...), illetve kinyomtam magamból két méter kerületű tojást (ismételten Facebook...) aztán bejártuk a kertet. Jól néztek ki a téglatestre vágott fák, illetve a csomós fák, amik úgy néztek ki, mint egy viszonylag normál ágas-bogas fa sok pattanással.

Ezután mentünk egyenesen Christiania felé, ha már Koppenhágába jártunk, akkor azt semmiképp sem szabadott kihagynunk. Előtte csatlakozott hozzánk Dia is, így négyen közösen mentünk a híres szabadváros felé. Nah ez talán a legbetegebb hely, amit láttam eddigi életem során. Fényképezni sajnos tilos, de pár szóba megpróbálom azért leírni az ott látottakat. A kinézetét egy szóval is tudom akár jellemezni: gettó. Egy közösség él azon a területen, ahova csak két bejárat van, amúgy körül van kerítve Koppenhága szívében. Normális épületet ott gyakorlatilag nem lehet találni, minden csak úgy össze van tákmányolva. A helynek csak pár szabálya, ha úgy tetszik törvénye van, mégpedig hogy tilos fegyvert viselni, tilos lopni, tilos motoros bandáknak bemenni és tilosak a nehéz drogok. Jól hallottátok a nehéz drogok. Tehát hasist, illetve füvet szabad árulni, illetve használni is. Nah ebből adódóan, az utca úgy néz ki, hogy mindenhol nagy képekkel jelzik, hogy tilos fényképezni, összetákolt bódék vannak és a szuvenírek, CD-k és egyéb hülyeségek mellett ki vannak pakolva a nem kicsi és nem kevés hasis téglák és marihuánás cigik. Komolyan kb. egész Christiániában egyszer sem pislogtam, mert annyira nem mindennapi volt a látvány. A környezetet tényleg nem tudom jól leírni, kb. úgy nézett ki, mint egy lepukkant romatelep, de ami például a kinézettel teljesen ellentétes volt az az, hogy teljesen biztonságos az a hely. Ezen kívül mindenhol szétcsúszott embereket látni, akik szétszívták az agyukat. Ezen kívül nem egy tipikus gettó, mert sok kreatív dologgal találkozni, illetve vannak szórakozóhelyek, bárok is. Sok fiatal oda jár bulizni. Mi is kipróbáltuk az egyik bárt, a helyiségen belül tilos volt a drog használata. Vettünk 1-1 sört, méghozzá Christiania sört, aminek a címkéjén nemes egyszerűséggel csak a város címere volt, íze meg teljesen snassz volt. Kinn ittuk meg, ahol a levegő olyan volt, mint a legtöbb helyen Christianiában, azaz kő keményen fűszag terjengett. Mást nem nagyon tudok írni erről a teljesen igénytelen helyről, ezt mindenkinek a saját szemével kell látnia, tényleg megdöbbentő. A másik, hogy láttam sok teljesen kulturált embert, akik odamentek csak simán beszélgetni és közben füvet szívni. Mindezt hétfő délután. Értem én, hogy így legalább ott használ mindenki konnyű drogot és nem kint a városban, de azért ez szerintem akkor sem teljesen normális.

Christiania után gondoltuk még kicsit várost nézünk, de a sors nem így akarta. Dia biciklivel csatlakozott hozzánk és szerencsétlenségére defektet kapott. Emiatt aztán volt para, mert sietnie kellett nagyon az esti dán órájára, mi meg elkísértük a biciklije miatt. Most ezt nem magyarázom el részletesebben. Végül ő beért az órájára, mi találtunk benzinkutat az egyetemhez közel, ahol fel tudtuk fújni a kerekét. Szerencsére nem eresztett le gyorsan, gondoltuk Dia majd haza bír vele jönni. Ha már ott voltunk, akkor megnéztük azt az egyetemi épületet is. Ez a rész kicsit kijjebb volt, de ennek a feelingje már teljesen olyan volt, mint a linköpingi egyetemnek, ugyanolyan modern hatást keltő épület. Ezután fáradtan hazamentünk tömegközlekedéssel, Dia pedig órája után sajnos nem tudott hazajutni a biciklijével, így a városban hagyta azt. Este kicsit beszélgettünk meg kártyáztunk, de mindenki hulla fáradt volt, így mentünk alukálni.

Másnapra a terv az volt, hogy Helsingorbe átvonatozunk Vikivel, majd komppal átmegyünk Helsingborgba még délelőtt. Mivel biciklit már rengeteget szereltem, defektet meg nem tudom már hányszor javítottam, ezért gondoltam viszonzásul a vendéglátásért felajánlom segítségemet és segítek befoltozni a kereket. Így is lett, Alex elment a szekérért utána pedig a biciklis boltban találkoztunk, ahol közösen vettünk gumifoltozót. Ezután elkezdtük megcsinálni fent a lakásban. Kiszerelni zökkenőmentesen tudtuk a kereket, viszont pumpánk nem volt és utcán is csak 100 méterre találtunk, így oda járkáltunk ha kellett használnunk pumpát. Visszaszerelésnél meggyűlt a bajunk a biciklivel, leginkább az agyváltó miatt. Én olyan biciklit sosem szereltem még, aminek agyváltója van, így nekem se volt tapasztalatom az ilyennel, de azért csak sikerült visszaszerelni. Ezen kívül még mindig azt vallom, hogy minden biciklinek lelke van.

Mivel Vikivel a jegyünk egész napra szólt és nem egy konkrét időpontra, így nem volt baj ez a pár óra késés. Viszonzásomat ők visszaviszonozták, mégpedig egy ebéddel.:) Dia féle kreálmány volt, nem tudom hogy hívják, sose láttam vagy ettem ilyet, de finom volt.:) Tele hassal útnak indultunk Vikivel, hogy folytassuk tovább kalandunkat immáron kettesben Helsingorben, Helsingborgban és Malmöben. De erről már egy másik bejegyzésben, így is szerintem ez életem leghosszabb bejegyzése. Tudom, hogy minden részletre kiterjedő bejegyzés lett ez a mai, de remélem azért örömmel olvastátok végig.:) Köszönet még egyszer mindenért Alexnek és Diának!

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!

Hej Hej!

Nagyjából behoztam magam itt a blogomban, már csak kb. 4 bejegyzés van meg a fejemben, amit még nem írtam le. Most már ezt egy ideig nem is fogom, ugyanis most egy örömteli hírt közlök, amit egy ideje már nagyon várok. (A címet meg remélem mindenki tudja, hogy honnan van.)

Szerintem azt közületek sokan tudjátok, hogy Alex épp Koppenhágában van Diával ebben a félévben. Innen jött az ötlet, hogy ki kellene használni ezt a lehetőséget és meglátogatni őket, illetve meg kellene nézni Koppenhágát. Mindig is kíváncsi voltam a városra, A hídra:), Cristiania-ra és minden egyéb dologra. Tervből cselekedett lesz holnap, ugyanis holnap indulunk Vikivel, vonattal. A jegyet már rég megvettük, mert úgy itt olcsóbb. Az időpontról nehezen tudtunk megegyezni annak idején és most így közvetlenül előtte az az érzésem, hogy talán nem is a legmegfelelőbb időben megyünk, ugyanis úgy néz ki, hogy szinte végig esni fog, illetve a tárgyaimmal is lehet, hogy lesznek gondok.

Ettől függetlenül még mindig azt gondolom, hogy jó lesz, érdekes lesz és kalandokkal teli egy hét lesz, illetve bizakodó vagyok az időjárással kapcsolatban is. Ha viszont nem kedveznek nekünk az égiek, akkor is szerintem feltaláljuk magunkat és jól fogjuk magunkat érezni. Egy ideje már tényleg nagyon várom, de addig nem akartam erről írni, ameddig a főbb dolgokat be nem pótolom itt a blogomban. Száz dolognak is egy a vége:

HOLNAP MEGHÓDÍTJUK KOPPENHÁGÁT! :)

Ezen kívül, ami még nem elhanyagolható, hogy 3 éjszaka után onnan átruccanunk a svéd szomszédba, mégpedig Helsingborgba. Viki apukájának ott van lakása, úgyhogy a szállás ott is meg van oldva. Pár napot ott töltünk, mert egyik nap kora reggelén átruccanunk Malmőbe, Svédország harmadik legnagyobb városába (negyedik Linköping:)) és ott maradunk estig, vagy ameddig bírjuk. Jövő szombaton pedig jövünk vissza Linköpingbe, remélhetőleg sok koppenhágai, helsingborgi és malői emlékekkel, élményekkel.

Mindebből az következik, hogy jövő hét szombatig valószínűleg nem fogok itt írni, utána meg persze jönnek majd sorjában az élménybeszámolók. Erről jut eszembe, hogy vicces lesz, hogy közös ponthoz ér a http://zsolot.blog.hu és a http://diaesalex.blogspot.com . Ha írni fognak bejegyzéseket a közös élményekről, akkor szerintem jópofa lesz olvasni ugyanarról a dologról, csak két különböző nézőpontból megközelítve.

Szép hetet kívánok mindenkinek a megfelelő időjárással! :)

Hej Hej!

Itt most komolyan egy álomról lesz szó, ami megtörtént...

... Már amennyire egy álom megtörtént valaha is. A lényeg, hogy tényleg ezt álmodtam most egy kis délutáni pihentető alvás után. Egyből leültem és elkezdtem írni, mert percről percre kevesebb emlékem maradt az álomról, egyre homályosabb lett az egész. Ebbe az álmomba annyi mindent belefűzött szerintem a félig vegetáló agyam, hogy gondoltam érdemes  leírnom. Kezdem is gyorsan a sztorit, még mielőtt homályba vész:

Szóval az álmom kezdődött azzal, hogy itt voltam Svédországban az egyetememen, erre mint a tv-ben kis szöveges üzenet siklott végig az agyamban, amit láttam is a látómezőmön. Arra kértek, hogy jelenjek meg egy kvízen itt és itt. Emlékszem, hogy több diák neuron rendszerében megjelent ez az üzenet, és hogy többen elkezdtek menni célirányosan egy irányba. Látszólag ők már nem először tapasztalták ezt, úgyhogy elkezdtem követni őket.

Egyszer csak egy szobában találtuk magunkat, ahol tele napszemüveges, admirálisnak öltözött egyének voltak csak, illetve az a kb. 15 diák, akiket így bekérettek. Azt mondták egy számunkra fontos kvízen fogunk részt venni, a mi érdekünkben érdemes minél jobban kitölteni. De ezt olyan hangsúlyban mondták, mintha valami rosszat tettünk volna és csak a kvíz jó kitöltésével sikerülne elkerülni a börtönbüntetést. Így próbáltam én is kihozni magamból a maximumot. Persze ezt nem napszemüvegesek egyike mondta, ők sosem szólaltak meg.

Ismerős nem volt, akire támaszkodhattam volna, úgyhogy csak koncentráltam. Az első feladathoz le kellett ülni egy gépbe és valami feladat volt, mégpedig hogy rá kellett bökni a helyes megoldásra. Persze egy ilyen fejünket körülölelő szerkezetet raktak ránk, amiben a kérdés megjelent, azt hogy hova böktünk a virtuális térben, azt pedig érzékelte. Mikor lejárt az igen csak kevés idő, amit erre hagytak, egyből jöttek a napszemüvegesek és a falhoz állítottak és nézték a monitort, hogy mit alkottunk. Erre nem szóltak semmit, mint ahogy máskor sem, csak mutatták nekünk az irányt, hogy merre kell menni a következő próbához. Egyetlenegy diáknak mutatták, hogy állj, neked nem volt jó a válaszod, nem mehetsz tovább.

Volt aztán több próba, folyamatosan foszlanak már szét az emlékeim az álmomról, mindenre nem emlékszem, de tudom, hogy volt amin virtuálisan lovagoltunk és egy akadálypályaszerűségen kellett fölugrálni a végén pedig egy kérdés volt és a megfelelő válasz fele ugrani. Meg volt valami vidámparkos is, ott lődözni kellett valamit majd a végén ott is egy kérdést kaptunk, amire válaszolni kellett. A vége egyébként mindig ez volt, előtte pedig általában valami ügyességi, logikai dolgon kellett végigmenni.

Az utolsóra viszont nagyon emlékszem, elmesélem inkább azt gyorsan, amíg ki nem reppen az agyamból. Annál már csak 5-en maradtunk és mondták, hogy itt többen el szoktak vérezni és sokszor ez az utolsó feladat, így tényleg nagyon koncentráltam. Körülálltunk egy magnót, akkor már sejtettem, hogy a feladat memória illetve szövegértési teszt lesz. Jah nem is mondtam eddig, hogy az egész álmom angolul volt. Nah gondoltam ez nekem nehéz lesz, ezért kinyitottam füleimet és koncentráltam amennyire csak tudtam. Bekapcsolta a magnót és olyan halkan ment a szöveg, hogy egyszerűen nem hallottam, értettem semmit. Kb. 5 centiméter közelre hajoltam a magnóhoz és úgy már értettem. Volt több adat és azokra koncentráltam, gondoltam biztos arra vonatkoznak majd a kérdések. Meg is jegyeztem nagyon őket. Például, hogy a vonattal 207-tel mentek, illetve hogy 14:53-kor érkeztek meg Neverlandról stb. stb. Mindenkinek a kezébe nyomtak szótlanul egy papír fecnit 2 kérdéssel. Miközben mormoltam magamban az adatokat, hogy el ne felejtsem őket, olvastam a 2 kérdésemet. Az egyik az volt, hogy mikor indultak el, a másik pedig hogy honnan indultak el. Egyből mondom magamban Neverlandból, Neverlandból indultak és hírtelen ideges lettem, mert fogalmam sem volt, hogy mikor. Tudtam, hogy eléggé az elején mondták el, amikor még semmit nem hallottam a magnóból, így igazságtalannak éreztem, hogy amiatt lemaradok. Mint mondtam nem volt senki ismerős, de akkor hirtelen 5-en akik ott voltunk az egyik az Alex volt – mondom, hogy ez egy álom volt. A válaszunkat fel kellett tűzni egy táblára, LiU-s hűtő mágnessel, de az 5 métertávolságban volt. Elkezdtem szorgosan kérdezni Alexet, hogy vazz mikor indultak el, mikor indultak el... Nem jött válasz tőle, így megkérdeztem mást is, amikor már majdnem a táblához értem. Ő tudta a választ és el is mondta nekem, én pedig gyorsan ráírtam a  és ráírtam a papírra. Ebben a pillanatban iszonyat határozottan, szinte kilökött a sorból az egyik napszemüveges, aki eddig csak meredten állt a fal mellett, ahogy a társai is a terem többi pontján. Olyan erősen fogott, hogy nem tudtam volna elesni, de a falhoz szorított és először hallottam megszólalni a fajtáját. Az arcomtól 5 centiméterre ordította a fejembe, hogy CSAK A TISZTESSÉGES MUNKÁT FOGADJUK EL,  CSAK A TISZTESSÉGES MUNKÁT FOGADJUK EL, TE CSALÓ VAGY, TE CSALÓ VAGY. Mindezt félig gépiesen, de nagyon határozottan mondta. Ezek után kidobtak, mint macskát kakkantani.

Később újabb üzenet jelent meg az agyamban, amit megint csak láttam a szemem előtt. Az üzenet az volt, hogy a kvíznek vége, a kvíz célja egy állásajánlat odaítélése volt, a nyertest felvették. Illetve kiírták, hogy többet nem hajlandóak elárulni és aki nem csalt, annak újabb ajánlat érkezhet bármikor a jövőben, addig is legyünk készenlétben.

Ennyi volt az álmom, legalábbis amire emlékszem most hírtelen. Bocsánat ha teljesen érthetetlenül fogalmaztam, vagy kicsit keszekuszán, de mint mondtam nemrég keltem fel és próbáltam gyorsan leírni mindent, ameddig el nem felejtem.

Nem vagyok egy álomfejtő, úgyhogy ezt meghagyom a „profiknak” . Hehe, erről jut eszembe, most elképzeltem, ahogy valaki ismeretlen bemutatkozik nekem: háj Kovács Gergely vagyok, profi álomfejtő (,vagy felsőfokú, nemzetközileg is elfogadott álomfejtő). Szóval én most nem próbálom megfejteni, de azért vicces, hogy mennyi mindent belefűzött az agyam ebbe az álomba... Gondolok itt például Terminátorra, akinek az üzenetek ugyanúgy megjelennek a szeme előtt, vagy a Roller Coaster 3 vidámpark építő játék, amit az egyik nap használtam megint. Ezen kívül több egyetemmel kapcsolatos dolog is belefűződött: hogy az óráimon mindig egyedül vagyok magyar, így nem számíthatok nagyon senki másra és mindig jobban kell figyelnem mindenre. Ezen kívül megjelent az egyik itteni egyetemi társulat, akik admirálisként vannak beöltözve és mindig napszemüveget hordanak, illetve csak derékszögben tudnak díszesen (gázul) menni. Ezen kívül az itteni oktatási rendszer is megjelenik, mert iszonyat szigorúan veszik a puskázást, vagy bárminemű csalást. Egyből küldenek haza, vagy nagy botrányt csinálnak belőle. Vagy az angol tudásommal kapcsolatban, hogy annak idején gimis 3.-os koromban, amikor elbuktam elsőre az írásbeli középfokú nyelvvizsgát. Akkor a magnó lett kritikán aluli, amit tényleg egyáltalán nem hallottam (nagy teremben elöl volt a recsegős magnó, én meg persze hátul ültem). Azért megjelent a magyarban megszokott is, ha már nem tudom a választ, akkor megpróbálom összecsalni az utolsó pillanatban. Például a BME-n, amikor le kell adni a ZH-t akkor a sorban állás közben azért 2 mondatot még le lehet írni innen-onnan. Nem ezen szokott múlni, de azért ez is benne van. Ezen kívül, hogy lázasan készülök már Alexhez mostanában, ezért ő is megjelent az álmomban. De szerintem, ha nagyon akarnék, még találnék párhuzamot, belefűzést.

... Vagy lehet a jövő állásinterjúját álmodtam meg??? :D

Hej Hej!

Tudom, hogy Szent Patrik ünnepét Magyarországon nem nagyon tartják, de itt mi megtartottuk...

Aki nem tudná, annak mondanám el, hogy minden év március 17.-én ünneplik Szent Patrikot, Írország védőszentjét. Egyébként a hagyomány szerint március 17.-én halt meg, tehát ennek évfordulóját ünneplik világszerte.

Két corridor party meghívásunk is volt, így a corridoromból közösen mentünk lecsekkolni mindkettőt. Gondoltuk azután el tudjuk dönteni melyik a jobb, hol maradjunk az este folyamán. A kérés csak az volt mindkét bulinál, hogy minél több zöld ruhát, dolgot viseljünk magunkon (ír szokás ugyebár). Emiatt én felvettem a sötétzöld nadrágomat, illetve a rikító zöld galléros pólómat és hozzám hasonlóan a többiek is zöldben pompáztak.

Először megnéztük a közelebbi helyet, hogy ott vajon milyen a buli. Bulit azt nem igazán találtunk (talán később az is jobb lehetett), úgyhogy nem volt eget rengetően nehéz eldöntenünk, hogy vajon melyik buliba legyünk, melyik a jobb. Bár a másikat ekkor még nem láttuk, de gondoltuk ennél csak jobb lehet. Mentünk is gyorsan a másik helyre.

Örömmel konstatáltuk, hogy kintről is hallatszottak bulira utaló jelek, illetve zajok, gondoltuk ebből már csak lesz valami. Be is törtettünk, azaz inkább csak én törtettem, a többiek csak jöttek, hogy most hol is vagyunk. Mikor beértem, akkor megpillantottam 2 ismerőst, a többi mind idegen volt számomra. Ott volt az amcsi csaj, aki szervezte a bulit, meg a halál jó fej német srác, a Benike, aki szereti Magyarországot és tud is pár szót magyarul. Kicsit fura is volt, hogy a kb. 15-20 emberből csak ennyit ismertem, de gondoltam megpróbálok most gyorsan beasszimilálódni. Én voltam egy óráig kb. az ottani udvari bolond, hülyültem, ahogy csak jól esett és a taktikám be is vált. 4-en mentünk, közülük csak nekem sikerült beolvadnom igazán, többiek nem is élvezték annyira a bulit. A kezdetekről még egy kicsit...

Mentem egyből Benihez, márpedig ha mi ketten vagyunk, akkor mindig hangosan röhögünk, a többi meg jött szépen sorjában. Átéreztem ezt a Szent Patrik napot, raktam én is zöld színezéket a sörömbe (persze csak és kizárólag sört lehetett inni ezen a jeles alkalmon), így életemben először ittam zöld sört. Vicces látvány. Aztán megkérdeztem Benit, hogy van e zöld filce, mert hogy én is akarok valami zöld mintát a fejemre. Nekik szép négylevelű lóhere volt, gondoltam egy olyanra én is befizetnék. Amiről nem tudtam, hogy Beni meg haverja megfogadta, hogy ha valaki kér tőlük filcet, akkor egy férfi nemi szervet rajzolnak az illetőre. Így került egy dick az arcomra... (egyébként nem csak az én arcomra, de én voltam az első). Beni haverja rajzolta és várta is a reakciót, hogy hogyan reagálok minderre, én meg csak jó fej voltam és így kezdődött a bolondozás és az asszimilálódás. Próbáltam magamhoz venni minél több zöld dolgot, így szorongattam magamhoz egy zöld tányért, illetve egy zöld lufi is volt nálam, amit egy második dick imitálásához használtam. Majd jött egy újabb ötlet, a zöld lufi plusz egy kis közúti bolya a „fején” megalkották a barátnőmet. Erre később kerültek különböző testrészek is. Ezzel a kis barátnőmmel igen jól lehetett bolondozni, ismerkedni, beilleszkedni. Tömören ennyi, a lényeg hogy bolondoztam egy órán keresztül, aminek sikere volt. Azért megjegyzem azt, hogy nem volt nehéz a hülyét tetetnem.:P Ezután már normálisabb lettem, beszélgettem mindenkivel egész sokat.

Sok új emberke megismerése között sikerült ráakadnom egy kis újabb magyarságra is. Mikor az egyik gyereknek mondtam, hogy honnan jöttem, egyből megörült, meg kikerekedett a szeme és kezdett mesélni. A lényeg, hogy ő Németországban született, de többnyire Svédországban nőtt fel és mindkét ország nyelvét anyanyelvi szinten tudja. De mondta, hogy bár apukája svéd, de anyukája magyar származású és hogy tud is pár szót magyarul. A szokásosnak mondható káromkodásokat tudta elsősorban, de azért ezen kívül tényleg egész sok szót tudott, és az este folyamán folyamatosan jutottak is az eszébe. Tudott például olyat is, hogy „nem akarok korán felkelni”. Ezután tudtam meg, hogy amikor kicsi volt, akkor a mamája beszélt hozzá magyarul, de mostanra szinte teljesen elfelejtette. Meg mondta, hogy eddig nem találkozott magyarral, csak most ebben a félévben a két Erasmusozó magyarral (az egyik én vagyok ebből). Nagyon örült ennek. Állítása szerint nagyon nehéz a magyar nyelv, de szívesen tanulná megint. Ezen kívül talán az első ember itt, aki hallás után jól tudta betűzni a nevemet.:P Jó érzés volt megint egy kis magyart felfedezni. Mivel Alex is egy rakás magyar szót tanult tőlünk, a Matthias is tud már párat, és mint mondtam Benike is tud többet, meg ez a gyerek is, akit most említettem kicsit feljebb. Ebből adódóan repkedtek is párszor a magyar szavak a buliban, többször nem is csak nekem mondták, hanem volt, hogy egymásnak. Látszik nekik ez mennyire érdekes, meg egyedi, de nekem meg jó érzés, meg érdekes az ilyen.

Ennyi ami említésre méltó, azon kívül, hogy jó volt megint új haverokat szerezni. Éjjel fél 3 körül hazajöttünk, ma meg mentem az első órámra ebben a periódusban, ugyanis a mai nappal kezdődött az új periódus. 

Hej Hej!

Érdekes és egyben furcsa dolog következik...

Tudom, hogy ez a két szó köztudottan 2 burkolt negatív kifejezést jelent nők szájából, amikor jellemeznek valamit, de most ezzel én is így vagyok. Nagyon furcsa, de meg nem tudom mondani, hogy jó-e vagy sem. Először rossznak gondoltam, de azért elgondolkodtató.

Itt vagy nincs ombudsman vagy egy lúzer, aki nem tud semmit véghezvinni. Most nem is arra gondolok, hogy minden busz itt széjjel van kamerázva. Nálunk is próbálta ezt a BKV, de nálunk az ombudsman már ezért is hőzöngött. Akkor itt mit csinálna, ha ezt meghallaná...

Most már elárulom, hogy itt miről is van szó. Akkor kezdte el felkelteni az érdeklődésemet a téma, amikor Vikit hívta valaki olyan, aki nem szerepelt a névjegyei között. Erre mit csinált? Gép elé ült és egy honlapon meg tudta nézni a szám alapján, hogy ki a tulajdonosa, illetve a tulajdonos pontos címét, illetve név alapján is megtudhatod a számát meg a lakcímét pillanatok alatt csont nélkül, nem kell hozzá okmányirodás ismerős, hosszas guglizás, vagy Facebook, vagy Iwiw, vagy egyéb csodás dolog. Bár utólag megtudtam, hogy lehet titkosítani is, de eddig Vikit 3-szor láttam ezt használni és mindháromszor meg tudta nézni, hogy ki hívta.

Mostanra azonban megtudtam, hogy egy full idegen emberről nem csak ezeket az adatait tudod megnézni bármikor és tényleg bárkiét, szóval nem csak a lakcímét és telefonszámát, de a fizetése sem titkos senkinek sem. Bárkinek a fizetését megtudhatod az adóhivatalban, illetve vannak privát cégek is, akin keresztül megtudhatod, de nekik értesíteniük kell az érintettet, hogy mikor és ki érdeklődött utánuk. Elképzelem, ahogy ezek után irigykednek egymásra a szomszédok. Köpdösni egymásra azért itt csak nem szoktak, de valamelyest azért jelen van a szomszédra való irigykedés (persze otthon sokkal elvetemültebb a helyzet ennél). Egyszer valahogy én is szívesen lecsekkolnám másnak az itteni fizetését, de nekem nincs svéd személyi számom, csak ideiglenes. Pedig érdekelne, hogy például a tanáraim mennyit keresnek, vagy csak úgy valahol leolvasva egy nevet és róla megtudni, vagy egy politikus fizetését is szívesen megnézném.

Ezen kívül egy kocsi után is lehet érdeklődni, rendszám alapján. Ennek segítségével mindent, de tényleg mindent megtudhatsz arról a bizonyos kocsiról. Ez egyértelműen előny, főleg autóvásárláskor.

Azért ez egy kicsit hátborzongató szerintem, hogy csak úgy ennyi mindent megtudhatsz az emberekről és a dolgairól. Nálunk már rég tüntetnének, vagy ki tudja, lehet még meg is dobálnák utcakővel az MTV székházat is, meg vonulnának tankkal, mert milyen dolog már, hogy így megsértik a személyiségi jogokat.

Nektek mi a véleményetek erről? 

Hej Hej!

Amikor még sokkal szorgalmasabban írtam a blogomat, akkor még egy-egy estéről, buliról is készült külön bejegyzés. Mióta visszajöttem ezt ugyanúgy lehetett volna folytatni, de erőm nem volt hozzá. Mostanra már annyi buliról nem írtam, hogy felét már el is felejtettem, illetve most már megérdemel egy bejegyzést. Remélem írás közben visszajönnek az emlékek.

Időrendet szerintem nem fogom követni, illetve elkezdem fordított idősorrendben, aztán csak kijön belőle valami. Kezdem is a bulik kipihenésével. Nah jó nem. Legutolsó bulim pénteken volt és külön említésre méltó, hogy ekkor volt Vikinek a névnapja, itt Svédországban.

Ez itt nem akkora esemény, mint otthon, de azért mégiscsak megünnepeltük. Emiatt egy kisebb összejövetelt, elő bulit csináltunk Viki lakásában, kinn a fenében, Tallbodában. Ott volt a svéd-magyar lánytriumvirátus, konkrétabban Móni, Olívia és persze Viki. Én pedig vittem magammal Matthiast, Lukast, Julient. (Mostanában sokszor hívom magammal a francia Julient, a FEM project feladat társamat, jó gyerek.) Bár mindenki fáradt volt, legalábbis a fiúk közül tényleg mindenki, de megembereltük magunkat és pörögtünk, ittunk, elvoltunk. Képek is készültek, majd azokat is nézegethetitek. Vicces volt, ahogy például Lukassal fényképezkedtem szívünkre tett kezünkkel a magyar zászlóval, de készült fasza kis csoportkép is. Elvoltunk egészen 11-ig, kicsit emelkedettebb hangulatba igyekeztünk vissza a civilizációba, ugyanis a terv az volt, hogy megyünk a NH-be megrendezett House Music Partyba. El is jutottunk oda, ahol aztán kezdődött a buli. Azaz kezdődött volna, mert alig voltak még ott, ez persze javult fél órára rá. Ebben a fél órában találtam a földön egy 100 koronásat, amiből vettem is 2 sört, így maradt 30 koronám. (Ez ám a matematikai feladat, a kérdés: Mennyibe került egy sör?) Amikor már volt nép, akkor mentünk is a tánctérre kimozogni az alkoholt a vérünkből, aztán jött a bepunnyadás. Az a zene nem House volt, hanem inkább Techno. Szerintem azt csak félhalottra bedrogozott szétesett emberek élvezték volna ténylegesen. Mi nem tartoztunk ebbe a kategóriába, így annyira nem élveztük. Ki is mentünk, először csak Vikivel pihentünk egy hatalmas kanapén, aztán kiszivárgott az egész társaság szépen lassan, majd újra egyesült a bar résznél. Ott az asztalon megint találtam pénzt, akkor épp 36 koronát apróban. Ez egy ilyen kincstalálós nap volt. Amikor ott ültünk, akkor érkezett el Lukas a végstádiumába, ugyanis csak pár órát aludt előző éjjel és teljesen kimerült volt, szó szerint majdnem leesett a székről. Kérésére pofoztam, gyúrtam, hogy felébredjen de esélytelen volt, ekkor döntött úgy hogy ő hazamegy az utolsó busszal fél 2-kor. Így nélküle folytattuk az estét, végére kicsit populárisabb zenéket játszott a lemezlovas, szerintem beismerte vesztét, legalábbis bízom benne, hogy van annyi esze. Táncoltunk, buliztunk, beszélgettünk 3/4 3-ig, aztán húzás haza, persze csak Burger King után.

Előtte való nap, csütörtökön is volt buli, akkor pedig Platoba mentünk. Ez volt az az emlegetett utolsó bulija a négyes fogatnak. Az este Matthias corridorjába kezdődött, ahol Market kártyajátékoztunk kettőször (egy játék minimum egy óra), közben söröztünk, aztán mentünk Platoba. 11 előtt oda is értünk, így éppen hogy, de sikerült bejutnunk még ingyen. Ott aztán buliztunk, meg elvoltunk, illetve az az este a többieknek eléggé csajozós estére sikeredett. Akiket eddig jóformán nem láttam csajozni, illetve egyiknek másiknak tudom, hogy otthon van barátnője, az most mind valahogy összeakadt valakivel. Geoffrey Valentinával, Alex számomra ismeretlennel, Julien az ismeretlen barátnőjével, Matthias amerikai csajjal. Nah most elsoroltam egy csomó számotokra unalmas dolgot ismeretlen nevekkel. Emiatt aztán legtöbbször Carloval voltam, illetve ott volt a többi francia újdonsült ismerőseim is, így velük buliztam 1-2 órán keresztül. Illetve az este folyamán összeismerkedtem egy feka amcsi csávóval, aki Chicago-ból jött és tipikusan olyan laza vagyok, feka vagyok, amcsi vagyok gyerek volt, akiket látunk a tv-ben. Illetve tényleg ő azt hiszi, hogy Chicago a világ közepe, de ezen kívül amúgy jó fej volt. Dumáltunk egész sokat, aztán meg is hívott másnapra egy amcsi buliba, de mint írtam már Viki névnapi bulijára voltam hivatalos. Kb. ennyi, ami említésre méltó, a bulit a 3 órai záráskor fejeztük be.

Előtte kedden is volt buli. Amint látjátok buli szempontjából elég sűrű volt a múlt hetem, de az első periódusnak vége lett, így volt egy kis pihis időszakom, holnapután kezdődök a következő periódus. Kedden persze hol máshol lettem volna, ha nem HG-be. Sor nem volt kivételesen és zöld lámpa fogadott minket. Talán életemben először láttam ilyet, de ez annak volt köszönhető, hogy sok mindenkinek még vizsgája volt. Emiatt aztán inkább csak az öreg rókák voltak ott, azaz akik nyár vége óta vannak itt, így velük nosztalgiáztam. Illetve érdekes volt, amikor jött beszélgetni hozzánk az amcsi csaj és a beszélgetett Lukassal, a másik amerikaival. Félszavakból, illetve dünnyögésekből is megértették egymást, mi meg Matthiassal csak néztünk, hogy mi van. A lényeget azért levettük, de nem értettünk mindent. Matthias haza is ment éjfél körül, mert másnap vizsgája volt, én meg többnyire inkább csak beszélgettem többiekkel, olyan sokat nem táncoltam akkor este. Amikor megjöttek a spanyolok, akkor utána velük hülyültem, meg beszélgettem. Mondta is két spanyol, hogy „Te most nem vagy az a Zsolt, akit megismertünk”. Ezt arra értették, hogy punnyadék voltam és csak dumáltam, nem pörögtem úgy, mint máskor. De ezt bepótoltam az említett csütörtökön.

Kedd előtti pénteken is volt buli, akkor Flammanban. Előtte mentem kicsit beszélgetni meg sörözni francia csoporttársaimhoz, mégpedig Juliennel mentem egy francia fiú-lány párhoz. Mindhárman nagyon jó fejek, velük még biztos tartani fogom a kapcsolatot. Az egész este úgy jött, hogy pénteken fejeztük be FEM-es óránkat és ezt kicsit megünneplendően mindenki hívott mindenkit a csoportban Flammanba aznap estére. Emiatt aztán sok ismerős csoporttárs volt ott, de olyanok akiket jobban addig nem ismertem. Ezelőtt persze még várt ránk 40 perc sorban állás, illetve fagyoskodás. Sorban állás közben félig franciákkal voltam félig cseh ismerőseimmel, akiket már viszonylag régen láttam, de elég jóba vagyok velük. Valahol jó volt, hogy senki sem volt most velem a régi ismerőseim közül. Emiatt jobba lettem a csehekkel, illetve a francia csoporttársaimmal és új barátokat szereztem. Megismerkedtem 2 mexikói csoporttárssal is jobban. A buliba jól éreztem magam, nem volt biztos pont akikkel bulizhattam, így mindig járkáltam a társaságok között, de így kalandosabb volt. Viszont egy buzis megnyilvánulás megint kicsapta kicsit a biztosítékot nálam, mégpedig az egyik török jó fej, félig haveromat láttam kőkeményen és hosszan smárolni egy másik csávóval. Erről a beállítottságáról nem tudtam, bár több mint valószínű, hogy biszexuális. Mindezt a tánctér közepén művelték és annyira undorítóan, hogy 4 méter sugarú körben senki nem lett 1 percre rá, senki nem bírta nézni. Ezen kívül láttam a színpadon is homoszexuálisokat, de azok kulturáltan elvoltak csak, azok nem érdekeltek.

Most hírtelen ennyit a bulikról, úgy érzem eléggé egy unalmas bejegyzést sikerült kreálnom erről, következőre összeszedem magam, igérem.:P Mentségemre, hogy szerintem a bulikról a legnehezebb bejegyzést írni, pedig van sok emlékem ezekből is, de mint az egész itteni kalandomat, nehéz szavakba önteni, ezeket át kell élni. Azért megtettem a tőlem telhetőt, most ennyire futotta. Amúgy ez a 4 buli 8 nap alatt egész sok volt és végigzongoráztam a tipikus linköpingi legjobb buli lehetőségeket. Ugyanis itt minden kedden ingyen Erasmus party van az HG-be, a tipikus Plato bulizós nap pedig csütörtök a cserediákok között, illetve a pénteki nap pedig Flammané vagy NH-é. Nah ezt én mind pont megjártam 8 nap alatt.:)

Ezen kívül még volt több buli, de szerintem most ennyi elég ebben a bejegyzésben. Ha jól emlékszem Kravalentine-ról se írtam, ami még február 13.-án volt, nagy egyetemi kravall Valentin nap alkalmából. Ott is voltak szép dolgok Carlo korridorjában, aztán Matthiasnál megismertem csomó teljesen svédet, majd jött a szívecskés buli az egyetemi Karallenben overallal hajnalig. Az egész iszonyatosan jó volt, de azért jött a gikszer a végén, elhagytam a kulcsot, ami viszont előkerült a ruhatár padlóján.

Sok szép és emlékezetes kis este kerekedik errefelé... :)

Hej Hej!

Egy rossz hírt kell közölnöm veletek... Feloszlott a Csipet Csapat...

Mostantól nem látható együtt Chip, Dale, Kvarg Lipót, Sziporka Hebrencs és Zümzüm, vagy ha jobban tetszik Alexander, Carlo, Lukas, Matthias, Zsolt. Soha többé! Úgy néz ki, hogy az összeszokott banda utoljára volt együtt. Alex hazamegy végleg Németországba március 30.-án, keddig Madridba ment meglátogatni az ugyancsak Erasmusoló húgát, Carlo pedig hétfőn megy haza Olaszországba és csak április elején jön vissza. Külön-külön még találkozik mindenki mindenkivel, csak együtt nem leszünk már. Már ősz körül kialakulóban volt a társaság, persze akkor még voltak más tagjai is. Amikor visszajöttem januárban, akkortól viszont szinte mindig Alexszel, Matthiassal, Carloval csináltunk közös programokat. (Mi négyen most buliztunk utoljára együtt csütörtökön.) Később pedig csatlakozott Lukas is hozzánk, így az utóbbi időben így 5-en voltunk többet együtt. Mint arról már beszámoltam, sikerült pont körbe hívni egymást vacsorázni, de ezen kívül még nagyon sok emléket köszönhetek nekik.

Ez a bejegyzés linköpingi Csipet Csapat búcsúztatásáról szólt.

Hej my friends!

Köszönésről: a tanárunk mindig így köszönt, illetve így is szólított meg, úgyhogy most hogy végeztem a tárgyával, megérdemel ennyit.

Most viszont következzen a nagy sikernek örvendő Vacsora partik 1.1-nek a folytatása. Ebből nem lesz trilógia, úgyhogy ragadjatok magatokhoz egy mázsa popcornt, meg egy hektó kólát, mert most az utolsó rész olvashatjátok ebből.

Kicsit tompa bár az agyam a tegnapi buli után, de azért megpróbálom normálisan leírni a germán kölkök eledeleit. Először Matthias eledeléről, illetve vacsora estjéről írnék. Nem is tudom már mikor volt, túlságosan csúsznak a dolgok itt a blogomon, de így legalább a leülepedett lényeg van csak az agyamban, a sok körítés meg már elreppen.

Szóval egyik pénteken Matthiashoz ment a csapat (Alex, Carlo, Lukas és én – természetesen) és mire odaértünk már terülj-terülj asztalkám volt. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere, csak egy bibi szúrta ki egyből a szememet. A probléma az volt, hogy a hús számomra még félig sem volt átsütve, jó véres volt mind. Tudom, hogy ezt többen szokták így fogyasztani, de nekem a hús jól átsütve hús, amúgy meg véres izé, amit fél óráig kell rágni és a szememnek sem tetszik. Én minden vacsorára úgy mentem, hogy bármit is raknak elém (amire nem vagyok allergiás), azt megkóstolom, sőt eszem belőle sokat és megköszönöm. Itt azért különböző kultúrák találkozásáról van szó, ezért szerintem ehhez ilyen hozzáállás kell. Ahogy Alex fejét néztem, azért a németek körében se mindenki komálja a véres husikát, mert a feje arról árulkodott, hogy kicsit ő is meglepődött, illetve ennek még voltak jelei. A lényeg, hogy leült mindenki a maga helyére, megköszöntük Jehovától kezdve a Buddhán keresztül még Jackonak is (nah jó ezt én találtam ki – szerk.). Elkezdtük szedni ki a dolgokat innen-onnan, el is tartott egy ideig ez a folyamat, mert egész sok építőelemből állt össze a vacsora. Arra emlékszem, hogy mindenkinek volt egy ilyen zöld, betekert valami (Etipek nem kell rosszra gondolni, kajáról van szó), tepsiben krumpli x-szel meg y-nal, illetve volt egy z ízű szósz is hozzá. Ezeket az ismeretleneket nem tudom mik voltak, de mindegyik nagyon jó volt. Ezen kívül volt ugyebár a hús. Alex további jele, amit már említettem, hogy ő is egyből lecsapott a végekre, illetve az olyan részekre, ami nagyjából át volt sülve. Én is próbáltam ilyet halászni, persze nem túl feltűnően. Mint kiderült fele rénszarvashús volt, egyből meg is jött a kedvem hozzá. Imádom a rénszarvashúst. Az a zöld valami nem volt az igazi, de azon kívül minden nagyon finom volt. Ha az ember elvonatkoztat a véres hús látványától, akkor még az is egész jó, nekem legalábbis ízlett. A végére már ráraboltunk a véresebb részekre is, kicsit fura volt néha, hogy véres lötyiben tocsog a húsom, mielőtt elfogyasztom, de ha csak az ízt nézzük, akkor egész jónak mondható. Viszont volt egy-két inasabb rész, aminek az elfogyasztása lehetetlen volt, mint a perpetuum mobile feltalálása. Vagy ha valaki rácáfolna és megalkotná, akkor pont annyi ideig tartott volna elrágni, mint ameddig megy az a szerkezet. Vacsora után ismét következett az aktív pihenés. Matthiasnak mindig kegyetlen jó játékai vannak, most is kerültek elő sorra. Előkerült megint a Bluff nevezetű táblás, kockás játék, illetve ha jól emlékszem azon az estén került elő a mostanában kedvenc kártyajátékom. Én csak Market card game-nek mondom. A szabályokat most nem fogom ismertetni, de tényleg iszonyat, kegyetlen jó. Elsőre csak szívsz folyamat, de aztán következőre már, amikor már valamilyen taktika szerint játszod, akkor nagyon jó. Ezen kívül darts-bajnokság is volt. Azt is úgy játszottuk, ahogy én még sosem. 13 feletti számokat illetve a bullokat kellett 3-szor eltalálni. Aki mindegyiket 3-szor eltalálja, az nyer. Higgyétek el nem olyan egyszerű, nem is sikerült végig játszani, pedig nekem is a nagybullon kívül már minden megvolt 3-szor. Ezen kívül megint előkerül a Playstation, úgyhogy megint verekedtünk egyet azon az éjszakán is. Ezen kívül Matthiaséknál a folyosón van egy érdekes szerkezet, amit gondolom egy előző Erasmusos hagyhatott ott. Egy húzódzkodó illetve hozzá egy ilyen belépő szerkezet. Ezt értsd úgy, hogy egy régi síbakancsnak ki volt vágva az orra, a talpára fel volt csavarozva egy 5 milli vastag laposvas, melyre rá volt hegesztve egy másik darab, úgy hogy ez a kettő egy kampós bakancsot eredményezett. 2 kötél segítségével így be tudod ezeket a cipőket akasztani a húzódzkodóba és máris lehet fejjel lefele lógni és hasizmot erősíteni. Ötletes volt és eléggé jó hasizom gyakorlat. Remélem most több mindenkinek adtam ötletet, gondolok itt főleg lakótárs Mátéra, meg Etipekre.:) Nah ezt is kipróbáltuk azon az estén, fejjel lefele sört is nehezebb inni, hogy ezt miért tudom... hát nem is tudom.:P Kb. éjjel 2-3-ig így elszórakoztunk, de most következzen Alex estéje.

Alex estéje kicsivel több, mint 1 héttel ezelőtt pénteken volt. Kaptam délután az SMS-t, hogy Carlo corridorjába mennyünk este 8-ra. Kicsit csodálkoztam miért nem a sajátjába megyünk. Mikor odaértünk meg is kérdeztem és mondta, hogy mert rühelli az új corridorját és mert ott mindig retkes a konyha – hozzáteszem az én corridoromhoz képest ott tisztaság van, köszönöm ezúton is legfőképpen az iráni szomszédomnak. A konyhában a füstöt vágni lehetett volna, illetve Alex is rutintalan módon és nagyon kapkodva fordult erre-arra a konyhában. Azért megkérdeztem segíthetek e és mivel azt mondta, hogy nem, inkább hagytam nyugiba egyedül a konyhába. Fél órára rá meg is érkezett a kreálmánya. Miután szedtem mindenből, azután a tányéromon egy vastag palacsintába becsomagolt hús volt batyu formájában, rajta áfonyalekvárral és sok salátával. És a kaja valami istenkirály volt. Tényleg nagyon ízlett. Mint kiderült nagymama receptje, aki Észtországból származik és ez tipikusan észt kaja. Nem tudom, hogy igaz e, de azon kívül, hogy nekem kicsit sótlan volt (mint általában minden egy magyar embernek külföldön) iszonyat finom volt. Az 5 milliméter vastag palacsintának is jó íze volt, de a beletöltött hússal nagyon jó kis batyut alkottak. Saláta volt dögivel, az áfonyalekvár meg nagyon illett ehhez. Az egész vacsorával egy gondom (de ahogy néztem gondunk) volt, hogy bár nagyon finom volt, de nem volt elegendő. Mindenki kapott egy ilyen termetes batyut és ennyi. Mindenki meg is ette szó nélkül, csak a rágást zaját lehetett hallani közben, de utána vártuk volna a repetát. Kicsit kellemetlennek is éreztem a szituációt, mert látszott, hogy mindenki arra vár, de 15 perc alatt csak kiderült, hogy ennyi volt a vacsora. Max felböfögve érezhettem még annak a batyunak az ízét, pedig szívesen benyomtam volna még egyet. Pozitívum a negatívumban, hogy legalább nem volt teljesen tele a hasunk, tudtunk mozogni és nem álmosodtunk el teljesen. Előkerült megint a Market card game, az én kedvenc játékom mostanság. Ezután annak rendje és módja szerint a Playstation is, de most nem verekedtünk, hanem vezettünk. Miután minden futamot megnyertem, a többiek megunták, úgyhogy következett a tenisz. Azt eléggé bonyolult volt irányítani, sok mindenre kellett figyelni, de a végére csak belejöttünk. A többiek nagyon megunták, mert mindig csak a levegőbe ütöttek, meg bénáztak. Viszont mi Carloval ráéreztünk az ízére és ezután nem is tudtuk lerakni a játékot, annyira izgalmas és kiegyenlített csaták következtek. A móka ugyancsak éjjelig tartott.

Soha életemben nem játszottam Playstationnel mielőtt kijöttem Svédországban, vicces hogy pont itt játszok ezzel ennyit. Viszont ami ennél fontosabb, hogy így pont körbe ért a kör, mindenki visszahívott mindenkit vacsorázni és be is zárult a kör valószínűleg örökre. SAJNOS! NAGYON NAGYON NAGYON SAJNOS! De erről még lesz egy bejegyzés a napokban. Gratuláció Alexnek, nálam ő nyerte a vacsoracsatát.

Hej Hej!

Még régis régen, mikor meghívtam a barátaimat vacsorázni és kaptak paprikás krumplit jó magyar pálinkával leöblítve, azután akartam írni, hogy milyen szélhámos nép, nem képesek visszahívni...

Aztán fordult a kocka egyik pénteken. Sok ideig semmi visszahívás, aztán utána jöttek sorra. Első a sorban Lukas volt, tudjátok az amerikai szomszédom. Ő valami piros szerzeményt kreált, távolról még paprikás krumplinak is hihetné az ember. Volt benne sok paprika is, de csak és kizárólag abból az erősebbik fajtából. Ezen kívül felfedeztem benne babot, meg húst, de azért egy babgulyásnál sűrűbb volt. Elsőre ízlett is nagyon, aztán jött a pokol. Szó szerint. Éreztem, hogy kezd telítődni a testem a csípőssel és kezdi elérni a csípősség küszöbömet. Aztán át is lépte, nem kicsit, nagyon. Ennek külső jelei is megmutatkoztak. Eleinte kipirosodtam, aztán jött a takony is az égő orromból és a szemeim sem maradtak szárazom. A számmal tátogtam sűrűn, mintha halakkal beszélnék aztán jött a csuklás. A nagyon csípőstől mindig elkezdek csuklani. Most biztos sokan azt mondják, hogy szégyent hoztam a magyarokra, de én azt tényleg nem bírtam, az olyan Nagy Tominak való volt.:) Egyébként nem csak nekem voltak bajaim, hanem Matthiasnak meg Carlonak is, Alex viszont egész jól bírta, Lukas rezzenéstelenül ette a saját kosztját. Pl. másnap reggel is annak maradékát ette, nem nagyon érezte ő csípősnek szerintem. Ezután következett a traccsparti kis sörözéssel megfűszerezve, aztán éjszaka szétszéledtünk, ment mindenki a saját corridorjába.

Következő péntekre Carlo ígért vacsorát a jól bevált és összeszokott ötös fogatnak: Matthias, Alex, Lukas, Carlo, én. Aki elfelejtette volna Carlo Olaszországból jött és pizzát ígért. Gondoltam magamban hűűűűű de király, igazi olasz pizzát fogok enni jövő pénteken. Szerdától már rá is izgultam a témára, hasam is már a péntek estét várta. Össze is jött az apró nép pénteken Carlonál annak rendje és módja szerint. Még javába készítette a pizzát, el is mosolyogtam, amikor megláttam, hogy borosüveget használva sodrófaként alakítgatja a pizzát. Ugorjunk a sztoriba, éppen körülüljük asztalt és megérkezik az első pizza. Nagy elvárásokkal számba helyezem az első falatot. És pizzához hasonló íze volt bár, de nem volt nagy durr, meg nekem nagyon fűszertelen is volt. Ez utóbbit megbocsátottam, mert tudom, hogy külföldön nem főznek olyan fűszeresen általában, mint a magyarok (,mondjuk Lukas piros kajája durván az volt, jó magyaros kaja volt). De Carlonak még van mit tanulnia, hogy igazi pizzát tudjon csinálni, főleg ahhoz, hogy igazi olasz pizzát tudjon csinálni (kör alakról nem is beszélve:P). Azért nem volt rossz, csak olyan semleges, úgyhogy ettem bőven. Szerencsére jó sokat készített és mindegyik más ízű volt és mivel egy pizzát mindig közösen ettünk így változatos volt és mindig az éppen friss, meleg pizza került elénk. Jól tele is lettünk és még így is maradt egy kicsi, ezért gratuláció neki. Ezután következett a verekedés. Teli hassal gondolhatjátok milyen verekedés... Playstation II. videojáték. Mentek a harcok egymás után, élveztem nagyon én is, jó volt, meg izgalmas, meg végén már kb. ordibáltunk meg ugráltunk fel egy-egy élesebb helyzetben. Persze sokszor én éltem bele leginkább magamat, de hát a magyar fajta az már csak ilyen. Ezután játszottunk még Matthias egyik tábla-, illetve kockajátékával. Ez is eddig ismeretlen játék volt számomra, de iszonyat jó volt. Azóta játszottunk vele már többször. Játékok közben persze sörözést se hagytuk ki most sem.

Otthon is megpróbálom majd rászoktatni az embereket, hogy egy-egy iszogatós este játszunk majd tábla-, kocka- vagy valamilyen kártyajátékot. Így tényleg kellemesebbek szerintem az esték, jobban meg is maradnak az emlékezetemben. A kérdés, hogy például gépész kollégák mennyire lesznek nyitottak erre, de majd csak betörjük azt a fajt is.

Mivel egész hosszú lett és fáradt is vagyok, így a többi vacsora (aki követte és tud számolni az tudja, hogy még kettő másik vacsora van vissza) egy másik bejegyzésben lesz olvasható. Addig is minden jót mindenkinek! Önök a Svédországi expedíció sokadik napján készült linköpingi corridorban írt bejegyzést olvashatták!

Hej Hej!

Ebben a félévben is volt Welcome Dinner az újonnan érkező cserediákoknak...

A vacsorán persze most nem vettem részt, csak pénzkidobás lett volna, viszont az utána következő bulira elmentem. Találkoztam is előtte Alexszel, Matthiassal meg Carloval, hogy játszunk közösen egy istenkirály kártyajátékot, illetve megigyunk pár sört.

Ezután eltekertünk az NH nevezetű helyre, aminek a jelentése Nationernas Hus. Ez az egyetemnek az épülete a városközpontban, ami étterem bárral, illetve esetenként disco is. Minden pénteken elég jó bulik szoktak menni. Ezen kívül alapból is egy diákkocsma, vagy nem is tudom, hogy fordítsam le. Olcsóbb a pia itt és lehet venni normál alkoholtartalmút is, de így is aranyárban van minden. Nyáron van kiülős része is.

Az odajutással csak az volt a baj, hogy ez egy korábbi péntek volt, amikor még -15°C volt. Esküszöm zsibbadó hátsóval és szétfagyott újakkal érkeztem meg oda. Arcomról már nem is beszélek, mer azóta nincs. Utána következett 15-20 perc sorban állás, ami svéd viszonylatban szinte semmi, de akkor úgy szétfagyva nagyon rossz volt az is. A megpróbáltatás után viszont sikerült bejutnunk a jó meleg NH-be. Ruhatár után tök véletlenből sikerült is ráakadnunk Vikire, meg Mónira, akik egy ideje már táncoltak, reszeltek, csípőt mozgattak a tánctéren felfokozott állapotban. Elmentem wc-re, ők pedig kinn vártak. Amikor kiléptem akkor épp egy kis dugó, de azért széltében izmosan nagydarab emberkével szóba elegyedtek.

Odamentem én is, aztán 2. mondat után valahogy szóba került a rövid hajam (előtte vágtam le nem sokkal) erre Viki után az az ismeretlen csávó is végigsimította. Én meg nézek rá és tök poénból megkérdeztem, h vazz te homoszexuális vagy? Feje arról árulkodott, hogy nem éppen az év poénját hallja, át is villant az agyamon, hogy lehet mégse volt túl vicces és még a végén nem jól jövök ki ebből, de egy pillanatra rá már tök komoly fejjel mondta nekem, hogy: igen. Én meg nézek okosan visszakérdeztem, hogy de tényleg (elég meggyőző fejjel mondta) és megint mondta, hogy: igen. 2 pillanat múlva el is ment egy hasonló kaliberű srác sértődött fejjel, aki végignézte, hogy a fejemet végigsimította. Erről aztán kiderült, hogy ez a pasija volt és tényleg homokkel telik. Nem elég hogy hozzámért egy homokzsák, de még egy másik féltékeny is lett rám. Bocsánat, hogy így adom elő, de én talán még maradi gondolkodású vagyok, és nem nézem szép szemmel két fiú együttlétét. Nah mind1, velük volt még kalandom, mégpedig hogy majdnem bepisiltem miattuk. Nagyon kellett már kidobnom a sárga kockát, de egyedül az egyik homokos mellett volt hely a vályú mellett a wc-ben, én ezt már nem vállaltam be, inkább vártam és tűrtem a hólyagom szorító fájdalmát. Ezen kívül a simogatós jelenet után, egyik pillanatról a másikra nagyon morci lett a Mónira meg a Vikire, mer hogy biztos csak azért beszélnek vele mer homokos. És ez neki nagyon rosszul esett és elviharzott. Nah ezek után megértem, hogy meleg mint a nap, ilyen lányos gondolkodással meg elrohanással.

Ennyit a homoszexuálisokról. A buli maga jó volt nagyon, én élveztem nagyon, mint minden bulit.:P A hangulat jó volt, sok cserediák volt, meg táncolni is tudtam sokat. Képek már egy ideje fenn vannak Facebookon róla. Miután kipörögtük magunkat és lemerültek az akksijaink is, leültünk és Matthiassal, Carloval, Lukassal hülyültünk tovább. Inni nem volt bátorságom, féltem hogy a pénztárcám oly könnyűvé válik azután, hogy hazabiciklizésnél egy bukkanón csak úgy elreppen a végtelenbe. Új embereket most ebben a buliba nem ismerkedtem meg, de nem volt hiányérzetem, amikor jöttem haza. Viszont fázhatnékom annál inkább. Ugyanis mire vége lett a bulinak már Kirunát megszégyenítő -18°C volt a kinti hőmérséklet. Hazaút nem volt élvezettel teli, ismételten hidegtől zsibbadó hátsóval váltam külön a fagyos nyeregtől. Lehet Lukas járt jól, nem tudom. Ő volt Welcome Dinneren is és busszal ment be, de éjjel a buli után már nem járnak a buszok. Ő futott, amíg mi biciklivel mellette. Egész jól bírta a srác, ő nem fagyos hátsóval, hanem szétizzadt fejjel és ruhákkal ért haza.